2011. február 28., hétfő

Február

Nem mintha számolnám a hónapokat.. de egy hónapot már túléltem a saját lábamon!
Ennek örömére itt egy nem reprezentatív album:
http://www.facebook.com/album.php?aid=633628&id=665435121&l=04643dc769
Ma különösen jó hangulatom van, mert kezdem érezni az élet spontaneitásának örömét- na jó, ehhez kell az a körülmény, hogy az ember gondol egyet és besétál a Louvreba és elandalog pár órán keresztül délután:) De ma így történt és nagyon jó volt- találkoztam több csoporttal, akik tanulni mentek és az egyik különösen profinak tűnt- francia tiniknek magyarázott egy tanárnő vagy 6-7 percen keresztül egy római márványból kifaragott fejről, ami nekem semmilyen albumból nem volt ismerős- mennyi ideig tarthat nekik az egész ókort átvenni!?
Az idő viszont továbbra is télvégi- nem emlékszem, hogy tavaly is ilyen lett volna a február, akkor még a havon is futottam, bár lehet, hogy csak én lettem érzékenyebb. De tény, hogy a napfény ritkán tör át a felhőkön és bár szeretem a francia eget a maga felhőivel bámulni -mert mindig az impresszionistákat juttatják az eszembe-, némi napfényre üzemanyag gyanánt szükségem lenne. Bár az otthoni viszonyokhoz képest nem panaszkodom, a hétvégén már kiültem egy órára a fűbe és ez volt a legjobb érzés!
Holnap munka és előtte piac Bellevilleben:) Nem tehetek róla, rákaptam a gesztenyére! Na és persze sok más finom zöldségre és gyümölcsre. Fel kell hoznom magam a tavalyi év szintjére, akkor szinte minden nap összedobtam valamit fél óra alatt!
Vajon mit tartogat számomra a március??

2011. február 24., csütörtök

A, B, C terv..

Ismét bebizonyosodni látszik mekkora idealista vagyok és akkor még finoman fogalmaztam.
A helyzet az, hogy nem várt senki tárt karokkal, nem volt welcome party, csak a ráeszmélés, hogy megérkeztem.
Igazából minden nap újra és újra rádöbbenek, hogy itt vagyok- akkora vágyam teljesült be, amit tényleg nehéz csak kinyújtott marokkal elfogadni és zsebre vágni; tényleg több napra, hétre volt szükségem, hogy igazából a tudatában legyek.
Na de akkor lássuk a konkrétumokat- egy héttel azután, hogy megérkeztem, megtudtam, hogy nem indul az a képzés, amire egy éve készültem.. illetve magyaroknak nem.. Hát ez hidegzuhany a javából, annyira, hogy ki sem akadtam rajta! :)
Újratervezés.. B terv: akkor dolgozzunk! Bár egy jogi diplomának a küszöbén állok, az én világom nem olyan egyszínű, hogy beérjem ennyivel, ezért nem is szeretnék emellett elköteleződni.. Szóval munkakeresés van/volt most ezerrel- szerencsémre már otthon kaptam egy tippet merre induljak, így mostanra elmondhatom, hogy van egy részmunkaidős munkám- kérdőívezek majd múzeumoknál, mint a Louvre vagy az Orsay, egyelőre viszont jelenleg Versaillesban a kastélynál- annak ellenére, hogy ez nyilván nem a sárgaköves út vége, de talán még az eleje sem, számomra nagyon nagy dolog! Tavaly az itt tett látogatásaim során álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer majd itt lesz alkalmam dolgozni is! Ez a jó a döntésemben, hogy visszajöttem: olyan dolgok történnek velem, amik nem hétköznapiak, meg tudom különböztetni egyik napot vagy hetet a másiktól, számomra ez sokkal inkább élet, mint valami flancos irodában 'menedzserkedni'- akkor már inkább kis kosarakat megyek fonni egy tengerpart mellé és hagyni, hogy a nap meleg fénye csokibarnára süsse a bőrömet és a hajam sós tengeri levegő illatú legyen:) Úgy legyen!
Szeretem Párizst! Sokaknak egyet jelent a divattal, valami emelkedett környezettel, számomra viszont sokkal inkább időutazás egy-kétszáz évvel ezelőttig, vagy tovább. Nagyon sok régi épület van, galériák, pékségek, olyan képet mutatva, mintha generációk óta ugyanabban a tempóban ugyanazt a tevékenységet szolgálnák.. talán elfogult is vagyok, de akkor is, ez is olyan hely, ahol minden lehetséges. A minigarzonoktól kezdve, amikre ma már építési engedélyt sem adnának, mégis 6-800 eurós bérleti áron találnak gazdára, egészen a hihetetlenül extravagáns életstílusig, amit itt sokan megengedhetnek maguknak.
Mindazonáltal nehéz egyfolytában ilyen lelkiállapotban megélni mindezt- sokszor vagyok bizonytalan, hogy mi lesz egy, két, hat hónap múlva, hogyan fogom megoldani a problémákat, de nagyon elszánt vagyok, ez már fél siker:)
És persze az is motivál, hogy negyedórányira lakom mindentől, ami számít- múzeumok, sugárutak és az utcán heverő kalandok azért igazán jól ellensúlyozzák a nehéz pillanatokat.
Próbálok minél gyakrabban sportolni is, mert az is levezeti a feszültséget- na indulok futni, senki ne nézzen az órájára!

