(Ezt úgy kell olvasni, hogy pénteken írtam és ma fejezem be, mert az időm így engedte csak:)
Kivételes volt a tegnapi nap, ismét sok szépséget tartogatott a számomra:)
Munka előtt az RER-rel a Saint-Michel - Notre Dame-ig mentem csak, mert a Boulevard Saint-Germain-en van az az óriási, négyemeletes könyvesbolt, ahová a spanyol könyvemért mentem.
Újabb értékes felfedezés ez a hely, annyi jó könyv van, hogy igencsak vissza kellett fognom magamat, hogy ne csapjon át a dolog nagybevásárlásba, de idővel majd biztosan visszamegyek kincset keresni.
Kiérve lesétáltam a Szajna-partig, ahol a Quai des Grands Augustins-en mentem tovább a Louvre felé.
A reggeli fényben varázslatosnak tűnt a látvány. A Notre Dame tornyai, a távolban pedig a Louvre épületének kontrasztja nyújtották a tájékozódási pontokat.
Mélyeket sóhajtottam a friss levegőből és ismét hagytam, hogy a látvány magával ragadjon. Szoknyában és az új cipőmben a pillanat örömétől megkönnyebülten haladtam utamon az étterem felé és azt a 20 percnyi időt, ami rendelkezésemre állt, hogy beérjek, szinte másodpercről másodpercre éltem meg.
Picit kiléptem az idő kereteiből- belefeledkeztem az elszáradt levelek csodálásába amint törékeny bronzos csipkeként ékesítik az utcát. Ahogy haladtam előre a Pont des Arts híd felé, egyre kevesebben jöttek velem szembe- és valahogy megint csak a város maradt, benne pedig én.
A hídon leálltam beszélgetni egy művésszel, aki rézszínű drótokból hajlított szobrokat és ékszereket árult.
Nekem is próbált belőle eladni, de mivel érzékeny a bőröm, azt mondtam, átgondolom, mert bármikor visszamehetek. Sőt, szeretnék alkalmat találni arra, hogy visszamehessek. Ugyanoda, ugyanakkor.
De a tegnapi reggel élménye örökké az enyém marad, amit ezentúl bármikor felidézhetek.
Délután és este szintén nem tétlenkedtem- kényszermunkára lettem ítélve a Magyar Intézet által- jó, hát van abban kivetni való, hogy a kollégiumi szobáért cserébe néha ingyen dolgoztatnak?:P
Egy magyar kiállítást kellett őrizni 1945 és '48 közötti festményekből és szobrokból, de 1-2 látogató kivételével meglehetősen tétlenül töltött idő volt, a végére már kezdett volna elfogyni a türelmem, de ekkor zongoraszó törte meg a monoton csendet. Lágy, ringató, a képzeletnek szárnyakat adó dallamokat dallamot hallottam- pont olyat, amit nagyon szeretek, mert megnyit bennem egy kis kaput, amin keresztül rengeteg érzelmet és gondolatot kapok.
Egy ideig nem figyeltem rá, kellemes alapzajnak tűnt. De ahogy egyre elcsigázottaban ültem a székben és a perceket számláltam, hirtelen erősödött a dallam és már nem tudtam nem odafigyelni rá.
A Vasarely Galériával, a múzeum kiállítótermével szemben nyílik az ajtó a koncertteremre.
Annyira megérintett a zene és a zongorista játékának szenvedélye, hogy oda kellett mennem kinyitni az ajtót, hogy megnézzem, ki játszik bent.
Meglepetésemre egy idős, 80 év körüli nénit találtam a zongora mögött, a kottáról leolvastam, hogy Chopin egyik darabját játszotta. Ott maradtam, néztem az arcát, miközben a zenét hallgattam. Megbabonázva álltam az ajtóban, mert lebilincselt a teremből sugárzó szenvedély és életerő.
Íme -gondoltam-, itt a bizonyíték a szellem halhatatlanságára. Hogy egy törékeny test ilyen csodákra képes, ez az energia a matérián túlról, egy kiapadhatatlan forrásból érkezik- újabb nem várt meglepetés, egy kisebb komolyzenei koncert részese voltam.
