Ma igyekeztem az egyetlen, szabad napomat kiélvezni- na jó, polgárt tanultam, de azért mégis, zajlanak itt az események, és persze lassan be kell vezetnem a nettó és bruttó tanulási idő fogalmát, mert mindig van valami jobb dolgom...:)
Tegnap például piacozás és egy kis shopping- kényes téma, majd virágnyelven fogalmazok egyik kedves rendszeres olvasóm miatt:D
Lassan két hónapja vagyok kint és ez már kritikus időintervallum, már ami a vásárlási mániámat illeti. Jó, mániának még nem nevezném, de jócskán benne vagyunk már az őszi szezonban, ilyenkor azért kell egy kis gardróbfrissítés- igaz??
Meg hát amióta kiérkeztem ért pár apró baleset, aminek köszönhetően egy-egy pár papucs és cipő, a napszemüvegem és legutóbb az övem került a veszteséglistára. Utóbbinak elég érezhető volt a hiánya, már ami a folyamatosan lecsúszófélben lévő nadrágomat illeti. Sürgető volt hát, akárhogy is nézem, hogy a tettek mezejére lépjek.
Tegnap munka előtt kimentem a piacra a Porte de Clignancourt mellett és szerencsére találtam is övet, mindjárt hármat 3-3 euróért. Igen, azért akadnak itt is olcsó dolgok, ráadásul a minőségük is jó. Másik szerzeményem ugyaninnen egy hosszú fazonú tunika, amit kerek 4 euróért sikerült vennem- egyet lealkudtam, mert nem tudtam felpróbálni, illetve nem volt kedvem beszállni a próbafülkének kinevezett furgonba, lévén, hogy egyedül voltam...
Több dologra is szükségem lett volna, de be kellett mennem az étterembe, ezért némileg már kielégülve visszaindultam:)
Délután viszont éreztem ismét, hogy van még valami, amire rá kell találnom, mert nem élet az élet nélküle- és így is lett, a Bata-nál épp leárazás volt és vettem egy szép pár cipőt:) Tényleg szükségem volt rá, este fel is avattam az egyik szoknyámmal. És vettem még két leggingst, mert azok meg a hosszú fazonú pulcsijaimhoz lesznek majd jók csizmával- remélhetőleg így megállítom a nem túl gazdaságos egy nap-egy harisnya katasztrófahullámot...:)
Este pedig két magyar lánnyal, Annával és Angival beültünk egy bárba beszélgetni a Panthéon mögött. Olyan szép volt Párizs éjjel! A Notre Dame-mal szemben találkoztunk, de az egész sétány nagyon szép fényekben pompázott, tetszett a hangulat, nem voltak túl sokan, szinte most először sétáltam úgy az utcán, hogy nem nyomorogtam egy csomó turista miatt.
A közlekedés nagyon jó, kb. 20 perc alatt haza is értünk még RER-rel (hajnali 1 körül áll le).
Ma pedig -végre 10 óra alvás után- próbáltam vizsgára készülős hangulatot teremteni, ami azért nem nehéz, mert itt sokan vannak kint olyan ösztöndíjakkal, amelyek rendszeres készüléssel és számonkéréssel járnak- én a kis erasmusommal a 'semmittevők' táborát erősítem, de inkább csak papírforma szerint:)
És újabb álmom megvalósításának rögös útjára léptem- ma volt az első spanyol órám:)) Egy chilei srác, Pablo tanít, én pedig őt angolra, úgyhogy nem adtam fel teljesen a 'múltamat':D Ma egyből eljutottam a személyes névmások és pár ige jelen idejű ragozásáig, aztán majd meglátjuk, hogy meddig tart a lelkesedés és persze az idő minderre. A nyelvtan könnyűnek tűnik, de furcsa, hogy mire kezdem megszokni a francia nyelv sajátosságait, itt ismét ki kell ejteni a szóvégeket. Mindegy, meggyőződésem, hogy a magyar nyelv a lehető legjobb alap az idegennyelvek elsajátításához, mert kiejtésben és nyelvtanban is nyitottá tesz a többi nyelv rendszerének és logikájának megértésére.
Az napomat pedig egy kis futással zártam- elég nagy terület áll hozzá rendelkezésre és inspriáló az is, hogy sokan futnak még rajtam kívül, bár én kivárom az estét, amikor nincs senki, csak a csillagok és én:D Lehet, hogy csinálok majd néhány képet a látványról, mert azért aztán tényleg érdemes róni a köröket, hogy gyönyörködhessek benne:)
Szép hetet mindenkinek!
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: notre dame. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: notre dame. Összes bejegyzés megjelenítése
2009. október 25., vasárnap
2009. október 13., kedd
Párizs reggel-délben-este
Olyan hihetetlenül szép napokat köszönhetek ennek a városnak mindössze egy hónap leforgása alatt, hogy megpróbálom Veletek is megosztani a különleges pillanatokat a mindennapjaimban.
Az ablakomból gyönyörű, sövénnyel körbekerített parkra látok. Szemben egy másik ház, ugyanis a CIUP-on belül különböző intézmények működetetik az épületeket. Az enyém a Deutsch de la Meurthe nevű épületegyütteshez tartrozik, ami szerintem a legszebb a kollégiumon belül. Nem a legjobban felszerelt, de amire szükségem van, az megvan.
Reggelenként a házból kilépve a parkon sétálok keresztül- jó kezdés ez egy zsúfolt naphoz. Zsúfolt, mert -maximalista lévén- igyekszem a lehető legtöbb dolgot elintézni, hogy maradjon időm felfedezni új helyeket és az itteni emberekkel ismerkedni.
A héten már biciklivel mentem az étterembe, illetve onnan haza- olyan pontok érintésével mint a Bastille, a Notre-Dame, vagy a Palais Royal. És a látványt nem lehet megszokni, szerintem néha az autósok azt gondolják, nem vagyok normális, mert egyfolytában vigyorgok, máskor meg térképpel a kezemben, menet közben igyekszem betájolni a helyes irányt.
Élvezek minden percet, amikor a szabadban vagyok- az idő enyhe, nem fázom, de az ősz jegyeit már fel lehet fedezni a városban. Hullik a gesztenye, amiért szinte még mindig, gyerekkorom óta lehajolok, hogy begyűjtsek néhány szemet; sárgulnak a fák levelei, de a növényzet még túlnyomó részt friss zöld színű; szerintem az éghajlat itt jobban kedvez nekik.
Az emberek kedvesek és közvetlenebbek, mint otthon, és meg kell mondanom, több dícsérettel illetik a női nemet, mint azt egyébként megszoktam:P, de nem tolakodóak, csak véleményt nyilvánítanak- a múzeumban, utcán, étteremben...
Hangsúlyozom, franciául kell beszélni, de ha ez megvan, akkor aztán semmi nem szab határt a beszélgetéseknek.
(restellem, de a fenti bejegyzést még másfél hete írtam)
Tényleg rossz a net, ezért az e-maileken kívül semmi mást nem tudok intézni- csodával határos módon a mai vizsgafelvételt leszámítva, amit Apukámmal karöltve sikeresen megoldottunk, így egy hónap múlva két tárgyból mehetek majd egymást követő napokon (majd kiderül mennyi sikerrel) vizsgázni.
Az internet hiánya mellett családi okok miatt is csökkent a lelkesedésem, otthon is jártam, de olyan rövid időre mentem haza, hogy a legfontosabbakon kívül semmi másra nem jutott időm- ezúton is elnézést, amiért páran csak így tudják meg, de tényleg nem 'nyaralni' mentem.
Itt, Párizsban egyre hidegebb van, én pedig egyre jobban belemerülök a hétköznapi teendőimbe. Az ügyek intézése a francia és az otthoni egyetemen, a munka és a programok az itteni barátokkal teljesen kitöltik már a napjaimat, de szerencsére -még- jut idő mindenre.
Mától elkezdtem a készülést a vizsgákra- novemberben összesen négy vagy öt lesz, mert itt is kell tárgyanként egy 'próbavizsgát' csinálni, ami beleszámít a rendes vizsga eredményébe is, azt pedig nyilván nem kell magyaráznom, hogy egy ilyenre való felkészülés a rendes időt megduplázza, ha nem megháromszorozza, mert francia könyvből tanulok és franciául is kell majd vizsgáznom.
Az egyre növekvő tempó mellett próbáltam magam aktivizálni is. Ellátogattam a Musée Carnavalet-be, ami Párizs történelmét mutatja be. Nagyon szép régi épület, egy egykori hotel ad otthont a tárlatnak tele berendezett szobákkal, festményekkel és egy francia kerttel, ami talán a legvonzóbb, ezért végig azt vártuk, hogy kiérjünk és leülhessünk gyönyörködni benne. Egy magyar lánnyal és az indiai szomszédommal mentem el, aki nem is a szomszédom, csak egyfolytában itt lóg a barátjánál, de végre van egy kis kolis életérzés is, amit évek óta annyira hiányoltam. Jártam még a Notre Dame-ban, de leginkább csak sétálgattam az utcákon, bicikliztem, mert így lehet a legtöbb dolgot felfedezni.
Sok antikvárium és olcsó könyvesbolt is van, ezért a nyelvtudásom csiszolása tényleg csak rajtam múlik- ami azt illeti, már el is kezdtem egy kristályterápiával foglalkozó könyvet olvasni, mert még mindig ez áll közel a szívemhez nem kevés fejtörést okozva, mikor adódik lehetőségem komolyabban ezzel foglalkozni...
De valahogy a hétköznapok már nem olyanok számomra mint régen. Rájöttem hogyan diktáljak olyan tempót, hogy ne nekem kelljen magamat utolérni, és a nagy dolgok helyett a teljesen hétköznapi helyzetekben is képes vagyok a különlegeset észrevenni. Ha megkérdezik milyen volt a napom, a 3-4 teendőm felsorolása mellett sokkal több dolog van, ami ugyan nem kézzelfogható, mégis valódi tartalommal tölti meg az élet materiális kereteit.
Napok óta nem megy ki a fejemből, de kezdem úgy látni az embereket, mint regényhősöket. Annyi karakter és vicces, vagy épp szívet melengető helyzet vesz körül, hogy bőven elég nyitott szemmel járnom és élmények sorában van részem.
A kollégiumon belül sokféle embert látok és ismerek meg; számomra a legcsodálatosabb dolog az a felismerés, hogy az eltérő kulturális háttér, bőrszín, kommunikációs formák és szellemi utak ellenére minden ember szíve ugyanabból a forrásból táplálkozik, ezért mindenkivel van közös kapocs, aminek a megérzéséhez nem feltétlenül kell akárcsak a szánkat is kinyitni. Idő kell ahhoz, hogy ezt az ember észrevegye, de attól a ponttól kezdve minden átértékelődik, mert már nem úgy tekintek másra, hogy jobb vagy rosszabb, helyesebb-e vagy sem, amit tesz, hanem csak egyszerűen más. De erre a válasznak nem szabad értetlenségnek lennie, mert mindenkiben mi magunk is ott vagyunk. Én elfogadtam, hogy a többiek önmagam tükörképét mutatják felém, épp ezért vagyok nyitott az új barátságokra, mert ezzel a saját lelki mélységeimet is alkalmam adódik feltárni. Hálás vagyok a sorsnak, hogy lehetőségem van ezekre a tapasztalásokra, mert napról-napra új minőséget adnak az életemnek.
Na és a regényhősök- ott vannak mindenhol: a kollégiumi kávézó teraszán a kutyáikkal teadélutánt tartó 50-es nők- kutya az asztal alatt, kutya a széken, kutya a székem lábánál, ők pedig csak élvezik az utolsó vasárnap délutánok egyikét a szabadban a tél beköszönte előtt (az egyik nő a kutyája által szétmarcangolt papírzsebkendő maradványait takaírtja a földről közben az ebét okítva, mintha a gyerekéhez beszélne). Az étteremben az irodákból kiszabaduló hivatalnokok, asszisztensek, ügyvéd(jelölt)ek, akik lélekben még az asztaluk mögött ülve papírokba temetkeznek és annyira zavartak, hogy hebegve, fejüket vakarva választják ki az ételüket egyik kezükben telefonnal, a másikon a karórájukat nézve, hogy mennyi időt lophatak még maguknak és akik miatt persze a legtöbbször kell sztornóznom a pénztárgépen, mert úgy pakolják elém az italokat, desszerteket és salátákat, hogy képtelenség tisztázni a 'tulajdoni viszonyokat':P A koreai fiú a házból forrest gumpos szerelésben, akivel a konyhában szoktam találkozni- legutóbb zsenge, vízcseppektől csillogó parajlevelekkel és fokhagymával a kezében olyan magabiztossággal készítette elő a hozzávalókat, mint egy mesterszakács és kérdésemre, hogy hogyan fogja mindezt a rezsó vagy a mikró segítségével 'megfőzni', lazán elmormolta a receptet, és hirtelen az az érzésem támadt, hogy nem járnék rosszul ha abból kellene vacsoráznom:)
De sorolhatnám még, csak azt már nem lenne, aki elolvassa, mert úgy látom, ez most hosszúra sikerült:))
Címkék:
CIUP,
étterem,
musée carnavalet,
notre dame,
otthon,
vizsgák
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)