2009. november 21., szombat

Gondolat

Van egy füzetem- egy műanyag kötésű, vidám színekkel borított jegyzettömb.
Ebbe írtam ma egy újabb gondolatot:

'Minden nyertes pozíció felelősséggel jár- valaki elől elveszem a lehetőséget; miattam egy ember csalódik. Nekem tehát maximálisan élnem kell a kedvezménnyel, ezzel tisztelem meg a veszteseket.'

Ahogy befejeztem az írást, végiglapoztam, megszámláltam a teleírt oldalakat- mindössze pár lap, tíznél nem több, de ebben van egy rövid novella, angolul és franciául lejegyzett benyomások, talán versek is.
A füzetet nagyjából egy éve vettem- akkor még nem sejtettem, csupán reméltem, hogy itt és most Párizsban leszek és egy másik életet fogok élni.
Akkor még nem sejtettem, hogy ez milyen megpróbáltatások árán sikerül majd, és arról sem volt fogalmam, hogy az akkori albérletem kulcsait a szívem neki szentelt darabjával adom vissza annak a rokonomnak, aki saját elhatározásából kilépett a családunk életéből. Akkor azt hittem, ez majd örökre meghatározó élmény lesz az életemben, de a naponta kötött új barátságok és ismeretségek, idegen emberek szeretetteljes gesztusai megértették velem, hogy a rokoni szálak semmivel sem jelentenek többet ezeknél a kapcsolatoknál. A lényeg a szívek egymásra hangolódása, belső világaink feltárása -ha ez megtörténik, akkor elmosódik a határ, az 'én' feloldódik a másik személyiségében és viszont. Akinek volt már része ilyen kellemes találkozásban, akár egy egyszerű beszélgetésben őszintén, nevetve, az pontosan tudja, milyen érzés ez...
Most a szobámban vagyok- körülnézek és ámulatba esem: a falon egy kép, amit pár napja festettem (valamiért kötődöm hozzá, azelőtt nem tartottam meg a 'műveimet', számomra az alkotás maga jelentette a kielégülést, a végtermék már nem szolgált jelentőséggel), néhány berendezési tárgy, a polcokon valamiféle körvonalazódni látszó rendszer a könyvek között, és... maga a hely, az életterem. Nem járt alanyi jogon a szállás, mint mindenért, magamnak kellett megküzdenem érte, és lám, most itt vagyok nyugalomban -Debussy Cair de lune-jét hallgatva azért nem csoda-, megelégedettséggel a szívemben.
Na és egy 'másik élet'? Inkább másik én. A helyszín csupán lehetőség önmagam kibontakoztatására- külső változást vártam és most belülről utazok fényéveket csodálatos magaslatok és mélységek között, mely tapasztalatok minden pillanatáért hálás vagyok a sorsnak.
Csupán a magam teremtette szabályok szerint élek, így valóban alkalmam adódik önmagamat meglátni a cselekedeteimben.
Most az alázatot tanulom- elfogadni azt, hogy a tetteim mögött mekkora erők munkálkodnak; érzékelni a kegyelmet, amely ezt a nyugalmat itt és most lehetővé teszi a számomra. Mint mindig, most is tele vagyok szép tervekkel, de már mások az elvárásaim- picit már tudok bízni, hinni abban, hogy bármi is történik, annak célja van, így nincsen jó vagy rossz döntés, csak egyik vagy másik út.

2009. november 19., csütörtök

Vizsgára készülés

A cím alapján ez a bejegyzés rövid lesz, mert az elmúlt 1-2 hétben sajnos nem volt alkalmam nagy felfedezéseket tenni- hacsak nem a szellemi alkotások joga, vagy az öröklési jog terén...

Igen, beköszöntöttek a hétköznapok- szürkének azért nem nevezném őket, mert nekem elég egy pillantás az égre, a fákra vagy épp a Notre Dame-ra, hogy megkapjam a napi szeretetcsomagomat:)

Fárasztó a felkészülés: a munka után mire hazaérek már délután négy óra van, és mire kifújom magam picit, máris este, szóval mostanában hajnali 3-4-ig tanulok, de nem sajnálom az időt, mert fontos, hogy sikerüljenek a vizsgák- kettő is lesz, jövő hét hétfőn és kedden.

A gépem vasárnap indul haza, de szerdán már fordulok is, mert az itteni teendőimet sem hanyagolhatom el- velem tartanak majd azonban a szüleim, úgyhogy már várom a jövő hetet, remélhetőleg sok szép élményben lesz részünk együtt.