Ezek után nem csoda, hogy megvártam, míg a próbának vége. A teremből csupán hárman távoztak- 2 fiú és Lívi néni, aki a mesterkurzust rartotta. Rögtön megkérdeztem, hogy mikor hallhatom őt megint játszani és azt mondták, hogy hétfőn lesz a kurzust záró koncert, amit én is megtekinthetek:)
A hétvége nyugalmasan telt- futottam sokat és elmentem halloweenezni egy másik házba, ma azonban sajnos esett az eső, ezért nem csináltam semmi különöset- illetve blogot írtam:)
2009. október 30., péntek
2009. október 25., vasárnap
Hétvégi hangulat
Ma igyekeztem az egyetlen, szabad napomat kiélvezni- na jó, polgárt tanultam, de azért mégis, zajlanak itt az események, és persze lassan be kell vezetnem a nettó és bruttó tanulási idő fogalmát, mert mindig van valami jobb dolgom...:)
Tegnap például piacozás és egy kis shopping- kényes téma, majd virágnyelven fogalmazok egyik kedves rendszeres olvasóm miatt:D
Lassan két hónapja vagyok kint és ez már kritikus időintervallum, már ami a vásárlási mániámat illeti. Jó, mániának még nem nevezném, de jócskán benne vagyunk már az őszi szezonban, ilyenkor azért kell egy kis gardróbfrissítés- igaz??
Meg hát amióta kiérkeztem ért pár apró baleset, aminek köszönhetően egy-egy pár papucs és cipő, a napszemüvegem és legutóbb az övem került a veszteséglistára. Utóbbinak elég érezhető volt a hiánya, már ami a folyamatosan lecsúszófélben lévő nadrágomat illeti. Sürgető volt hát, akárhogy is nézem, hogy a tettek mezejére lépjek.
Tegnap munka előtt kimentem a piacra a Porte de Clignancourt mellett és szerencsére találtam is övet, mindjárt hármat 3-3 euróért. Igen, azért akadnak itt is olcsó dolgok, ráadásul a minőségük is jó. Másik szerzeményem ugyaninnen egy hosszú fazonú tunika, amit kerek 4 euróért sikerült vennem- egyet lealkudtam, mert nem tudtam felpróbálni, illetve nem volt kedvem beszállni a próbafülkének kinevezett furgonba, lévén, hogy egyedül voltam...
Több dologra is szükségem lett volna, de be kellett mennem az étterembe, ezért némileg már kielégülve visszaindultam:)
Délután viszont éreztem ismét, hogy van még valami, amire rá kell találnom, mert nem élet az élet nélküle- és így is lett, a Bata-nál épp leárazás volt és vettem egy szép pár cipőt:) Tényleg szükségem volt rá, este fel is avattam az egyik szoknyámmal. És vettem még két leggingst, mert azok meg a hosszú fazonú pulcsijaimhoz lesznek majd jók csizmával- remélhetőleg így megállítom a nem túl gazdaságos egy nap-egy harisnya katasztrófahullámot...:)
Este pedig két magyar lánnyal, Annával és Angival beültünk egy bárba beszélgetni a Panthéon mögött. Olyan szép volt Párizs éjjel! A Notre Dame-mal szemben találkoztunk, de az egész sétány nagyon szép fényekben pompázott, tetszett a hangulat, nem voltak túl sokan, szinte most először sétáltam úgy az utcán, hogy nem nyomorogtam egy csomó turista miatt.
A közlekedés nagyon jó, kb. 20 perc alatt haza is értünk még RER-rel (hajnali 1 körül áll le).
Ma pedig -végre 10 óra alvás után- próbáltam vizsgára készülős hangulatot teremteni, ami azért nem nehéz, mert itt sokan vannak kint olyan ösztöndíjakkal, amelyek rendszeres készüléssel és számonkéréssel járnak- én a kis erasmusommal a 'semmittevők' táborát erősítem, de inkább csak papírforma szerint:)
És újabb álmom megvalósításának rögös útjára léptem- ma volt az első spanyol órám:)) Egy chilei srác, Pablo tanít, én pedig őt angolra, úgyhogy nem adtam fel teljesen a 'múltamat':D Ma egyből eljutottam a személyes névmások és pár ige jelen idejű ragozásáig, aztán majd meglátjuk, hogy meddig tart a lelkesedés és persze az idő minderre. A nyelvtan könnyűnek tűnik, de furcsa, hogy mire kezdem megszokni a francia nyelv sajátosságait, itt ismét ki kell ejteni a szóvégeket. Mindegy, meggyőződésem, hogy a magyar nyelv a lehető legjobb alap az idegennyelvek elsajátításához, mert kiejtésben és nyelvtanban is nyitottá tesz a többi nyelv rendszerének és logikájának megértésére.
Az napomat pedig egy kis futással zártam- elég nagy terület áll hozzá rendelkezésre és inspriáló az is, hogy sokan futnak még rajtam kívül, bár én kivárom az estét, amikor nincs senki, csak a csillagok és én:D Lehet, hogy csinálok majd néhány képet a látványról, mert azért aztán tényleg érdemes róni a köröket, hogy gyönyörködhessek benne:)
Szép hetet mindenkinek!
Tegnap például piacozás és egy kis shopping- kényes téma, majd virágnyelven fogalmazok egyik kedves rendszeres olvasóm miatt:D
Lassan két hónapja vagyok kint és ez már kritikus időintervallum, már ami a vásárlási mániámat illeti. Jó, mániának még nem nevezném, de jócskán benne vagyunk már az őszi szezonban, ilyenkor azért kell egy kis gardróbfrissítés- igaz??
Meg hát amióta kiérkeztem ért pár apró baleset, aminek köszönhetően egy-egy pár papucs és cipő, a napszemüvegem és legutóbb az övem került a veszteséglistára. Utóbbinak elég érezhető volt a hiánya, már ami a folyamatosan lecsúszófélben lévő nadrágomat illeti. Sürgető volt hát, akárhogy is nézem, hogy a tettek mezejére lépjek.
Tegnap munka előtt kimentem a piacra a Porte de Clignancourt mellett és szerencsére találtam is övet, mindjárt hármat 3-3 euróért. Igen, azért akadnak itt is olcsó dolgok, ráadásul a minőségük is jó. Másik szerzeményem ugyaninnen egy hosszú fazonú tunika, amit kerek 4 euróért sikerült vennem- egyet lealkudtam, mert nem tudtam felpróbálni, illetve nem volt kedvem beszállni a próbafülkének kinevezett furgonba, lévén, hogy egyedül voltam...
Több dologra is szükségem lett volna, de be kellett mennem az étterembe, ezért némileg már kielégülve visszaindultam:)
Délután viszont éreztem ismét, hogy van még valami, amire rá kell találnom, mert nem élet az élet nélküle- és így is lett, a Bata-nál épp leárazás volt és vettem egy szép pár cipőt:) Tényleg szükségem volt rá, este fel is avattam az egyik szoknyámmal. És vettem még két leggingst, mert azok meg a hosszú fazonú pulcsijaimhoz lesznek majd jók csizmával- remélhetőleg így megállítom a nem túl gazdaságos egy nap-egy harisnya katasztrófahullámot...:)
Este pedig két magyar lánnyal, Annával és Angival beültünk egy bárba beszélgetni a Panthéon mögött. Olyan szép volt Párizs éjjel! A Notre Dame-mal szemben találkoztunk, de az egész sétány nagyon szép fényekben pompázott, tetszett a hangulat, nem voltak túl sokan, szinte most először sétáltam úgy az utcán, hogy nem nyomorogtam egy csomó turista miatt.
A közlekedés nagyon jó, kb. 20 perc alatt haza is értünk még RER-rel (hajnali 1 körül áll le).
Ma pedig -végre 10 óra alvás után- próbáltam vizsgára készülős hangulatot teremteni, ami azért nem nehéz, mert itt sokan vannak kint olyan ösztöndíjakkal, amelyek rendszeres készüléssel és számonkéréssel járnak- én a kis erasmusommal a 'semmittevők' táborát erősítem, de inkább csak papírforma szerint:)
És újabb álmom megvalósításának rögös útjára léptem- ma volt az első spanyol órám:)) Egy chilei srác, Pablo tanít, én pedig őt angolra, úgyhogy nem adtam fel teljesen a 'múltamat':D Ma egyből eljutottam a személyes névmások és pár ige jelen idejű ragozásáig, aztán majd meglátjuk, hogy meddig tart a lelkesedés és persze az idő minderre. A nyelvtan könnyűnek tűnik, de furcsa, hogy mire kezdem megszokni a francia nyelv sajátosságait, itt ismét ki kell ejteni a szóvégeket. Mindegy, meggyőződésem, hogy a magyar nyelv a lehető legjobb alap az idegennyelvek elsajátításához, mert kiejtésben és nyelvtanban is nyitottá tesz a többi nyelv rendszerének és logikájának megértésére.
Az napomat pedig egy kis futással zártam- elég nagy terület áll hozzá rendelkezésre és inspriáló az is, hogy sokan futnak még rajtam kívül, bár én kivárom az estét, amikor nincs senki, csak a csillagok és én:D Lehet, hogy csinálok majd néhány képet a látványról, mert azért aztán tényleg érdemes róni a köröket, hogy gyönyörködhessek benne:)
Szép hetet mindenkinek!
2009. október 13., kedd
Párizs reggel-délben-este
Olyan hihetetlenül szép napokat köszönhetek ennek a városnak mindössze egy hónap leforgása alatt, hogy megpróbálom Veletek is megosztani a különleges pillanatokat a mindennapjaimban.
Az ablakomból gyönyörű, sövénnyel körbekerített parkra látok. Szemben egy másik ház, ugyanis a CIUP-on belül különböző intézmények működetetik az épületeket. Az enyém a Deutsch de la Meurthe nevű épületegyütteshez tartrozik, ami szerintem a legszebb a kollégiumon belül. Nem a legjobban felszerelt, de amire szükségem van, az megvan.
Reggelenként a házból kilépve a parkon sétálok keresztül- jó kezdés ez egy zsúfolt naphoz. Zsúfolt, mert -maximalista lévén- igyekszem a lehető legtöbb dolgot elintézni, hogy maradjon időm felfedezni új helyeket és az itteni emberekkel ismerkedni.
A héten már biciklivel mentem az étterembe, illetve onnan haza- olyan pontok érintésével mint a Bastille, a Notre-Dame, vagy a Palais Royal. És a látványt nem lehet megszokni, szerintem néha az autósok azt gondolják, nem vagyok normális, mert egyfolytában vigyorgok, máskor meg térképpel a kezemben, menet közben igyekszem betájolni a helyes irányt.
Élvezek minden percet, amikor a szabadban vagyok- az idő enyhe, nem fázom, de az ősz jegyeit már fel lehet fedezni a városban. Hullik a gesztenye, amiért szinte még mindig, gyerekkorom óta lehajolok, hogy begyűjtsek néhány szemet; sárgulnak a fák levelei, de a növényzet még túlnyomó részt friss zöld színű; szerintem az éghajlat itt jobban kedvez nekik.
Az emberek kedvesek és közvetlenebbek, mint otthon, és meg kell mondanom, több dícsérettel illetik a női nemet, mint azt egyébként megszoktam:P, de nem tolakodóak, csak véleményt nyilvánítanak- a múzeumban, utcán, étteremben...
Hangsúlyozom, franciául kell beszélni, de ha ez megvan, akkor aztán semmi nem szab határt a beszélgetéseknek.
(restellem, de a fenti bejegyzést még másfél hete írtam)
Tényleg rossz a net, ezért az e-maileken kívül semmi mást nem tudok intézni- csodával határos módon a mai vizsgafelvételt leszámítva, amit Apukámmal karöltve sikeresen megoldottunk, így egy hónap múlva két tárgyból mehetek majd egymást követő napokon (majd kiderül mennyi sikerrel) vizsgázni.
Az internet hiánya mellett családi okok miatt is csökkent a lelkesedésem, otthon is jártam, de olyan rövid időre mentem haza, hogy a legfontosabbakon kívül semmi másra nem jutott időm- ezúton is elnézést, amiért páran csak így tudják meg, de tényleg nem 'nyaralni' mentem.
Itt, Párizsban egyre hidegebb van, én pedig egyre jobban belemerülök a hétköznapi teendőimbe. Az ügyek intézése a francia és az otthoni egyetemen, a munka és a programok az itteni barátokkal teljesen kitöltik már a napjaimat, de szerencsére -még- jut idő mindenre.
Mától elkezdtem a készülést a vizsgákra- novemberben összesen négy vagy öt lesz, mert itt is kell tárgyanként egy 'próbavizsgát' csinálni, ami beleszámít a rendes vizsga eredményébe is, azt pedig nyilván nem kell magyaráznom, hogy egy ilyenre való felkészülés a rendes időt megduplázza, ha nem megháromszorozza, mert francia könyvből tanulok és franciául is kell majd vizsgáznom.
Az egyre növekvő tempó mellett próbáltam magam aktivizálni is. Ellátogattam a Musée Carnavalet-be, ami Párizs történelmét mutatja be. Nagyon szép régi épület, egy egykori hotel ad otthont a tárlatnak tele berendezett szobákkal, festményekkel és egy francia kerttel, ami talán a legvonzóbb, ezért végig azt vártuk, hogy kiérjünk és leülhessünk gyönyörködni benne. Egy magyar lánnyal és az indiai szomszédommal mentem el, aki nem is a szomszédom, csak egyfolytában itt lóg a barátjánál, de végre van egy kis kolis életérzés is, amit évek óta annyira hiányoltam. Jártam még a Notre Dame-ban, de leginkább csak sétálgattam az utcákon, bicikliztem, mert így lehet a legtöbb dolgot felfedezni.
Sok antikvárium és olcsó könyvesbolt is van, ezért a nyelvtudásom csiszolása tényleg csak rajtam múlik- ami azt illeti, már el is kezdtem egy kristályterápiával foglalkozó könyvet olvasni, mert még mindig ez áll közel a szívemhez nem kevés fejtörést okozva, mikor adódik lehetőségem komolyabban ezzel foglalkozni...
De valahogy a hétköznapok már nem olyanok számomra mint régen. Rájöttem hogyan diktáljak olyan tempót, hogy ne nekem kelljen magamat utolérni, és a nagy dolgok helyett a teljesen hétköznapi helyzetekben is képes vagyok a különlegeset észrevenni. Ha megkérdezik milyen volt a napom, a 3-4 teendőm felsorolása mellett sokkal több dolog van, ami ugyan nem kézzelfogható, mégis valódi tartalommal tölti meg az élet materiális kereteit.
