2011. április 14., csütörtök

Cipővilág

A holdfényhez és macskakőhöz szokott, a frivol, a praktikus, a felfedező, a biztonságot kereső- mindegyik a helyét keresi és indulna már. Eltűnnek, majd felbukkannak ismét, előmerészkednek a szekrény mélyéről, majd mint a kismacskák, egymás hegyén-hátán játékosan várják, mikor vetül rájuk a figyelem. Egy lépést előre, még egyet, s már a szoba közepén folytatódik a móka. Az est leszáll, hazaérve a fenti látvány fogad- no lám melyiket is válasszam kísérőmnek.. A többi pedig rögvest vissza a helyére, hadd kezdődjön minden megint előlről...

2011. április 11., hétfő

Miért?

Miért hord az ember sapkát trikóval?
Miért tudom, hogy tíz perc múlva leöntenek kávéval és nem teszek ellene semmit?
Miért nincsen tökéletesen kényelmes női cipő?
Miért van az, hogy ott akarok lenni, ahol nincsenek azok, akikkel lenni akarok?
Miért tartok ki még a látszólag lehetetlen dolgok mellett is?
Miért érzem, hogy sosem fogok nyugvópontra jutni?
És mégis miért látom gyönyörűnek ezt a szent káoszt ami bennem uralkodik és körülvesz?

2011. április 9., szombat

Lebegés

Hetek óta nem volt időm írni, pedig az élet nem állt meg közben és én is rengeteget dolgoztam és tettem azért, hogy kialakítsam a környezetemet hossszabb távra. Újabb terveim vannak munka téren és sajnos új albérlet után is néznem kell, mert a jelenlegi csak májusig lett megbeszélve- ezért bárki, akár még ismeretlenül is írjon nyugodtan, ha van tippje!:D
Egyébként változatlanul imádok itt lenni, minden napért hálát adok a sorsnak és minden szépségre újdonságként tudok rácsodálkozni. Az egyetemen a szervezés még mindig nem tökéletes, júliusig biztosan nem tudok majd többet arról, hogy mi lesz. Azt viszont már tudom, hogy ösztöndíj nem lesz. Nem kaptam. De nem érdekel. Korábban úgy reagáltam volna erre a hírre, hogy itt akkor mindennek vége, de már hiszek magamban és amíg az élet dobja a lehetőségeket, addig örömmel megdolgozom minden egyes lépésért. Figyelek magamra és a hozzáállásomra és rájöttem, hogy az eddigi nehéz periódusaim sem abból adódtak, mert valóban olyan nehéz lett volna bármi, hanem mert mániákus boldogsághajhász vagyok! Tragikusan élek meg minden napot, ami nem úgy telik, hogy öröm és szeretet van a szívemben. De mivel ezeket a dolgokat én magam szabályozom, ezért ha öröm nem is mindig, de szeretet van a szívemben. 
A kirándulásom Normandiába jól sikerült! Csak egy napra utaztam el Dieppebe, de megjött a folytatáshoz a kedvem. 
Képek:
Már le is foglaltam a következő utamat Aix-en-Provenceba április végén. Talán Marseille is belefér, még nem jutott időm oda is jegyet váltani, de bíztatóan hangzik, hogy a TGV 10 perc alatt odaér:D És akkor megint láthatok tengert! Annyira dominál bennem a víz elem, hogy le sem tagadhatnám- a napi 3-4 liter víztől, amit megiszom, a személyiségi jegyeimen át mindenben ott van. De persze kedvezőtlen oldala is van ennek, ezért a tetteimmel ellensúlyozom:) Gondolom, sok ember számára ez az utóbbi pár mondat nagyon érthetően hangzott:)...
Szóval most itt tartok- sok ötlet, még több szándék, idő és energia kell a megvalósításhoz, de miért ne sikerülne? Megízleltem a teljes szabadság és függetlenség ízét, elszabadulnak a kötelek és szárnyalni fogok:)