2011. február 3., csütörtök

Vissza Párizsba


Mint ahogyan a cím is mutatja, sikerült!:) Fél évvel hazautazásom után ismét itt vagyok és az elmúlt másfél év tervezgetésének köszönhetően talán tartok is valamerre.

Sokat dolgoztam és tanultam, hogy megteremtsem a lehetőségét a visszatérésnek, és az elmúlt 180 nap szinte egyenkénti visszaszámolással telt, nagyon nem bírtam már a várakozást.

Viszont amióta tegnap leszállt a gépem és visszatértem pontosan oda, ahol minden kezdődött és júliusban a végére ért, folyamatos zavarodottság van bennem jó értelemben. Nagyon vártam már, hogy itt legyek, de számomra ez a környezet és minden olyan természetesnek hat, mintha mindig is biztos lett volna, hogy visszatérek, vagy mintha az elmúlt hat hónap csupán egy hét lett volna. Azóta is ezen filózom, hogy miért van így, de eddig csak annyita jutottam, hogy:

1., Biztosan szeretek itt lenni és így a jó,

2., Annyira nem tudtam ráhangolódni az otthoni dolgokra, hogy a lelkem egy jól elmenekített része mindvégig itt volt és várt rám- ez a lehetőség legalább megmagyarázza az elmúlt időszak zaklatott, önsajnálattal teli, lelkileg instabil voltát.

3., Talán tavaly óta fejlődtem annyit, hogy nem helyekhez vagy más külső körülményhez igazítom a hangulataimat. Mindenesetre ahogy ma kicsit körbejártam a kedvenc helyeimet, biztonságot éreztem, azt, hogy bárhol legyek is, én már meg tudom védeni magamat vagy épp bárhol újra és újra képes vagyok berendezni az életemet.

Na ennyit erről, majd kiderül, hol az igazság.

Más: sikeresen beköltöztem a szobámba, nagyon szép, tiszta hangulata van és a kilátás fantasztikus! Vicces ugyanakkor, hogy igazán azóta hiszem el, hogy tényleg itt vagyok és ez így is lesz még egy darabig, amióta ma reggel megvettem a Navigo Découverte közlekedési bérletemet:D -ez egyébként nem olyan, mint a sima bérlet, bár ugyanannyiba kerül, de az a különbség, hogy ennél nem kell igazolni a lakcímet és semmi mást, csak a fényképemet kellett ráragasztanom meg aláírnom. Egyébként pont az én helyzetemre találták ki, a tavalyi papírhegyek után ez meglepő gyorsasággal elkészült:) Oh és persze készült rólam ennek kapcsán egy 'fényképsorozat' stílusosan a legvörösebb rúzsommal, ami otthon napközben furcsán hathat, de itt már reggel nyolckor is teljesen természetes képet nyújt:P

Egyébként nem előre kitervelt szándékkal álltam neki blogozni, csak éreztem, hogy megint ördöglakat készült ráülni a lelkemre, mert épp nincs még munkám.. Persze maximalista vagyok, számomra az ideális helyzet az lenne, hogy tegnap repülővel érkezem, ma már kezdek az új helyemen- hát erre még várni kell. Viszont ki fogom alakítani, hogy mivel is teljenek majd itt a napjaim- szeretnék sokat futni és jógázni és valahogy megint társaságot kell gyűjtenem magam köré...........

2010. március 2., kedd

Belleville

Voilà, ma itt jártam!!- épp sikerült az első tavszi napsütéses napok egyikét elcsípni. De... nem voltam egyedül. Elkezdtek kattogni a kis fogaskerekek, hogyan tanulhatnék minél többet franciául, illetve minél autentikusabb forrásból- mert a Cité U-ben főként külföldi diákok laknak...
Persze egy kis brainstorming után kitaláltam, hogy majd keresek én beszélgetőpartnert! Pesten is láttam könyvtárakban hasonló felhívást, itt viszont ez már közismert lehetőség a nyelvtudás fejlesztésére. So, írtam pár franciának és németnek, hátha bejön és ma találkoztam is az egyikükkel.
Cyril, 32 éves, vállalati tanácsadó, civilben megszállott hegymászó és mellesleg tehetséges idegenvezető gondoskodott a délutánomról. Igazából nem volt kicsit sem furcsa a helyzet, megszoktam már a hasonló beszélgetéseket, hiszen itt hetente kötök új ismeretségeket.
Belleville-ben, a 19. kerületben találkoztunk és tettünk egy jó nagy sétát a környéken, ami nagyon egzotikus helynek mondható! Egymást érik a kínai és indiai boltok és éttermek, rengeteg érdekes dolog vár felfedezésre, itt egy egész napot is el lehet tölteni. Rengeteg különleges fűszert és gyümölcsöt, zöldséget láttam -mást úgysem eszem:P-, biztosan kísérletezem majd néhány recept alapján indiai ételek elkészítésével, mert ezek között sok a vegán étrend szerint fogyasztható. Igazából már kaptam ígéretet arra, hogy elmegyünk az indiai barátaimmal a Gare du Nord környékére alapanyagokért, utána pedig megtanítanak néhány fortélyra- már alig várom! Ma még azzal az elismerő megjegyzéssel is illették az ebédemet, hogy egész indiai kinézete van.. micsoda bók:) Pedig saját recept: hagymás-gombás-paradicsomos dinsztelt, fűszerezett alaphoz adtam paradicsomszószt, lencsét és quinoát. Ennyi, a lencse főzési idejét leszámítva 20 perc alatt kész.
Ugye, mire is nevel az élet- mindennap főzök! Kénytelen vagyok, mert csak így jutok hozzá olyan tápanyagokhoz, amik kompenzálják az állati eredetű fehérjék mellőzését. De ez az egyik legjobb dolog a világon -főzni, barátokat hívni, együtt vacsizni, közben beszélgetni.. tökéletes közösségformáló erővel bír. Az ember ilyenkor lebontja a maga köré emelt korlátokat, elkezd mosolyogni, figyelni a többiekre. Igazán szép közös élményekben van ilyenkor részünk.
Tehát titkos lelőhelyek felkutatva; tartalmas volt a séta és a beszélgetés újdonsült ismerősömmel- megbeszéltük, hogy találkozunk még, de előbb elmegy Barcelonába maratont futni és majd jelentkezik, ha túlélte:) Vicces..
Az estém sem telt viszont eseménytelenül- persze, ha az ember eltervezi, hogy végre nekiáll tanulni, behozza az elmúlt napok lemaradását, megjelenik Pablo! Szintén barát, Chiléből, és kiváló érzékkel hív vagy hívatja meg magát teázni, amikor épp nem lenne alkalmas... Legutóbb a hétvégén, amikor egy túl jól sikerült buli után egy teljes napig az ágyat nyomtam. Szintén teázni invitált, majd miután még a számítógépen két szónál többet sem voltam képes válaszolni, elkezdett faggatni, hogy haragszom-e rá, erre utolsó erőmmel röviden felvázoltam a helyzetet, hogy nem épp a legjobb formámban talált meg. Mindennek a tetejébe még át is akart jönni ápolni, de ez volt az utolsó dolog, amire abban az állapotban vágytam...
De ő ettől Pablo, én pedig még mindig nem tudok nemet mondani:P

2010. február 11., csütörtök

Még várat..