A vizsga előtti stresszt némiképp oldja a tudat, hogy rendeltem magamnak könyveket a bookline-on, amikért majd beszaladok egyik nap. Épp ma kaptam meg az e-mailt, hogy már átvehetőek, nagyon boldog vagyok, mert csupa érdekes olvasnivalót választottam:)) Itt kint egyáltalán nem nézek tv-t, moziban sem voltam még, de van több jó film is, amit mos tmár megnéznék, az egyik Sophie Marceau-val és Christopher Lambert-tel a L'Homme de chevet, egy romantikus dráma, de az előzetesből ítélve tele lesz nagyon szép képekkel és párbeszédekkel.

Ismét meg kell említenem, hogy nagyon hiányzik mindenki, rengeteget gondolok az angolosaimra, a barátaimra, az ismerőseimre az egyetemről, ezért akinek van egy kis ideje, az esetleg e-mailben írhatna pár sort magáról, nagyon örülnék neki:)

Képek most nincsenek, az összkép rólam amúgy is kaotikus, valahogy úgy kell elképzelni, hogy sportnaciban törökülésben ülök a szoba közepén, mellettem zöld tea folyamatos utántöltésben, körülöttem sugárirányban könyvek, a hajamban pedig piros pánt és csatok, hogy ne lógjon a szemembe- szóval tipikus vizsgaidőszakot idéző hangulat...

2009. november 12., csütörtök

Édes november

Így hétvége felé közeledve ideje beszámolni az előző hétvégémről:P

Ahogy azt előre jeleztem, igyekeztem a tanulás mellett magamra is időt szánni, jobban mondva a kedvteléseimnek élni. Ezen leginkább olvasást, álmodozást, sportolást és zenehallgatást na és persze múzeumlátogatást kell érteni.

Egy barátom instpirációjának hatására ismét ecsetet ragadtam és nekiálltam festeni. A szobámban a fehér falak szinte kiáltanak valami dekorációért és mostanában én is úgy éreztem, hogy ki kell festenem magamból képeket, érzéseket. Hm, ez picit összetett dolog, mert rendszeresen lejegyzem a gondolataimat -nem csak a blogban-, de emellett más módjait is keresem az önkifejezésnek- ismét furcsa megfigyelés miközben tovább menetelek a jogi pályámon:P Nade nincsenek lezárt utak, mindennek meg kell adni a lehetőségét:D

Ahogy felidézem, múlt héten volt egy buli is, ami volt is meg nem is, mert az történt, hogy picit késve ugyan -előtte edzenem kellett- megérkeztem egy másik magyar lány, Barbi szobájába, ahol őt és kedves barátnőjét már igencsak jókedvűen találtam- erre ők, hogy oldják az állapotunk közötti különbséget, felbontották az üveg bort amit vittem és jóformán megitatták velem. Ezek után nem volt túl sok erőm elindulni a Bastille-hoz egy szórakozóhelyre, de szerencsémre nekik sem...

Másnap viszonylag hamar a tettek mezejére léptem- kellett is, hiszen dolgoztam. Ez szombaton volt, délutánra pedig egy ikeázást terveztem, mert bár apró dolgokra volt csak szükségem, ezek hiánya picit kényelmetlenné tette a mindennapi életet, arról nem is beszélve, hogy az Ikeában kb. negyedáron megtaláltam mindent, ami Párizsban sokkal drágábban szintén rendelkezésre állt. Megérdeklődtem tehát, hogy melyik RER-rel és hogyan jutok ki a városból, de -minden segítség ellenére- ezalkalommal eltévedtem. Szerencsére nem volt vészes a dolog, de persze a négyféle vonalból rosszat választottam és a vonat nem állt meg ott, ahol kellett volna. Eddig is tudtam, hogy ez az RER nem a barátom, de így már teljesen bizonyossá is vált -erre csak habként jön, hogy a héten a sztrájk miatt szintén nem járt szerelvény azon a vonalon, ahogy a munkába megyek, szóval sikerült is picit elkésnem, mivel áttereltek a metróra...

Egyébként az Ikeába menet a többi tapasztalatom kellemesnek mondható, mert sok segítőkész emberrel találkoztam, egy társaság még a buszhoz is elkísért, amire át kellett szállnom.

Több áruház is van Párizs környékén, én délre mentem, mert az közelebb volt, de rátaláltam egy óriási bevásárlóközpontra. Nem igazán tudom leírni, az Ikea mellett a Decathlontól a moziig volt minden, azt monodták, hogy Európa legnagyobb shopping centrumában jártam- bár érdekes módon több ország is dicsekszik hasonló jelzőt használva az övével. Azért a hely szuper, volt minden, ami szem-szájnak ingere, picit elcsábultam egy kozmetikai bolt irányába, aztán feladtam, mert az idő hiánya és a boltok méretei nyilvánvalóvá tették, hogy képtelenség végigjárni... vissza kel menni és több időt rászánni:P

Hm, lássuk, mi is történt még- igen, a vasárnap! Nos vasárnapra múzeumozást terveztem, de immár másodszorra fürödtem be ezzel az ötlettel: Párizsban nem lehet hétvégén múzeumot látogatni!! Illetve kötélidegzetűek előnyben, akkora sorok vannak, hogy azt képtelenség kivárni- ez történt most is... A holland festők kiállítását akartam megnézni a Pinacothéque-ben, de a sor körbefogta a háztömböt, amitől kis híján rosszul lettem. De aztán feltaláltam magam- a Madeleine metrómegálló nem véletlenül kapta a nevét, mert itt található egy gyönyörű dóm, szóval bementem és körülnéztem. Jobban mondva leültem az oltár elé és hagytam, hogy a gondolataim picit beússzanak a tudatomba:) Igen megindító volt, jó negyven percet töltöttem ott, az oltár előtt, szótlanul, kezemben a naplómmal és tollal, buzgón lejegyzetelve kérdéseket válaszokkal, tapasztalásokat, érzéseket... Ismét utaztam anélkül, hogy elmozdultam volna a helyemről, valahogy mindig sikerül megtalálnom helyeket, amelyek ilyen hatással vannak rám:)

A nap folytatásaként a Musée Carnavalet-be mentem Annával és meghallgattunk egy kellemes koncertet- négy fiatal énekelt középkori énekeket. Picit karácsonyi hangulatot idézett, ehhez persze a hely varázsa is hozzájárult- a nyugodt vasárnapi délután az épület koncerttermébe beúszó tiszta, friss fény ünnepivé tette az alkalmat. Elég volt csak végigtekinteni a kárpittal borított falakon, vagy épp kipillantani a kertre a borostyánnal szegélyezett ablakon keresztül. Ezután a St Eustache templomba mentünk, mert ott is van vasárnap esténként koncert- ez kevésbé volt szerencsés választás, mert kortárs zenét játszottak orgonán, ami egyáltalán nem illett a hely hangulatához, picit az volt a benyomásom, mintha erőszakot vennének a templom szellemén- azért mindennek megvan a maga helye, de nem ott...

Most épp csütörtök este van -még fél órán keresztül:P- a hét nyugalmasnak mondható, szerdán munkaszüneti nap volt, de nem úsztam meg ennyivel, mert pont aznapra voltam berendelve a Magyar Intézetbe kiállítást őrizni- megint. Viszont legalább a képek tetszenek -na jó, tisztes távolságból-, de azért a négyórányi egy helyben ücsörgést nem nekem találták ki.

Ma este a College d'Espagne-ban voltam- ismét koncerten, de ha egyszer olyan szép zenét hallhat az ember... Volt a repertoárban Mozart, Brahms, Tschaikovsky, Ravel, de számomra kevésbé ismert spanyol zeneszerzők munkái, mint de Falla, és elhangzott Vittorio Monti híres csárdása is:) Nagyon tetszettek de Falla spanyol énekei és a Spanyol tánc is, igazán kellemes hangulatot teremtettek- de valahogy egyébként is húz a szívem a spanyolokhoz, látszik rajtuk, hogy nagyon barátságosak és közvetlenek- ismét megjegyzem, hogy reggelizni is jó náluk:P Eljha, így átgondolva, tényleg 'kihasználom' őket... de persze minden rendezvény nyitva áll az érdeklődők előtt, igazából nekik ez még jó is a házuk népszerűsítésére- na ezzel most megnyugtattam magam:)


És még egy kis souvenir: http://www.youtube.com/results?search_query=csillagpor+bori&search_type=&aq=o


2009. november 5., csütörtök

Ősz

Szeretek az utcákon sétálni, nézni a természet és az emberek változását. Ősszel mindig az elmúlt időre gondolok, a hátam mögött hagyott évekre és arra, hogy mit tartogat számomra ez az időszak- számomra olyan, mint a tavasz, lelkileg feltölt és új cselekedetekre sarkall.

Szeretek minden nap egy kis időt a parkban tölteni, nézni a nyárvégi napokban kipirult, kiszáradt faleveleket, érezni az avar illatát- az elmúlás, a változás érzésével a levegőben.

Reggelente valamikor a College Espagna éttermében reggelizem -ha egyáltalán... Ma reggel is így történt- a szertartás számomra többet jelent mint maga az étel. A szürke reggeli fényben átsétálok a másik épületbe- közben a hideg levegő enyhén megcsípi az arcom. Egy nagy lélegzetvétel és már fel is ébredtem.

A CIUP-ban ilyenkor még kevesen tevékenykednek, alig van ember az úton, így megint zavartalanul nézelődhetek. Az út mentén kétoldalról a többi kollégiumi intézmény épületei merednek az ég felé. Ébredeznek ők is- a sötét ablakok között csak néhány helyen ég a villany, a kémények füstje azonban arról tanúskodik, hogy bent igenis zajlik az élet- az álmos lakók felkeltek már és új nap indul. Az enyém is most kezdődik- micsoda nap!

A spanyolok megadják a módját a reggelinek- gyümölcstől a sajtig és a croissant-ig van minden. Az étkező fala üvegből van, ezért még reggeli közben is az ablakon kifelé tekintve gyönyörködöm a fákban.

10-15 perc múlva azonban indulnom kell tovább az egyetemre- a francia jogrendszer alapjait bemutató órám van péntekenként. Nagyon érdekes és a tanárnő is segítőkész- épp ma ígérte meg, hogy készít egy összefoglaló anyagot az órákról, úgyhogy talán nem kell majd sokat izzadnom a vizsgára való felkészülésnél.

Az óra után, mielőtt indulnék az étterembe, találkozom a koordinátorunkkal, Georges Pons-szal, aki szokás szerint cigivel (vagy épp pipával) a szájában valamit elhadart felém, amit nem értettem, ezért megálltam és visszakérdeztem- erre ő átkarolt és elismételte: ismerem-e az egyik francia rajzfilmet, aminek a főszereplője 'Dora'- nem épp szakmai kérdés, és csak harmadszorra fogtam fel, hogy miről is van szó. De jó fej, nem mindig áll a helyzet magaslatán, viszont eddig mindent el tudtam vele intézni. Legközelebb a vizsgák időpontját kell majd az irodában egyeztetni.

Az étteremben a szokásosnál picit nagyobb volt a forgalom, de már nem fáradok el, megszoktam a tempót, közben kedves tudok lenni mindenkivel és tényleg élvezem, hogy ezt csinálhatom- vendéglátóipari vénámat ezzel ki is elégítem, azt hiszem ennyi tapasztalat elég ezen a területen:)
A vendégek kedvesek, vannak közöttük érdekesebb egyéniségek- na jó, úgysem bírom ki, hogy ne mondjam, de az egyik pasi úgy néz ki, mint Bono (ezelőtt 25 évvel)- nyilván ennek ő nincs tudatában, de én mindig nevetek magamban, a 2005-ös U2 koncertre gondolok és arra, hogy remélem lesz még alkalmam egy másikra is elmenni:)

A munka végeztével vennem kellett 1-2 dolgot, utána persze tettem egy nagy sétát- a rue de Rivolin mentem végig, a Hotel de Ville előtt haladtam tovább, majd az egyik hídon átkelve a Notre Dame-ig jutottam, ahol az RER-re szálltam fel és jöttem vissza a kollégiumba. A város most is lélegzetelállítóan szép- az eget felhők borítják valószínűtlen mintákat kirajzolva, valószínűtlen pasztellszínekkel. Mintha nem is a valóságban élnék, hanem Csodaországban- persze én állandóan gond nélkül el tudok vonatkoztatni, sohasem a földön járok, de ezt nem bánom, olyan jó így:) Minden pillanat egy csoda, minden emberi tekintet a világot rejti magában, minden szín és forma a lelkemet kényezteti.

Persze látom a többi világot is az enyém mellett- kéregetőket, turistákat, elfoglalt üzletembereket, nőket, akik egy közép-európai átlagfizetést hordanak táska formájában a karjukon, de mindez nem érdekel. Ilyen volt és lesz is mindig, de ami velem történik, arról nekik fogalmuk sincs.

A hétvégi programom már egészen határozott formát öltött a fejemben, jelszavam: én!- persze, utána majd beszámolok róla;)

Szép napokat mindenkinek, hiányoztok!

2009. november 3., kedd

Este

Kedd este van- a vizsgáimra tanulok, de nem élet az élet zene nélkül- főleg nem Péterfy Boriék nélkül:)
Feltekertem a hangerőt, ezt terjeszteni kell- jó, nem zavaróan, de hiányzik egy jó kis koncert:) A Love Band otthon immár állandó résztvevője a fesztiváloknak- ott vannak mindenhol. A Corvin tetőn, Zp-ben, Trafóban! Ilyen nincs Párizsban, aki teheti, nézze meg őket otthon!
Nekem ugyan sokszor a rebellis hangulatom aláfestőjeként szolgál, de az ilyet jobb nem elfolytani.
http://www.myspace.com/peterfybori
Csak aztán abba is tudjátok hagyni;) -nekem néha nehezemre esik. A bódító hatású szereket pedig tessék félretenni!