Megint a könyveimet bújom- adhatnának valami diplomát a nyelvtanulásra, mert abban jó vagyok és fáradhatatlan. És legalább tudnám mit fogok csinálni mondjuk öt év múlva.
Néha a mániám a tervezés, ugyanakkor igaz az is, hogy a világ egy nap hatszor fordulhat úgy, hogy az összes számításomat keresztülhúzza.
Tegnap volt egy-két rossz órám, mert otthoni dolgokat próbáltam intézni, de a másik fél nem volt ebben partner- csak tudnám akkor miért dolgozik ott, ahol..
Ennyit az értelmetlen filozófiák gyártásáról- mozgalmasan telt a hét, sokat dolgoztam, hétfőn múzeumoztam mint látogató:), csütörtökön pedig bevetésen voltam- először mentem bébiszitterkedni egy magyar kislány mellé. Nem kerestem eredetileg ilyen munkát, nem is támasztottam különösebb elvárásokat az egésszel kapcsolatban, de végül nagyon élveztem! Megint volt alkalmam festeni úgy mint régen és még lelkes közönségem is volt, aki hasonló érdeklődésű, mint én:)
Jólesett itt a nagyvárosi forgatagban pár órát nyugodtan eltölteni Lucával- megszűnt az idő és minden más, csak a babaház és a lakói élveztek kitüntetett figyelmet.
Holnap lesz az a karnevál, amire egy éve is elmentem- azt tervezem, hogy most is így lesz.
A hét címszavakban: napfény Versaillesban, kávé munka előtt (két év kihagyás után), piacozás-főzés, U2, David Bowie, tanulás végre a fűben, sok elküldött e-mail válaszra várva, sírás-nevetés, szemek, Nap- néha szívet melegítő, néha perzselőbb mint egy sivatagban, keresés- nem tudni mit vagy kit, megpróbálni a mának élni, álláskeresés Balin:D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése