Chopin és én

Miután több kérés/kérdés érkezett afelől, hogy vagyok-e még valahol az éterben, illetve, hogy mi lesz a blogom sorsa, most időt szakítok rá és megpróbálom összefoglalni az elmúlt hetek történéseit.

Mint mindig, most is nagy munkában vagyok, mert beadandó esszéket írok az otthoni tárgyaim teljesítésének feltételeként- mondtam már, hogy az 'erasmus' státusz nemhogy nem jár kiváltságokal, de időnként még meg is nehezíti a dolgokat?!

Sebaj, most már nem féltem magam, a fontossági sorrend kezd összeállni a fejemben, ezen belül az egyetem a mérsékelt figyelmet élvező dolgok táborába tartozik, mert nem hagyom, hogy ez az öt év úgy teljen el, hogy idegileg megvisel és miatta lemaradok érdekes és jó dolgokról. Sokan esnek nálunk ebbe a hibába, persze a végén derül csak ki, hogy kinek volt igaza, de a magam részéről egyelőre tartom ezt az álláspontot:P

Közben otthon is jártam két vizsga miatt, visszafelé pedig a szüleimmel jöttem, így az elmúlt hét közös városnézéssel telt. Részben élveztem, mert együtt voltunk, részben pedig már listáztam a decemberi-januári teendőimet a fejemben, mert ez az időszak most tényleg nem a lazulásról szól majd. Azért a párizsi látványosságokon kívül elmentünk Versailles-ba és a Disneyland-be is, és mindkettőt nagyon élveztem:) Versailles őszi hangulata különösen megfogott, kedvem lenne visszamenni és csak beülni a parkban található kávéházba; nézni az ablakokon keresztül a természetet téli kopárságra vetkőztető idő múlását, fél füllel a körülöttem ülők beszélgetését hallgatva, de leginkább kifelé, a természetbe vágyódva. Közelebb kerültem most hozzá, mint otthon; Budapesten az embernek hiányérzete támad, mert a körút üzleteinek, a kávé- és teaházak forgatagának közepén nincs egy kis park, ahol nyugodtan le lehet ülni egy padra és hallgatni, megérteni a hétköznapi üzenetek jelentését.

Számomra ez nagyon fontos, és örülök, hogy ebben a környezetben lehetőségem van ennek a megélésére. Az egyre hidegebbre forduló idő ennek persze kevésbé kedvez, de enyhébb napokon teszek egy kis sétát, este elmegyek futni, és ahogy a fűben nyújtó gyakorlatokat végzek, közben szinte kézzelfoghatóan közel érzem magamhoz a Föld lüktetését. A futás is akkor megy jobban, ha megérzem a külső ritmust, amihez hozzáigazítom a sajátomat.

Az időhiány miatt jobban be kell osztanom a napomat, múzeumozás most ebbe nem fér bele, de azért a kezembe veszem az új könyveimet, amelyeket otthonról hoztam. Előre megajándékoztam magam velük, mert szinte kenyérként vágytam arra, hogy olvashassak a jelenleg érdeklődésemet kiváltó dolgokról- vettem Coelhot, Oshotól két könyvet és szép számban ezotériával foglalkozókat. Általában arra törekszem, hogy ne ragaszkodjak tárgyakhoz, de a könyv más; amint kinyitom, megnyílik előttem egy új világ, felfedezek magamban érzéseket, gondolatokat, ezért a könyvek értéke számomra felbecsülhetetlen:)

Tegnap ismét áldoztam a kultúra oltárán, aki olvasgatja a blogot, hamar kitalálja, hogy ismét koncerten jártam- ezúttal a mexikói házban. Egy fiatal marokkói lány Chopin, Albeniz és Falla darabokat játszott, méghozzá kotta nélkül! Leültem vele szemben úgy, hogy a kezét lássam, mert számomra mindig megfoghatatlan, hogyan képes az ember olyan tökéletes zenét előadni, mint Chopintől a Waltz. Most sem derült fény a titokra, mert ahogy leült a székre, ahogy az ujjával az első billentyűt megérintette, már nem tisztán csak ő és a közönség volt jelen a teremben. Varázslatos légkör fogott körbe bennünket, ellazító, gyógyító energia járta át a testem- a tudatára ébredtem, milyen görcsösek az izmaim a hétköznapi stressz miatt, így a következő pillanatban kioldottam a feszültséget, egy lépéssel közelebb kerültem a zene világához, amely időnként összeolvadt az enyémmel. Mostanában el is kényeztettem magam, mert a bulik egyre kevésbé érdekelnek, inkább azon kapom magam, hogy a faliújságot böngészve koncertekről, kiállításokról informálódom; ami érdekel, azt egyből fel is írom a határidőnaplómba.

A tegnapi program több szempontból is érdekes volt, mert olyan Chopin darabokat hallottam, amelyeket már jól ismertem, és eszembe juttattak kellemes-kellemetlen történeteket, eseményeket az életemből- mégsem mondanám az ilyen emlékeket terhesnek, mert azt jelzik, hogy mindaz, ami volt, már múlt idő, a jelenben pedig tiszta lappal, új döntésekkel alakítom az életemet- Osho után szabadon, le sem tagadhatnám:) Az Intimitás c. könyvet kezdtem olvasni a héten és már az első pár oldalon olyan megállapításokat tesz, amelyek alapjaiban rengethetik meg az ember önmagáról alkotott képét, ha nem tett még elegendő lépést sajátmaga megismerésének útján. Ebben többek között azt is leírja, hogy csak az éli hitelesen az életét, aki nem bánkódik a múlt, és nem aggódik a jövő miatt. Csak a jelen számít. És szerintem nagyon is igaza van, persze amilyen egyszerűen hangzik, olyan nehéz megvalósítani.

Egy másik fontos kérdés a külvilág előtti kitárulkozás, ami szerinte egy ponton túl megöli az intimitást, egyben az ember lelkét is. Ezt viszont szerintem az egyéni mérce alapján kell alkalmazni, mert részemről például ez a blog nagy segítség abban, hogy picit jobban megnyíljak mások előtt- tényleg nagy lépésnek érzem, hogy írni kezdtem, de azért megnyugtatok minden aggódót, hogy bőven akadnak felfedetlen dolgok az itteni élményeim nyomán- ezeket talán majd egyszer, más formában fogom közzétenni.

Oh, még egy érdekes dolog: múlt pénteken lengyel erasmusos csoporttársak hívtak meg a kollégiumukba, mert aznap épp egy nemzeti ünnepük volt, amikor a hagyomány szerint összejönnek ismerősök és 'jósolnak' egymásnak- erre kíváncsi voltam:P A technika abból áll, hogy gyertyaviaszt kell felolvasztani, majd egy kulcs fején keresztül hideg vízbe önteni, az így kapott formáról pedig a jelenlévők döntenek, hogy mi is valójában, ennek pedig szimbolikus jelentése van a következő évre nézve. Azért ezt inkább játékként könyvelném el, tekintve, hogy a szavazás alapján az én figurám dinoszaurusz, illetve Pán Péter formájúra sikerült:))

És egy utolsó információ: otthagyom az éttermi munkát- az elkövetkezendő közel két hónap oda-vissza utazgatás és tanulás mellett ez már nem fér bele... Na jó, más oka is van: igazából tapasztalatszerzésnek ennyi elég volt és már nem elégít ki a dolog- ha pedig már nem élvezem, amit csinálok, akkor azt csak teherként élem meg és már nincs rám építő hatással. Most azt tervezem -igen, leírom, mert valóságot teremtek számára-, hogy szakmai gyakorlatot pályázok meg január-februártól. Azért a jogi tanulmányaim negyedik évében már egyre jobban érzek rá késztetést, hogy végre foglalkozzam azzal, amivé válni fogok remélhetőleg- ha a polgár tanszéken is úgy akarják... De nem zárom ki a más, szakmailag közeli terület adta lehetőséget, így több helyre küldözgetem a motivációs leveleimet:)

Megvan már a jegyem hazafelé karácsonyra- dec. 11, mert lesz még három vizsgám; de hamarosan nézek visszaútra is, mert Párizst csak így tudom nyugodt szívvel elhagyni. Hűnek érzem magam a blog címéhez, jó választás volt:)

Képek: http://www.facebook.com/album.php?aid=352937&id=665435121&l=680a9a208a