2011. március 25., péntek

Tükör

Sokan mondják, hogy az ember másokon keresztül tudja igazolni önmaga létezését, de szerintem azt is lehet befolyásolni, hogy mit gondoljon rólunk a környezetünk..
Talán ma megfejtettem egy kódot ehhez a leckéhez. Végre sikerült legyűrnöm a félelmeimet és kibontani a valódi tudásomat:) Szerencsére pont a legjobb helyen, az egyetemen. Végre olyan visszajelzéseket kaptam, amire vártam, erősebbnek érzem magam és megismertem pár kedves koreai leányzót, akikkel remélem a jövőben is találkozunk. És persze megint érzem, hogy képes vagyok arra, amit elterveztem.
Igaz, hogy a többiek tartják elénk a tükröt, de rajtunk is múlik, hogy mit akarunk látni benne.

2011. március 15., kedd

Majd' elfelejtem..:D

http://www.youtube.com/watch?v=Z4a8QtvOkBQ

Amiért érdemes élni

Félve indítottam a mai napot, mert tudtam, hogy estig nem lesz megállás.. De végül kiderült, hogy érdemes volt felkelni:)
Délelőtt Versaillesban kezdtem, most épp számlálást (bizonyos jegyek számlálását) kellett csinálni- nekem ilyen munkám még nem volt! Alig volt dolgom, közben beszélgettem a személyzettel, szimpatikus turistákkal találkoztam és rengeteget mosolyogtam az élményeken. A kastéllyal nem tudok betelni, gondolom nem a jelenlegi munkám lesz 'karrierem' csúcsa, de lássuk be, kevesen mondhatják el magukról, hogy Versaillesban dolgozhatnak!- ott ahol, mindenki tátott szájjal nézi a sok csodát:)
Közben pedig emberek hada mindenütt a világ minden pontjáról- hangos-napszemüveges-tréningruhás amerikaiak, yumpy britek, morcos spanyolok, kicsi kínaiak, és az újdonsült kedvenceim, a japánok! Annyira megszerettem a távol-keleti embereket, hihetetlenül tisztelettudóak, ugyanakkor sugárzik belőlük az emberi tartás, olyanok mint a nagy gyerekek! Óriási élmény ennyi emberrel kontaktust teremteni, érezhető az a folyamat, ahogy egy-egy tekintetben elrévedve az ember egy teljesen más szellemiséget, egy távoli kultúra magját véli felfedezni. És aki azt gondolja, hogy ennyi idő után mindezt lehetetlen érzékelni, az téved! Szinte hullámzottak bennem a hangulatok, ahogy egymást váltották a csoportok.
De a nap legviccesebb élménye is ehhez kapcsolódik- amikor egy kinézetre tizenöt évesnek tűnő holland srác a haverjai és a tanárok körében a rám nézett és elkurjantotta magát -"beautiful eyes!"- és persze a csoport fele nevetett, a tanárok meg leginkább ott sem lettek volna..:P De talán én lepődtem meg a legjobban, annyira pimasz, ugyanakkor vicces is volt a helyzet..:)
Ééés.. munka után felültem a kisvonatra:D Ez is menő dolog ám, de a dolgozói belépőmmel nekem ezt is szabad:) És a park megint annyira szép volt! Bekapcsolták már a szökőkutakat, és üzemelnek a kávézók, palacsintázók, gyümölcsárusok- elmentem a kedvenc kávézóm, a La Flottille mellett és eszembe jutott, ahogy tavaly télen bentről csodáltam a táj szépségét és akkor is örültem a pillanatnak, hogy ott lehetek. Olyan vagyok, mint egy boldogságmérő műszer, Versaillesban pedig kiakad a mutató a maximumnál:)
Délután pedig Lucára vigyáztam és egyéni rekordot döntöttem Super Marioban- legalább három percig bírtam, mielőtt kiestem:P Jó, a Wiivel kapcsolatban mindig szembesülnöm kell azzal, hogy mi már szinte eltérő generáció vagyunk, mert nem látom be, hogy mi ezen olyan menő, viszont némi gyakorlással bele lehet jönni:) Volt megint ezerféle játék, jó értelemben ez számomra kényszerpihenő, mert egyébként nem bírok nem értelmes dolgokat csinálni, és Lucával viszont mindig rádöbbenek, hogy ez is jó:) Este hét felé viszont úgy éreztem, hogy menten elalszom, de szerencsére a rám meredő szempár is egyre nagyobbakat pislogott, úgyhogy megnyugodtam, hogy nem csak én fáradtam el.  
A nap végére pedig könnyítés: a fél kilences angolt áttettük Angelával csütörtökre, így nem kellett automata üzemmódra átváltanom és remélhetőleg csütörtökön nagyobb hasznára válok majd:) -bár.. reggelre így is van egy különleges programom, utána pedig megint munka.. Sebaj, hamar vége lesz a hétnek és megyek Normandiába:) <3

2011. március 13., vasárnap

Dimanche

A mai napba sikerült jó sok élményt belesűrítenem, ami egyensúlyba hozza a heti mérleget:D Eddig főleg a meditatív dolgoknak szenteltem időt, szó szerint -sokat voltam itthon, meditáltam, elmélkedtem az aktuális kérdéshalmazon a fejemben és elég sok választ sikerült is találnom. Nem volt kedvem kimozdulni a napi sétáimon kívül, nem éreztem erőt, hogy másokkal legyek. Ez egyébként nem rossz dolog, csupán szántam néhány napot kizárólag magamra.
Persze a heti piac megvolt, így kibontakoztathattam a főzőtudományomat: csőben sült brokkolit készítettem és várakozáson felüli eredménnyel jártam! Azért némi iróniával megjegyzem, hogy eddig a növényeket nem ültettem, csak megettem, ez számukra nem túl kedvező tendencia, de a közelben nem találtam olyan virágárust, ahol magok vagy hagymák is vannak.
Na de legyen szó a máról- elmentem délután a Porte de Champerret környékén található kiállítási csarnokban rendezett szalonra, ahol a tenger és a borászat kapcsán lehetett megint kóstolni és vásárolni. Hasonló volt ez az expó is a múltkorihoz, de kevésbé tetszett, mert túl sokan voltak és túl sok volt a húsból készült étel, amik közül több még látványra sem fogott meg.. Végül vettem kézi készítésű desszertekből pár szemet- ami persze nem kapcsolódik sem a borokhoz, sem a tengerhez, dehát ez az én formám. Megállapítottam, hogy ez volt számomra az egész kiállítás fénypontja és eljöttem- volt még időm másfelé is menni.
Következő állomás az Opera, gondoltam onnan majd teszek egy sétát a populárisabb helyeken. De ott is ragadtam jó tizenöt percre, mert egy fiatal zenészekből álló csoport -gondolom hagyományos módon- a Garnier Palota lépcsőjén tartott rögtönzött bemutatót rézfúvós hangszerekkel nyolcvanas évekbeli dalokat előadva és nagyon klassz volt! Rögtön egy utcával odébb egy brocanteba botlottam, ott is tettem egy kitérőt, majd egészen a Louvreig sétáltam, és bementem a Carrousel du Louvreba picit pihenni- ittam egy finom kávét és majdnem elaludtam egy kényelmes fotelban a látogatókat figyelve:) Igen, vicces, hogy a kávé rám ellenkező hatást fejt ki, nem is lesz ebből ismét rászokás..
Élveztem nagyon a délutánt, megint megállapítottam, mennyire szeretek itt lenni:) De azért már várom, hogy két hét múlva hazalátogassak pár napra! Nagyon hiányzik Ádi, rengetegszer eszembe jut, mert az elmúlt nyáron mialatt itt volt két héten keresztül, sok helyre közösen mentünk és hiányoznak azok a vidám napok. Alapvetően sok barátomat hiányolom, mindenkit, mert mindenki eszembe jut a város valamely pontján vagy valamilyen esemény alkalmából, amikor tudom, hogy az illetőt biztosan érdekelné az, amit én is átélek. Ez picit furcsa érzés, mert szeretném másokkal is megosztani mindazt a jót és szépséget, amivel itt találkozom:) De gondolatban mindig küldöm nekik az élményeket, remélem, érzik:)