Ez a bejegyzés már lehet, hogy csak saját szórakozásomra szolgál, olyan régen írtam, hogy reményem sincs arra, hogy valaki még rápillant e sorokra:P
Azért teszek egy próbát. Ismét Párizsban vagyok, számtalan vizsgával a hátam mögött, újult erővel és ötletekkel.
Az idő kellemes, melegebb van, mint otthon- nem nehéz túlszárnyalni azt a hideget, de szerencsére itt már kezdődik a tavasz. Egyre többen bújnak elő a szobák mélyéről a könyveket hátrahagyva, így programokban sincs hiány.
A héten jártam az Orsayben, James Ensor munkásságának hódolva- igazán emlékezetes tárlat volt. És mindig kellemes meglepetéssel tölt el, hogy diákként még az időszaki kiállításokra sem kell belépőt fizetni.
Tegnap az indiai barátaim főztek, végigkóstoltam szinte az összes, fűszerektől pompázó ételt, mert nem volt benne hús, de azért, hogy ne legyen tökéletesen példás az életmódom, kevertünk néhány koktélt, ittunk pezsgőt, úgyhogy a végére mindenkinek megeredt a nyelve és kezdődtek az ideológiai viták:P Oh, mellesleg kaptam egy italt, ami vörösborból, gyümölcsízű vodkából és perrierből állt, mentalevéllel megszórva, ráadásul el kellett neveznem: pink mint dream- nek kereszteltem, nem túl fantáziadús, de szorult helyzetemben nem jutott eszembe más.
Holnap este az alagsori bárban ünnepeljük a vietnámi újévet, úgyhogy a mai nap a tanulás jegyében telik, mert úgysem úszom meg az itteni szerveződést.
2010. február 6., szombat
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése