Ezeket a sorokat éppen a Fête de la musique fellépőit hallgatva írom, ugyanis új lakóhelyem a rue Saint-Denis-n van. Itt most tényleg a város kellős közepén érzem magam, közel mindenhez, a kávézók finom zajához; a macskaköveket koptató, munkába siető párizsiak hangja bekúszik az ablakokon keresztül.
Épp egy lány énekel csilingelő hangon szerelmes dalokat, mert ma ezt is szabad, éjfélkor, az utca kellős közepén. Megkaptam tehát, amire annyira vágytam, a párizsi forgatag központjában vagyok és most először érzem úgy, hogy a város valós arcát látom. Két hét alatt kétszer kellett költöznöm; a jelenlegi lakóhelyemtől azt várom, hogy egy időre nyugvópontra térek majd, mert már nagyon szükségem van rá.
Átmeneti még minden- az egyik lakótársam szobájában lakom, miközben ő nyaral, arra várva, hogy az én szobám napokon belül felszabaduljon. Közben minden nap dolgozom, takarítok itthon, és miközben a türelmem végére érnék, mindig ér valami tapasztalás, ami átlendít a mélyponton. Olyan ez, mint amikor egy durcás kisgyereket engesztel végül az anyukája egy cukorkával, amikor látja, hogy a helyzet menthetetlen és mindjárt sírás lesz. Engem is kényeztet időnként a sors olyan pillanatokkal, amikért már önmagukban érdemes élni- de persze maradnak a hétköznapok is, amikor korántsem könnyű megállni a saját lábamon.
Ami jó, az az, hogy most szó szerint tíz percre lakom a Louvretól, öt percre a Chateletől és ebben a környezetben az ember jobban elhiszi, hogy tényleg bármi lehetséges- futni járok a Tuilériák kertjébe, vélibbel közlekedem, a házból kilépve minden egy karnyújtásnyira van.
De valahogy a város összes terhe is rám nehezedik, a nyüzsgés nem áll meg, ezen a környéken pedig pláne nem, kevésbé pihentető az itthon töltött idő, sokkal erősebbnek és tudatosabbnak kell lennem, mint eddig bármikor. Azon kaptam magam, hogy már szinte a napom valamennyi perce felett kontrollt gyakorlok, csak ritkán engedem meg magamnak, hogy elgyengüljek valamilyen értelemben, teljes ellenőrzés alatt tartom magam, mert tudom, hogy nem hagyhatom, hogy valami ledöntsön a lábamról. Persze ledönt akkor is, ha nem akarom! Ez így működik, viszont már jobban tudom, hogy mikor jön el ez a pont, és mikor kell lassítani. Jövő hétfőn például megint elutazom egy napra Normandiába, mert bár a nyaralás augusztusra le lett szervezve, de hetek óta a tenger jár a fejemben, tudom, hogy megint ez fog feltölteni- nekem igazság szerint minden vasárnapomat a tenger mellett kellene töltenem, akkor tutira soha semmi problémám nem lenne:)
A hétvégén volt nálunk egy kisebb összejövetel vagy tizenöt emberrel -az, hogy mi szokott lenni nagyobb összejöveteleknél, bele sem merek gondolni:P- és nagyon jól éreztem magam, mert rajtam és egy amerikai lányon kívül mindenki francia volt, mégis a társaság részének éreztem magam és meglepődtem, hogy mennyire természetes volt a többiek számára is a jelenlétem, teljesen közülük valóként kezeltek, jó érzés volt:)
Rövidtávú tervek: sok munka, d.munka-írás/befejezés, nyaralás, sok-sok kiállítás és zene, színek, tenger, tenger, tenger!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése