A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nuit Blanche. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nuit Blanche. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. október 7., szerda

Október

Több, mint egy hónapja ÉLEK Párizsban, ami egyfelől egy hétnek, másfelől fél évnek tűnik.

Egy hétnek, mert a szeretteimmel és a barátaimmal való kapcsolatomon az én oldalamról nem változtat. Minden egyes nap eszembe juttok! A szüleim, nagyszüleim, testvérem, barátaim, angolosaim (akik az előbbi csoport tagjai szintén;)) Nincs élmény, amikor ne arra gondolnék, hogyan, miként tudom ezt Veletek megosztani- ennek jelen esetben csak az internet szab határt, amennyiben épp nincs...

És van, amikor vagy fél évnek érzem az eltelt időt -ennyire látszik, milyen relatív a lélek különböző állapotaiban. Sok dolog történt, az elmúlt egy hét alatt is, itt a kollégiumban. Jártam múzeumban, bicikliztem és teljesen beleszerettem, ismerkedtem, sétáltam, egyszóval próbáltam nyitott szemmel és szívvel járni amerre csak láttam. Fantasztikus felfedezéseket teszek nap mint nap mind a külső, mind a belső világomban- egyre jobban tudom, milyen kihívás mit szolgál.

Történt velem egy szerencsés dolog: kaptam munkát! Egy indiai étteremben a Louvre mellett. Lassan egy hete járok dolgozni-betanulni, de eddig nem írtam meg, mert az elején nyilván semmi nem egyértelmű, mostanra viszont úgy gondolom, egy időre megtaláltam a helyemet- persze, itt is le kellett bontanom a kezdeti előítéleteimet. Egy nagyon kedves magyar lány, Barbara hirdetésén keresztül az Institut Hongrois fórumán bukkantam rá és persze az utolsó pillanatban telefonáltam és mentem be másnap megbeszélésre.

Az indiai tulajdonosok nagyon kedvesek, először nyilván nem azt a képet mutatták, amit megint csak én akartam látni, de ha a szívével igyekszik dönteni az ember, akkor a mérleg egyik oldalára már nem a bőrszín vagy az idegen akcentus, hanem a kedvesség és az emberiesség kerül. Azt is be kell látni, hogy a 'franciák' az alapvető kedvességük mellett viszont mindig megtartják a pár lépés távolságot, egy láthatatlan falat, amit nem tartok lebonthatatlannak, de először nekem kell a nyelvtudásomat tökéletesítenem, hogy beilleszkedjek. Ebben nincsen semmi baj, de szerintem ezt látni kell és akkor nem áltatom magam illuzórikus elképzelésekkel, viszont érhetnek kellemes meglepetések.

Barbarára visszatérve- hihetetlenül aranyos, kis szeretetcsomag lány, pár napig 'kapaszkodhattam' belé örömmel, rengeteget segített, folyamatosan tanácsokkal lát el. Az a vicces, hogy a többi ismerőshöz hasonlóan az ő kedves tekintete is bennem nyit meg kapukat és külön örülök, hogy vele tölthetek-tölthettem pár napot, mert próbáltam átvenni az ő könnyed, pozitív szemléletét, amire nekem is nagy szükségem van. És erre a munkára is szükségem van, bár nem olyan értelemben, mint ahogy az elején gondoltam: a vendégekkel való közvetlenség, a mosolygás a munka végeztével is elkísér, és ez nagyon jó.

Ma délután pedig a Magyar Intézetben volt program; a CIUP-os szobákra nyertes pályázóknak szerveztek ismerkedős bemutatkozó beszélgetést- kötelező jelleggel:) Meglepő volt a jogászok aránya, a mezőny egyharmad részét tette ki (bár én ezzel a jelzővel ritkán azonosítom magam), de gondolom részben a nyelvtanulás és a hozzám hasonló vállalkozó kedv a magyarázat. Szimpatikus embereket ismertem meg, szintén jó pár nevet és szobaszámot gyűjtöttem be, de tanácsként szolgáljon ez annak, aki hasonló ösztöndíjra készül: érdemes az ilyet rögtön az elején tisztázni, mert a sok új arc névvel hamar elillan az ember fejéből, de ha van elérhetőség, akkor később gond nélkül fel lehet venni a kapcsolatot azzal, akivel először is jó volt beszélgetni.

Felhívták a figyelmünket, hogy kinti magyarok és francia családok mentorprogramot szerveznek kiutazó hallgatóknak, azzal a céllal, hogy megismertessék a francia kultúrát, a francia családok életét. Nem tudom pontosan ez milyen lehetőségeket tartogat, de mindenképp érdekes lehet bepillantani egy új, ismeretlen világba, legyen az bármilyen család, magyar vagy francia.

Tettem fel képeket a hétvégémről- a Nuit Balnche egy nagyon szupi program volt, szombat este, ha jól emlékszem. Főleg kortárs kiállításokból és galériák megnyitójából állt- extrém, rendkívüli stílusokkal volt alkalmunk találkozni, amelyekre mondhatnám azt is, hogy jó értelemben sokkolóan hatottak, a bemutatkozó művészek bizony nem kíméltek anyagot, eszközt, járművet na és a közönség szofisztikált ízlésvilágát sem. Rengeteg nagyon emlékezetes dolgot láttam, a számomra legérdekesebbet sajnos nem tudtam megörökíteni, ezért röviden elmesélem: egy rövidfilmet láttam 'Electronic rainbow' címmel, amiben egy üres utcai hirdetőtáblára egy férfi festékszóróval szivárványt fest, majd a kamera ráközelít a szivárványra és ezután montázsokkal úgy mutatja be a színeket, mint egy ismeretterjesztő műsorban az emberi test részeit, a belső szerveket szokás, mindezt szintén ehhez hasonló stílusú zenével aláfestve. Teljesen egyszerű, de számomra zseniális volt, a művészet megelevenedése, kétszer is megnéztem és a körülöttem állók arcán is ugyanezt a felismerést véltem felfedezni, leírhatatlan élmény volt, szinte paradigmatörésnek mondanám.

Másnap a Musée Guimet tárlatát néztem meg Barbarával és egy kanadai lánnyal, Anne-Marie-val, akivel remélem, lesz még alkalmam találkozni. Hazafelé vélib-bel, kölcsönözhető kerékpárral mentünk- először picit hezitálva mondtam rá igent, hiszen még otthon, Pesten sem bicikliztem. Viszont hamar belejöttem és élveztem, hogy mindent láttam a városból, nem metróval, a föld alatt közlekedtem. Rengeteg helyen, szinte minden fontosabb ponton van megálló, ahol le lehet tenni a biciklit, ezért eldöntöttem, hogy veszek éves bérletet, és ezzel fogok járni a városban. Egyébként nincsenek is nagy távolságok a kerületek között, inkább a külvárosi részek, és az egyetem esnek távolabb, ezért ott metrózni kell.

2009. október 2., péntek

Bonne nuit!

Hajnali fél 1, annyira megörültem, hogy van net, nem bírtam letenni a laptopot:)

Az első benyomások az új, immár végleges szállásról: a falon keresztül indiai zene, nevetés és a padlón guruló sörösüvegek hangja hallatszik át, a konyhából párolt rizs illata kavarog a levegőben- ezen most ki kéne akadni, de ennél megkönnyebbültebben régen éreztem már magam. Van társaságom, a kihalt folyosó lassan megtelik élettel, ahogy figyelek, kezdem észrevenni magam körül az embereket, de ennyire még talán soha nem éleztem ki minden érzékemet arra, hogy megismerjem a környezetemben lévőket.

A tegnapi nap nem várt 'krízist' tartogatott a számomra. Beköltöztem a CIUP-ba, nagyon szép környezetbe tele parkokkal és hangulatos épületekkel egy meglehetősen kozmopolitának mondható városrészben. A külsőségek mellett azonban szembesülnöm kellett azzal, hogy a dolgok a valóságban ismét máshogy alakulnak, mint ahogy azt a 'kis világomban' el szoktam képzelni.

Azt hittem, egy pezsgő közegbe csöppenek majd klubhelyiséggel, fotelekkel, tele fiatallal, akik majd nyomban maguk közé fogadnak és azután közösen főzőcskézünk és csevegünk a lépcsőfordulóban- utóbbiban volt már részem, életem eddigi legjobb éve során a Zrínyi-koliban-, de be kellett látnom, hogy nem várhatom el, hogy minden az én elképzeléseim szerint alakuljon- amelyek elég naivak helyenként...

Tegnap ezért elveszettnek éreztem magam, a házban sehol egy árva lélek és a parkban idejüket töltő baráti társaságok is már összeszokott bandáknak tűntek. Alig bírtam aludni, lepergett előttem az egész év ahogyan magányosan ülök a szobámban, csöndben, internet nélkül, "de legalább tanulásra jut időm", gondoltam. Régóta észrevettem, hogy a körülöttem lévő környezet a saját lelkiállapotom letükröződése, és valóban, a két bőrönd kiterítve, egymásra omló ruhákkal, cipőkkel és könyvekkel nem akaródzott a helyére kerülni- nem is bírtam kipakolni, de közben tudtam, hogy idővel minden megoldódik, ezen csak gyorsít az, ha alkalmazkodom a helyzetekhez.

Megfogadtam -sokadszorra-, hogy nem agyalok annyit, összeállítottam fejben a mai programomat és erősen fohászkodtam, hogy reggel higgadtabban tudom elkezdeni a berendezkedést.

Ma felkelés után felkerekedtem kisebb raktárnyi tisztító- és mosószerért; elvileg háromnaponta takarítanak a szobákban, de egy kis törölgetéssel és a polcok lemosásával egészen látványos változást tudtam produkálni:) Mosószert pedig a mosodához vettem- nagyon szimpi, alagsori helyiség, pénzbedobós rendszerű, de legalább új gépekkel...

A jelenlegi berendezettségi állapot 80%, az apróságok kicsomagolása idegesít, majd használat közben kialakul:P, addig a kartondobozomban tárolom őket:D

Azt is eldöntöttem, hogy erőt veszek magamon és átveszem a kezdeményezést, hogy ismerősöket, barátokat szerezzek. Erre az első kísérletet délben tettem, amikor az étteremben leültem egy leányzó asztalához, de látva, milyen kiéhezve ette a pizzáját, nem mertem zavarni...:P

Délután-este azonban külön mutatványszámba megy, ahogy az emberek az épületek előtt keringenek kezükben a laptopjaikal egy kósza jelet keresve, így volt alkalmam segítséget kérni és beszélgetni is, ami folytatódott a szomszédaimmal, akik indiaiak- innen a zene és a párolt rizs, és akik kezdetnek picit fura, de vicces társaságot nyújtanak.

És a közel egyórás beszélgetés után a gép elé leülve újabb meglepetés várt, egy üzenet az egyik német lánytól -az egyetemi erasmusos csoportból, akiket megpróbáltam facebookon verbuválni, mivel nem szerveztek számunkra közös programot-, hogy találkozzunk a városban éjjel a Nuit Blanche-on (komment később), vele és a többiekkel. Azt hiszem, a 'Secret' című könyvet lassan fölöslegessé válik elolvasnom:P