A szobámban ülve élvezem az egyre több napfényt, ami lassan a föld mellett a lelkeket is felmelegíti. Kijelentésem azonban, miszerint 'itt a tavasz', kissé elhamarkodottnak bizonyult, tekintve, hogy két napja megint esik a hó. Rájöttem, hogy nem szeretem a túlzott hóesést, mert nem tudok kimenni a szabadba, kitárni az ablakokat, egyszóval elszigetelődöm kissé..
Pedig sokat vagyok friss levegőn, annak ellenére, hogy hideg van: esténként futok- még mindig, egyre nagyobb lelkesedéssel. Kezd a dolog meditációvá válni, mert 50 perc után azon kapom magam, hogy lefutottam a napi adagomat, de még mindig nem 'oldottam meg' magamban mindent. Következésképp többet kell futni:P Persze, amint az idő is jobbra fordul..

Naponta próbálom magamban mentálisan leküzdeni a kollégium és az egyetem közti távolságot, mert nem kis lelki konfliktust okoz számomra 1-1 órát az oda- és visszaúttal tölteni. Totális időpocsékolásnak tűnik, ezért választottam most olyan órákat, amelyek tényleg lekötnek, hogy valóban megérje bemenni értük. És persze elengedhetetlen 2-3féle olvasmány- hol német nyelvkönyv, hol francia újság, hol egy kis szépirodalom. Bár jelenlegi kincsem, Szepes Máriától a Mágiák könyve szigorúan csak itthoni, nyugodt, felfrissült szellemi állapotban fogyasztásra szánt olvasmány. Egyrészt nem vinném a 'koszos' metróra, másrészt pedig olyan intenzív, hogy nem lehet csak úgy bármikor előkapni. Na jó, ez volt a reklám helye.. szánt szándékkal.
Azért mégiscsak kitartok a blogírás mellett, mert amit lejegyzek, azt már kívülről tudom szemlélni, ez segít eligazodni a mostani mozgalmas időszakban. Folyamatos (ki)hívások várnak, amelyekkel szembe kell néznem, de a tevékeny, hasznos munkával töltött jóleső fáradtsághoz a nap végén azért ezernyi kérdés is társul.
Ilyenkor jön segítségül szelepként a művészet, az írás, zenehallgatás és néhány kiállítás, ami feltölt.

Reggel előadáson voltam az egyetemen, majd úgy döntöttem, hogy hazajövök pihenni, mert csak kora este lesz nyelvórám. A metrón aztán a hideg, a szürkeség és a sok unott tekintet megint elszomorított- miért nem lehet a jó dolgokat nézni, valami örömöt keresni az életben, ahelyett, hogy mindenki előkapja az ipodját és a bömbölő zenét hallgatva kiüresedett tekintettel mered maga elé??
Amikor leszálltam az RER-ről, már szinte folytogatott ez a 'hangulat', de valami megérintette a homlokomat és ismét kinyitottam a szememet. Új értelmet találtam ismét- naponta átélem, de az ilyen sejtelem csak a pillanat töredékéig tart. Most viszont leírtam:

A metróról leszállva az alagút mélyére tekintettem. Szomorú voltam e pillanatban; a sötétségben próbáltam kiutat keresni. Ahogy a távolba meredtem, feltűnt, milyen erősen esik már a hó. Érdekes hóesés volt, varázslatos. Nem szél hordta a pelyheket, felülírva ezzel személyes sorsukat, hanem mintha a hópihék maguktól, mint megannyi fénylő pont, önálló életre kelve, autonóm módon járták volna saját maguk által választott pályájuk ívét.
Mindezt azonban csak úgy volt módom látni, hogy az alagút sötétjét fürkésztem. Hirtelen megint úgy éreztem, velem van a szeretet, az óvó, nevelő erő, mely e pillanatban megmutatta hópelyhek formájában az élet csodálatos misztériumát- miként az apró fehér pontok gyönyörű násztáncot járnak a fényben, mielőtt végleg eltűnnek. E tánc azonban csak a sötétség, a halál misztikus árnyékának kontrasztjában válik láthatóvá, s nyeri el igazi értékét.
Minden, ami értékes, mulandó. Illékony varázslat az emberi élet, mely annál gyönyörűbb, minél tragikusabb színben látja végtáncának közeledtét. Ez a tánc a legszebb, mert a pillanatban kell kiforrnia; az élet lobogó csókja és a halál dermesztő perzselése hatja át.
S a táncos az álom és ébredés között tátongó szakadék peremén mutatja be a kűrt.

