A következő címkéjű bejegyzések mutatása: impresszionista. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: impresszionista. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. szeptember 24., csütörtök

Musée d'Orsay

Egész jó érzékem van a múzeumlátogatásokat olyan időpontokra időzíteni, amikor picit kezdenék elszomorodni a 'megoldhatatlannak' tűnő problémák láttán.

A szerdai nap is a szokásosnak mondható érzelmi válsággal indult. A tudat, hogy idegen országban vagyok egyedül, család és barátok nélkül (-ami azért már nem teljesen igaz) néha a leghétköznapibb helyzetekben is el tud bizonytalanítani.

//Furcsa a világ egyik legnagyobb városában úgy élni, hogy tudom, két bőröndben elfér mindenem. Mégis, alkalmazkodom a helyzethez, megszoktam a metrót, otthonosan mozgok az utcákon, minden újdonság megszokottá válik egyik napról a másikra. Nincs már benne új, szépségek vannak, de egyre jobban visszatérnek a hétköznapi kérdések. Mikor mit tanuljak? Keressek-e munkát és ha igen, hol?//
Hm, kb. ilyen, amikor 'eltörik a mécses', tegnapelőtt is ez történt, ezért az egyórás út a múzeumig 10 percnek tűnt, elmosódott a táj, az emberek, megállók...- csak akkor ocsúdtam fel, amikor megérkeztünk.

A főcsarnokba belépve azonban minden kezdett átértékelődni. Körülöttem márvány szobrok, gyönyörű festmények úsztak az üveges boltozaton át leereszkedő délelőtti napfényben. Az épület egykor pályaudvarként funkcionált, innen a hihetetlenül magas belső tér, amely nem szab határt a képzeletnek.

Az impresszionisták gyűjteménye ismét levett a lábamról- de ahol külön-külön terem jut Monet, Manet, Van Gogh és Toulouse-Lautrec műveinek, ott az ember rendesen elfelejt maga körül mindent és csak arra törekszik, hogy minél többet magával vigyen a szépségből, amit lát.
Belefeledkeztem a színekbe- ezek a képek tényleg olyan érzelmi állapotba tudnak hozni, ami felér egy terápiával. Lenyűgöző élmény az előtt a kép előtt állni, melyet az az ember festett, akit gyerekkorom óta csodálok a művészetéért, akinek ugyanazon képét lemásolva tanulgattam festeni otthon. Elvesztem az ecsetvonások közti tér végtelenségében- közelebb hajolva látható, hogy nincsenek kontúrok, csak egymáshoz viszonyuló színek, olyan csodálatosan élő színek, melyek azt a hangulatot kölcsönzik a képeknek, mintha aznap délelőtt készültek volna.
Talán azért is különleges ezeket a festményeket Párizsban látni, mert itt a képek témájául szolgáló helyszínek is megtalálhatók. Onnan, ahol most lakom a Saint-Lazare pályaudvaron keresztül érek a belvárosba. Számos ismert tájkép készült a közeli Argenteuil-ben vagy Auvres-ban, a Montmartre-ról nem is beszélve. A hasonló témájú képek nagyon jó alkalmat adtak rá, hogy lássam, ugyanazon táj hogyan jelenik meg különböző művészek vásznain. Na és Lautrec, kétségtelen, hogy kevés festő tud(ott) rajta kívül három ecsetvonásból valóságos jellemrajzokat alkotni, ami a portrékat illeti.

A tegnapi nap is különleges volt, mert elmentem a Cité Universitaire-be -jövő héttől itt lakom majd- körülnézni. Azt kell mondanom, leesett az állam, olyan gyönyörű és hangulatos! A ’harry potter’ (vagy Lillám szavaival élve ’old school’)-stílus gondolom elég meggyőzően hangzik. Mindenhol külföldiek, az angol a prioritást élvező nyelv, tele van sportpályával és még egy szuper étterem is van diákokra szabott áron.

Kedvem lett volna tovább időzni, de el kellett mennem a Gallienire az (első) csomagomért! A szüleim felpakoltak mindent, amiből az elmúlt hetekben kifogytam, és kaptam könyveket, amiket már alig vártam, tekintve, hogy továbbra is napi 25-30 megállót utazom oda-vissza az egyetemre menet… Oh és egy kis hazai almát, ami kritikussá növelte a pakk súlyát, úgyhogy alaposan megszenvedtem érte, mire kibonthattam.

