Ősz

Szeretek az utcákon sétálni, nézni a természet és az emberek változását. Ősszel mindig az elmúlt időre gondolok, a hátam mögött hagyott évekre és arra, hogy mit tartogat számomra ez az időszak- számomra olyan, mint a tavasz, lelkileg feltölt és új cselekedetekre sarkall.

Szeretek minden nap egy kis időt a parkban tölteni, nézni a nyárvégi napokban kipirult, kiszáradt faleveleket, érezni az avar illatát- az elmúlás, a változás érzésével a levegőben.

Reggelente valamikor a College Espagna éttermében reggelizem -ha egyáltalán... Ma reggel is így történt- a szertartás számomra többet jelent mint maga az étel. A szürke reggeli fényben átsétálok a másik épületbe- közben a hideg levegő enyhén megcsípi az arcom. Egy nagy lélegzetvétel és már fel is ébredtem.

A CIUP-ban ilyenkor még kevesen tevékenykednek, alig van ember az úton, így megint zavartalanul nézelődhetek. Az út mentén kétoldalról a többi kollégiumi intézmény épületei merednek az ég felé. Ébredeznek ők is- a sötét ablakok között csak néhány helyen ég a villany, a kémények füstje azonban arról tanúskodik, hogy bent igenis zajlik az élet- az álmos lakók felkeltek már és új nap indul. Az enyém is most kezdődik- micsoda nap!

A spanyolok megadják a módját a reggelinek- gyümölcstől a sajtig és a croissant-ig van minden. Az étkező fala üvegből van, ezért még reggeli közben is az ablakon kifelé tekintve gyönyörködöm a fákban.

10-15 perc múlva azonban indulnom kell tovább az egyetemre- a francia jogrendszer alapjait bemutató órám van péntekenként. Nagyon érdekes és a tanárnő is segítőkész- épp ma ígérte meg, hogy készít egy összefoglaló anyagot az órákról, úgyhogy talán nem kell majd sokat izzadnom a vizsgára való felkészülésnél.

Az óra után, mielőtt indulnék az étterembe, találkozom a koordinátorunkkal, Georges Pons-szal, aki szokás szerint cigivel (vagy épp pipával) a szájában valamit elhadart felém, amit nem értettem, ezért megálltam és visszakérdeztem- erre ő átkarolt és elismételte: ismerem-e az egyik francia rajzfilmet, aminek a főszereplője 'Dora'- nem épp szakmai kérdés, és csak harmadszorra fogtam fel, hogy miről is van szó. De jó fej, nem mindig áll a helyzet magaslatán, viszont eddig mindent el tudtam vele intézni. Legközelebb a vizsgák időpontját kell majd az irodában egyeztetni.

Az étteremben a szokásosnál picit nagyobb volt a forgalom, de már nem fáradok el, megszoktam a tempót, közben kedves tudok lenni mindenkivel és tényleg élvezem, hogy ezt csinálhatom- vendéglátóipari vénámat ezzel ki is elégítem, azt hiszem ennyi tapasztalat elég ezen a területen:)
A vendégek kedvesek, vannak közöttük érdekesebb egyéniségek- na jó, úgysem bírom ki, hogy ne mondjam, de az egyik pasi úgy néz ki, mint Bono (ezelőtt 25 évvel)- nyilván ennek ő nincs tudatában, de én mindig nevetek magamban, a 2005-ös U2 koncertre gondolok és arra, hogy remélem lesz még alkalmam egy másikra is elmenni:)

A munka végeztével vennem kellett 1-2 dolgot, utána persze tettem egy nagy sétát- a rue de Rivolin mentem végig, a Hotel de Ville előtt haladtam tovább, majd az egyik hídon átkelve a Notre Dame-ig jutottam, ahol az RER-re szálltam fel és jöttem vissza a kollégiumba. A város most is lélegzetelállítóan szép- az eget felhők borítják valószínűtlen mintákat kirajzolva, valószínűtlen pasztellszínekkel. Mintha nem is a valóságban élnék, hanem Csodaországban- persze én állandóan gond nélkül el tudok vonatkoztatni, sohasem a földön járok, de ezt nem bánom, olyan jó így:) Minden pillanat egy csoda, minden emberi tekintet a világot rejti magában, minden szín és forma a lelkemet kényezteti.

Persze látom a többi világot is az enyém mellett- kéregetőket, turistákat, elfoglalt üzletembereket, nőket, akik egy közép-európai átlagfizetést hordanak táska formájában a karjukon, de mindez nem érdekel. Ilyen volt és lesz is mindig, de ami velem történik, arról nekik fogalmuk sincs.

A hétvégi programom már egészen határozott formát öltött a fejemben, jelszavam: én!- persze, utána majd beszámolok róla;)

Szép napokat mindenkinek, hiányoztok!