2010. február 6., szombat

Élek és virulok

Ez a bejegyzés már lehet, hogy csak saját szórakozásomra szolgál, olyan régen írtam, hogy reményem sincs arra, hogy valaki még rápillant e sorokra:P
Azért teszek egy próbát. Ismét Párizsban vagyok, számtalan vizsgával a hátam mögött, újult erővel és ötletekkel.
Az idő kellemes, melegebb van, mint otthon- nem nehéz túlszárnyalni azt a hideget, de szerencsére itt már kezdődik a tavasz. Egyre többen bújnak elő a szobák mélyéről a könyveket hátrahagyva, így programokban sincs hiány.
A héten jártam az Orsayben, James Ensor munkásságának hódolva- igazán emlékezetes tárlat volt. És mindig kellemes meglepetéssel tölt el, hogy diákként még az időszaki kiállításokra sem kell belépőt fizetni.
Tegnap az indiai barátaim főztek, végigkóstoltam szinte az összes, fűszerektől pompázó ételt, mert nem volt benne hús, de azért, hogy ne legyen tökéletesen példás az életmódom, kevertünk néhány koktélt, ittunk pezsgőt, úgyhogy a végére mindenkinek megeredt a nyelve és kezdődtek az ideológiai viták:P Oh, mellesleg kaptam egy italt, ami vörösborból, gyümölcsízű vodkából és perrierből állt, mentalevéllel megszórva, ráadásul el kellett neveznem: pink mint dream- nek kereszteltem, nem túl fantáziadús, de szorult helyzetemben nem jutott eszembe más.
Holnap este az alagsori bárban ünnepeljük a vietnámi újévet, úgyhogy a mai nap a tanulás jegyében telik, mert úgysem úszom meg az itteni szerveződést.

2009. december 4., péntek

Chopin és én

Miután több kérés/kérdés érkezett afelől, hogy vagyok-e még valahol az éterben, illetve, hogy mi lesz a blogom sorsa, most időt szakítok rá és megpróbálom összefoglalni az elmúlt hetek történéseit.

Mint mindig, most is nagy munkában vagyok, mert beadandó esszéket írok az otthoni tárgyaim teljesítésének feltételeként- mondtam már, hogy az 'erasmus' státusz nemhogy nem jár kiváltságokal, de időnként még meg is nehezíti a dolgokat?!

Sebaj, most már nem féltem magam, a fontossági sorrend kezd összeállni a fejemben, ezen belül az egyetem a mérsékelt figyelmet élvező dolgok táborába tartozik, mert nem hagyom, hogy ez az öt év úgy teljen el, hogy idegileg megvisel és miatta lemaradok érdekes és jó dolgokról. Sokan esnek nálunk ebbe a hibába, persze a végén derül csak ki, hogy kinek volt igaza, de a magam részéről egyelőre tartom ezt az álláspontot:P

Közben otthon is jártam két vizsga miatt, visszafelé pedig a szüleimmel jöttem, így az elmúlt hét közös városnézéssel telt. Részben élveztem, mert együtt voltunk, részben pedig már listáztam a decemberi-januári teendőimet a fejemben, mert ez az időszak most tényleg nem a lazulásról szól majd. Azért a párizsi látványosságokon kívül elmentünk Versailles-ba és a Disneyland-be is, és mindkettőt nagyon élveztem:) Versailles őszi hangulata különösen megfogott, kedvem lenne visszamenni és csak beülni a parkban található kávéházba; nézni az ablakokon keresztül a természetet téli kopárságra vetkőztető idő múlását, fél füllel a körülöttem ülők beszélgetését hallgatva, de leginkább kifelé, a természetbe vágyódva. Közelebb kerültem most hozzá, mint otthon; Budapesten az embernek hiányérzete támad, mert a körút üzleteinek, a kávé- és teaházak forgatagának közepén nincs egy kis park, ahol nyugodtan le lehet ülni egy padra és hallgatni, megérteni a hétköznapi üzenetek jelentését.

Számomra ez nagyon fontos, és örülök, hogy ebben a környezetben lehetőségem van ennek a megélésére. Az egyre hidegebbre forduló idő ennek persze kevésbé kedvez, de enyhébb napokon teszek egy kis sétát, este elmegyek futni, és ahogy a fűben nyújtó gyakorlatokat végzek, közben szinte kézzelfoghatóan közel érzem magamhoz a Föld lüktetését. A futás is akkor megy jobban, ha megérzem a külső ritmust, amihez hozzáigazítom a sajátomat.