Nagyon örültem az apróságoknak, azóta észrevettem, hogy kincsesládaként tekintek rá, melynek mélyén sok hasznos dolog lapul és bármikor nyúlok bele, mindig más akad a kezembe:D
Ma a sport volt a nap jelszava, délután elmentünk egy újonnan épült uszodába és leesett az állam, olyan színvonalú konditerem és szaunák voltak a medencék mellett, mindez 2,5 euróért diákoknak! Sikerült jólesően kifárasztanom magam az úszással, így picit megint szebbnek tűnt a világ, mint azelőtt:D

A hétvégére városnézést tervezek, és járni fogom az éttermeket állás ügyben, egy kis pozitív megerősítést szívesen fogadok gondolatban!:))

Képek: http://www.facebook.com/album.php?aid=324382&id=665435121&l=b67c9e106c

2009. szeptember 16., szerda

Chateau d'Auvers

A mai délután 'csajos' kirándulásra sikerült; Beatrice és sógornője, Sonia elvittek engem és újdonsült barátnőmet, Anne-Clairet a közeli Auvers-be.

A város Párizs mellett, északon található, az impresszionista festők egyik kedvelt vidéki kirándulóhelye volt egykor.

Fő látványossága a kastély, mely a 17. század elején épült. Jellegzetes letisztult stílus jellemzi- Jane Austen rajongóként 90%-ban megtestesíti a könyvek által idézett hangulatot- rendezett kert és sétány veszi körül, a táj és a körülötte elterülő város alkalmas könnyű sétákra, és a mai időjárás is az angliai záporokkal gazdag éghajlatra emlékeztetett.

Sokszor eszembe jut egy-egy sétálós jelenet az Austen-filmekből, és Párizs mellett sok erre alkalmas hely található kastélyokkal. Sikerült hozzájutnom egy prospektushoz a közeli vidéki kúriákról, pontos információval, hogyan lehet hozzájuk eljutni- a mai látogatás után ezt kincsként fogom őrizni, mert eldöntöttem, hogy egy-egy szabad napomat erre fogom felhasználni:)

A kastélyon belül múzeum is található, melynek színvonala kiemelkedő és nagyon szórakoztató élménnyé tette az ottlétünket- színes kivetítők, kellemes korabeli zene és a külföldiek számára több nyelven is rendelkezésre álló audio idegenvezető segítették a tájékozódást.

A kiállítás fő vonala az impresszionista festők bemutatása volt- jobb helyre nem is hozhattak volna. Megsokszoroztam a figyelmemet, hiszen odavagyok mindenért, ami velük kapcsolatos, észrevettem, hogy egyenesen vadászom rájuk- hol lakott Lautrec, Van Gogh, Monet, hol találok Caillebotte-gyűjteményt és még sorolhatnám.

Azonban még így is, hogy sokat olvastam már róluk, sikerült jobban megértenem művészetük lényegét. Rájöttem, azért szeretem az impresszionistákat, mert határvonalat képeznek a klasszikus és a modern festészet között. Monet vagy Renoir képei még magukban hordozzák a klasszikus vonalvezetést és színhasználatot, de az ecsetkezelésük már korukban is egyedülállónak számított. Ők annak a festőgenerációnak a tagjai, akiknek a kezdetekkor meg kellett vívniuk a maguk harcát az akkori festőiskolák mestereivel. Az impresszionisták azok, akik elsőként nem azt festették meg, és nem úgy, ami és ahogy a világban létezett, hanem ahogy azt ők saját személyiségük szűrőjén keresztül érzékelték.

Lázadásnak tekinthető ez az ezt megelőző festészethez képest, számomra ők már többek a 'mestereknél', akik megrendelésre élethű portrékat készítettek; náluk már megjelenik a képeken a művész maga, aki mindeddig a háttérben maradt- és valóban, életmódjuk is ezt tükrözte.

Az addig egységes világkép náluk megtörik, mint ahogy a valóságot sem határozott ecsetvonásokkal, hanem apró pontozással, vonalakkal ragadják meg jelezve az ekkor útjára induló felfogást, miszerint a világnak nem csak egy arca van csupán, a teljes megismerés lehetetlen, legfeljebb az érzékelés megváltozásával juthatunk közelebb a valósághoz.

Tőlük elindulva érthető meg (számomra) a modern festészet is: művészetüket az alkotók nem adják készen, a közönség számára közérthető formában, hanem elvárják a befogadó részéről is megjelenő gondolkodást- egyre inkább bizonyos rétegekhez szólnak.

Képek: http://www.facebook.com/album.php?aid=320004&id=665435121&l=4153b89d41