Napok óta nem megy ki a fejemből, de kezdem úgy látni az embereket, mint regényhősöket. Annyi karakter és vicces, vagy épp szívet melengető helyzet vesz körül, hogy bőven elég nyitott szemmel járnom és élmények sorában van részem.
A kollégiumon belül sokféle embert látok és ismerek meg; számomra a legcsodálatosabb dolog az a felismerés, hogy az eltérő kulturális háttér, bőrszín, kommunikációs formák és szellemi utak ellenére minden ember szíve ugyanabból a forrásból táplálkozik, ezért mindenkivel van közös kapocs, aminek a megérzéséhez nem feltétlenül kell akárcsak a szánkat is kinyitni. Idő kell ahhoz, hogy ezt az ember észrevegye, de attól a ponttól kezdve minden átértékelődik, mert már nem úgy tekintek másra, hogy jobb vagy rosszabb, helyesebb-e vagy sem, amit tesz, hanem csak egyszerűen más. De erre a válasznak nem szabad értetlenségnek lennie, mert mindenkiben mi magunk is ott vagyunk. Én elfogadtam, hogy a többiek önmagam tükörképét mutatják felém, épp ezért vagyok nyitott az új barátságokra, mert ezzel a saját lelki mélységeimet is alkalmam adódik feltárni. Hálás vagyok a sorsnak, hogy lehetőségem van ezekre a tapasztalásokra, mert napról-napra új minőséget adnak az életemnek.
Na és a regényhősök- ott vannak mindenhol: a kollégiumi kávézó teraszán a kutyáikkal teadélutánt tartó 50-es nők- kutya az asztal alatt, kutya a széken, kutya a székem lábánál, ők pedig csak élvezik az utolsó vasárnap délutánok egyikét a szabadban a tél beköszönte előtt (az egyik nő a kutyája által szétmarcangolt papírzsebkendő maradványait takaírtja a földről közben az ebét okítva, mintha a gyerekéhez beszélne). Az étteremben az irodákból kiszabaduló hivatalnokok, asszisztensek, ügyvéd(jelölt)ek, akik lélekben még az asztaluk mögött ülve papírokba temetkeznek és annyira zavartak, hogy hebegve, fejüket vakarva választják ki az ételüket egyik kezükben telefonnal, a másikon a karórájukat nézve, hogy mennyi időt lophatak még maguknak és akik miatt persze a legtöbbször kell sztornóznom a pénztárgépen, mert úgy pakolják elém az italokat, desszerteket és salátákat, hogy képtelenség tisztázni a 'tulajdoni viszonyokat':P A koreai fiú a házból forrest gumpos szerelésben, akivel a konyhában szoktam találkozni- legutóbb zsenge, vízcseppektől csillogó parajlevelekkel és fokhagymával a kezében olyan magabiztossággal készítette elő a hozzávalókat, mint egy mesterszakács és kérdésemre, hogy hogyan fogja mindezt a rezsó vagy a mikró segítségével 'megfőzni', lazán elmormolta a receptet, és hirtelen az az érzésem támadt, hogy nem járnék rosszul ha abból kellene vacsoráznom:)
De sorolhatnám még, csak azt már nem lenne, aki elolvassa, mert úgy látom, ez most hosszúra sikerült:))
Címkék:
CIUP,
étterem,
musée carnavalet,
notre dame,
otthon,
vizsgák
2009. október 7., szerda
Október
Egy hétnek, mert a szeretteimmel és a barátaimmal való kapcsolatomon az én oldalamról nem változtat. Minden egyes nap eszembe juttok! A szüleim, nagyszüleim, testvérem, barátaim, angolosaim (akik az előbbi csoport tagjai szintén;)) Nincs élmény, amikor ne arra gondolnék, hogyan, miként tudom ezt Veletek megosztani- ennek jelen esetben csak az internet szab határt, amennyiben épp nincs...
És van, amikor vagy fél évnek érzem az eltelt időt -ennyire látszik, milyen relatív a lélek különböző állapotaiban. Sok dolog történt, az elmúlt egy hét alatt is, itt a kollégiumban. Jártam múzeumban, bicikliztem és teljesen beleszerettem, ismerkedtem, sétáltam, egyszóval próbáltam nyitott szemmel és szívvel járni amerre csak láttam. Fantasztikus felfedezéseket teszek nap mint nap mind a külső, mind a belső világomban- egyre jobban tudom, milyen kihívás mit szolgál.
Történt velem egy szerencsés dolog: kaptam munkát! Egy indiai étteremben a Louvre mellett. Lassan egy hete járok dolgozni-betanulni, de eddig nem írtam meg, mert az elején nyilván semmi nem egyértelmű, mostanra viszont úgy gondolom, egy időre megtaláltam a helyemet- persze, itt is le kellett bontanom a kezdeti előítéleteimet. Egy nagyon kedves magyar lány, Barbara hirdetésén keresztül az Institut Hongrois fórumán bukkantam rá és persze az utolsó pillanatban telefonáltam és mentem be másnap megbeszélésre.
Az indiai tulajdonosok nagyon kedvesek, először nyilván nem azt a képet mutatták, amit megint csak én akartam látni, de ha a szívével igyekszik dönteni az ember, akkor a mérleg egyik oldalára már nem a bőrszín vagy az idegen akcentus, hanem a kedvesség és az emberiesség kerül. Azt is be kell látni, hogy a 'franciák' az alapvető kedvességük mellett viszont mindig megtartják a pár lépés távolságot, egy láthatatlan falat, amit nem tartok lebonthatatlannak, de először nekem kell a nyelvtudásomat tökéletesítenem, hogy beilleszkedjek. Ebben nincsen semmi baj, de szerintem ezt látni kell és akkor nem áltatom magam illuzórikus elképzelésekkel, viszont érhetnek kellemes meglepetések.
Barbarára visszatérve- hihetetlenül aranyos, kis szeretetcsomag lány, pár napig 'kapaszkodhattam' belé örömmel, rengeteget segített, folyamatosan tanácsokkal lát el. Az a vicces, hogy a többi ismerőshöz hasonlóan az ő kedves tekintete is bennem nyit meg kapukat és külön örülök, hogy vele tölthetek-tölthettem pár napot, mert próbáltam átvenni az ő könnyed, pozitív szemléletét, amire nekem is nagy szükségem van. És erre a munkára is szükségem van, bár nem olyan értelemben, mint ahogy az elején gondoltam: a vendégekkel való közvetlenség, a mosolygás a munka végeztével is elkísér, és ez nagyon jó.
Ma délután pedig a Magyar Intézetben volt program; a CIUP-os szobákra nyertes pályázóknak szerveztek ismerkedős bemutatkozó beszélgetést- kötelező jelleggel:) Meglepő volt a jogászok aránya, a mezőny egyharmad részét tette ki (bár én ezzel a jelzővel ritkán azonosítom magam), de gondolom részben a nyelvtanulás és a hozzám hasonló vállalkozó kedv a magyarázat. Szimpatikus embereket ismertem meg, szintén jó pár nevet és szobaszámot gyűjtöttem be, de tanácsként szolgáljon ez annak, aki hasonló ösztöndíjra készül: érdemes az ilyet rögtön az elején tisztázni, mert a sok új arc névvel hamar elillan az ember fejéből, de ha van elérhetőség, akkor később gond nélkül fel lehet venni a kapcsolatot azzal, akivel először is jó volt beszélgetni.
Felhívták a figyelmünket, hogy kinti magyarok és francia családok mentorprogramot szerveznek kiutazó hallgatóknak, azzal a céllal, hogy megismertessék a francia kultúrát, a francia családok életét. Nem tudom pontosan ez milyen lehetőségeket tartogat, de mindenképp érdekes lehet bepillantani egy új, ismeretlen világba, legyen az bármilyen család, magyar vagy francia.
Tettem fel képeket a hétvégémről- a Nuit Balnche egy nagyon szupi program volt, szombat este, ha jól emlékszem. Főleg kortárs kiállításokból és galériák megnyitójából állt- extrém, rendkívüli stílusokkal volt alkalmunk találkozni, amelyekre mondhatnám azt is, hogy jó értelemben sokkolóan hatottak, a bemutatkozó művészek bizony nem kíméltek anyagot, eszközt, járművet na és a közönség szofisztikált ízlésvilágát sem. Rengeteg nagyon emlékezetes dolgot láttam, a számomra legérdekesebbet sajnos nem tudtam megörökíteni, ezért röviden elmesélem: egy rövidfilmet láttam 'Electronic rainbow' címmel, amiben egy üres utcai hirdetőtáblára egy férfi festékszóróval szivárványt fest, majd a kamera ráközelít a szivárványra és ezután montázsokkal úgy mutatja be a színeket, mint egy ismeretterjesztő műsorban az emberi test részeit, a belső szerveket szokás, mindezt szintén ehhez hasonló stílusú zenével aláfestve. Teljesen egyszerű, de számomra zseniális volt, a művészet megelevenedése, kétszer is megnéztem és a körülöttem állók arcán is ugyanezt a felismerést véltem felfedezni, leírhatatlan élmény volt, szinte paradigmatörésnek mondanám.
Másnap a Musée Guimet tárlatát néztem meg Barbarával és egy kanadai lánnyal, Anne-Marie-val, akivel remélem, lesz még alkalmam találkozni. Hazafelé vélib-bel, kölcsönözhető kerékpárral mentünk- először picit hezitálva mondtam rá igent, hiszen még otthon, Pesten sem bicikliztem. Viszont hamar belejöttem és élveztem, hogy mindent láttam a városból, nem metróval, a föld alatt közlekedtem. Rengeteg helyen, szinte minden fontosabb ponton van megálló, ahol le lehet tenni a biciklit, ezért eldöntöttem, hogy veszek éves bérletet, és ezzel fogok járni a városban. Egyébként nincsenek is nagy távolságok a kerületek között, inkább a külvárosi részek, és az egyetem esnek távolabb, ezért ott metrózni kell.
Címkék:
CIUP,
Magyar Intézet,
munka,
múzeum,
Nuit Blanche,
vélib
2009. október 2., péntek
Bonne nuit!
Hajnali fél 1, annyira megörültem, hogy van net, nem bírtam letenni a laptopot:)
Az első benyomások az új, immár végleges szállásról: a falon keresztül indiai zene, nevetés és a padlón guruló sörösüvegek hangja hallatszik át, a konyhából párolt rizs illata kavarog a levegőben- ezen most ki kéne akadni, de ennél megkönnyebbültebben régen éreztem már magam. Van társaságom, a kihalt folyosó lassan megtelik élettel, ahogy figyelek, kezdem észrevenni magam körül az embereket, de ennyire még talán soha nem éleztem ki minden érzékemet arra, hogy megismerjem a környezetemben lévőket.
A tegnapi nap nem várt 'krízist' tartogatott a számomra. Beköltöztem a CIUP-ba, nagyon szép környezetbe tele parkokkal és hangulatos épületekkel egy meglehetősen kozmopolitának mondható városrészben. A külsőségek mellett azonban szembesülnöm kellett azzal, hogy a dolgok a valóságban ismét máshogy alakulnak, mint ahogy azt a 'kis világomban' el szoktam képzelni.
Azt hittem, egy pezsgő közegbe csöppenek majd klubhelyiséggel, fotelekkel, tele fiatallal, akik majd nyomban maguk közé fogadnak és azután közösen főzőcskézünk és csevegünk a lépcsőfordulóban- utóbbiban volt már részem, életem eddigi legjobb éve során a Zrínyi-koliban-, de be kellett látnom, hogy nem várhatom el, hogy minden az én elképzeléseim szerint alakuljon- amelyek elég naivak helyenként...
Tegnap ezért elveszettnek éreztem magam, a házban sehol egy árva lélek és a parkban idejüket töltő baráti társaságok is már összeszokott bandáknak tűntek. Alig bírtam aludni, lepergett előttem az egész év ahogyan magányosan ülök a szobámban, csöndben, internet nélkül, "de legalább tanulásra jut időm", gondoltam. Régóta észrevettem, hogy a körülöttem lévő környezet a saját lelkiállapotom letükröződése, és valóban, a két bőrönd kiterítve, egymásra omló ruhákkal, cipőkkel és könyvekkel nem akaródzott a helyére kerülni- nem is bírtam kipakolni, de közben tudtam, hogy idővel minden megoldódik, ezen csak gyorsít az, ha alkalmazkodom a helyzetekhez.
Megfogadtam -sokadszorra-, hogy nem agyalok annyit, összeállítottam fejben a mai programomat és erősen fohászkodtam, hogy reggel higgadtabban tudom elkezdeni a berendezkedést.
Ma felkelés után felkerekedtem kisebb raktárnyi tisztító- és mosószerért; elvileg háromnaponta takarítanak a szobákban, de egy kis törölgetéssel és a polcok lemosásával egészen látványos változást tudtam produkálni:) Mosószert pedig a mosodához vettem- nagyon szimpi, alagsori helyiség, pénzbedobós rendszerű, de legalább új gépekkel...
A jelenlegi berendezettségi állapot 80%, az apróságok kicsomagolása idegesít, majd használat közben kialakul:P, addig a kartondobozomban tárolom őket:D
Azt is eldöntöttem, hogy erőt veszek magamon és átveszem a kezdeményezést, hogy ismerősöket, barátokat szerezzek. Erre az első kísérletet délben tettem, amikor az étteremben leültem egy leányzó asztalához, de látva, milyen kiéhezve ette a pizzáját, nem mertem zavarni...:P
Délután-este azonban külön mutatványszámba megy, ahogy az emberek az épületek előtt keringenek kezükben a laptopjaikal egy kósza jelet keresve, így volt alkalmam segítséget kérni és beszélgetni is, ami folytatódott a szomszédaimmal, akik indiaiak- innen a zene és a párolt rizs, és akik kezdetnek picit fura, de vicces társaságot nyújtanak.
És a közel egyórás beszélgetés után a gép elé leülve újabb meglepetés várt, egy üzenet az egyik német lánytól -az egyetemi erasmusos csoportból, akiket megpróbáltam facebookon verbuválni, mivel nem szerveztek számunkra közös programot-, hogy találkozzunk a városban éjjel a Nuit Blanche-on (komment később), vele és a többiekkel. Azt hiszem, a 'Secret' című könyvet lassan fölöslegessé válik elolvasnom:P
Az első benyomások az új, immár végleges szállásról: a falon keresztül indiai zene, nevetés és a padlón guruló sörösüvegek hangja hallatszik át, a konyhából párolt rizs illata kavarog a levegőben- ezen most ki kéne akadni, de ennél megkönnyebbültebben régen éreztem már magam. Van társaságom, a kihalt folyosó lassan megtelik élettel, ahogy figyelek, kezdem észrevenni magam körül az embereket, de ennyire még talán soha nem éleztem ki minden érzékemet arra, hogy megismerjem a környezetemben lévőket.
A tegnapi nap nem várt 'krízist' tartogatott a számomra. Beköltöztem a CIUP-ba, nagyon szép környezetbe tele parkokkal és hangulatos épületekkel egy meglehetősen kozmopolitának mondható városrészben. A külsőségek mellett azonban szembesülnöm kellett azzal, hogy a dolgok a valóságban ismét máshogy alakulnak, mint ahogy azt a 'kis világomban' el szoktam képzelni.
Azt hittem, egy pezsgő közegbe csöppenek majd klubhelyiséggel, fotelekkel, tele fiatallal, akik majd nyomban maguk közé fogadnak és azután közösen főzőcskézünk és csevegünk a lépcsőfordulóban- utóbbiban volt már részem, életem eddigi legjobb éve során a Zrínyi-koliban-, de be kellett látnom, hogy nem várhatom el, hogy minden az én elképzeléseim szerint alakuljon- amelyek elég naivak helyenként...
Tegnap ezért elveszettnek éreztem magam, a házban sehol egy árva lélek és a parkban idejüket töltő baráti társaságok is már összeszokott bandáknak tűntek. Alig bírtam aludni, lepergett előttem az egész év ahogyan magányosan ülök a szobámban, csöndben, internet nélkül, "de legalább tanulásra jut időm", gondoltam. Régóta észrevettem, hogy a körülöttem lévő környezet a saját lelkiállapotom letükröződése, és valóban, a két bőrönd kiterítve, egymásra omló ruhákkal, cipőkkel és könyvekkel nem akaródzott a helyére kerülni- nem is bírtam kipakolni, de közben tudtam, hogy idővel minden megoldódik, ezen csak gyorsít az, ha alkalmazkodom a helyzetekhez.
Megfogadtam -sokadszorra-, hogy nem agyalok annyit, összeállítottam fejben a mai programomat és erősen fohászkodtam, hogy reggel higgadtabban tudom elkezdeni a berendezkedést.
Ma felkelés után felkerekedtem kisebb raktárnyi tisztító- és mosószerért; elvileg háromnaponta takarítanak a szobákban, de egy kis törölgetéssel és a polcok lemosásával egészen látványos változást tudtam produkálni:) Mosószert pedig a mosodához vettem- nagyon szimpi, alagsori helyiség, pénzbedobós rendszerű, de legalább új gépekkel...
A jelenlegi berendezettségi állapot 80%, az apróságok kicsomagolása idegesít, majd használat közben kialakul:P, addig a kartondobozomban tárolom őket:D
Azt is eldöntöttem, hogy erőt veszek magamon és átveszem a kezdeményezést, hogy ismerősöket, barátokat szerezzek. Erre az első kísérletet délben tettem, amikor az étteremben leültem egy leányzó asztalához, de látva, milyen kiéhezve ette a pizzáját, nem mertem zavarni...:P
Délután-este azonban külön mutatványszámba megy, ahogy az emberek az épületek előtt keringenek kezükben a laptopjaikal egy kósza jelet keresve, így volt alkalmam segítséget kérni és beszélgetni is, ami folytatódott a szomszédaimmal, akik indiaiak- innen a zene és a párolt rizs, és akik kezdetnek picit fura, de vicces társaságot nyújtanak.
És a közel egyórás beszélgetés után a gép elé leülve újabb meglepetés várt, egy üzenet az egyik német lánytól -az egyetemi erasmusos csoportból, akiket megpróbáltam facebookon verbuválni, mivel nem szerveztek számunkra közös programot-, hogy találkozzunk a városban éjjel a Nuit Blanche-on (komment később), vele és a többiekkel. Azt hiszem, a 'Secret' című könyvet lassan fölöslegessé válik elolvasnom:P
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)