Az időhiány miatt jobban be kell osztanom a napomat, múzeumozás most ebbe nem fér bele, de azért a kezembe veszem az új könyveimet, amelyeket otthonról hoztam. Előre megajándékoztam magam velük, mert szinte kenyérként vágytam arra, hogy olvashassak a jelenleg érdeklődésemet kiváltó dolgokról- vettem Coelhot, Oshotól két könyvet és szép számban ezotériával foglalkozókat. Általában arra törekszem, hogy ne ragaszkodjak tárgyakhoz, de a könyv más; amint kinyitom, megnyílik előttem egy új világ, felfedezek magamban érzéseket, gondolatokat, ezért a könyvek értéke számomra felbecsülhetetlen:)

Tegnap ismét áldoztam a kultúra oltárán, aki olvasgatja a blogot, hamar kitalálja, hogy ismét koncerten jártam- ezúttal a mexikói házban. Egy fiatal marokkói lány Chopin, Albeniz és Falla darabokat játszott, méghozzá kotta nélkül! Leültem vele szemben úgy, hogy a kezét lássam, mert számomra mindig megfoghatatlan, hogyan képes az ember olyan tökéletes zenét előadni, mint Chopintől a Waltz. Most sem derült fény a titokra, mert ahogy leült a székre, ahogy az ujjával az első billentyűt megérintette, már nem tisztán csak ő és a közönség volt jelen a teremben. Varázslatos légkör fogott körbe bennünket, ellazító, gyógyító energia járta át a testem- a tudatára ébredtem, milyen görcsösek az izmaim a hétköznapi stressz miatt, így a következő pillanatban kioldottam a feszültséget, egy lépéssel közelebb kerültem a zene világához, amely időnként összeolvadt az enyémmel. Mostanában el is kényeztettem magam, mert a bulik egyre kevésbé érdekelnek, inkább azon kapom magam, hogy a faliújságot böngészve koncertekről, kiállításokról informálódom; ami érdekel, azt egyből fel is írom a határidőnaplómba.

A tegnapi program több szempontból is érdekes volt, mert olyan Chopin darabokat hallottam, amelyeket már jól ismertem, és eszembe juttattak kellemes-kellemetlen történeteket, eseményeket az életemből- mégsem mondanám az ilyen emlékeket terhesnek, mert azt jelzik, hogy mindaz, ami volt, már múlt idő, a jelenben pedig tiszta lappal, új döntésekkel alakítom az életemet- Osho után szabadon, le sem tagadhatnám:) Az Intimitás c. könyvet kezdtem olvasni a héten és már az első pár oldalon olyan megállapításokat tesz, amelyek alapjaiban rengethetik meg az ember önmagáról alkotott képét, ha nem tett még elegendő lépést sajátmaga megismerésének útján. Ebben többek között azt is leírja, hogy csak az éli hitelesen az életét, aki nem bánkódik a múlt, és nem aggódik a jövő miatt. Csak a jelen számít. És szerintem nagyon is igaza van, persze amilyen egyszerűen hangzik, olyan nehéz megvalósítani.

Egy másik fontos kérdés a külvilág előtti kitárulkozás, ami szerinte egy ponton túl megöli az intimitást, egyben az ember lelkét is. Ezt viszont szerintem az egyéni mérce alapján kell alkalmazni, mert részemről például ez a blog nagy segítség abban, hogy picit jobban megnyíljak mások előtt- tényleg nagy lépésnek érzem, hogy írni kezdtem, de azért megnyugtatok minden aggódót, hogy bőven akadnak felfedetlen dolgok az itteni élményeim nyomán- ezeket talán majd egyszer, más formában fogom közzétenni.

Oh, még egy érdekes dolog: múlt pénteken lengyel erasmusos csoporttársak hívtak meg a kollégiumukba, mert aznap épp egy nemzeti ünnepük volt, amikor a hagyomány szerint összejönnek ismerősök és 'jósolnak' egymásnak- erre kíváncsi voltam:P A technika abból áll, hogy gyertyaviaszt kell felolvasztani, majd egy kulcs fején keresztül hideg vízbe önteni, az így kapott formáról pedig a jelenlévők döntenek, hogy mi is valójában, ennek pedig szimbolikus jelentése van a következő évre nézve. Azért ezt inkább játékként könyvelném el, tekintve, hogy a szavazás alapján az én figurám dinoszaurusz, illetve Pán Péter formájúra sikerült:))

És egy utolsó információ: otthagyom az éttermi munkát- az elkövetkezendő közel két hónap oda-vissza utazgatás és tanulás mellett ez már nem fér bele... Na jó, más oka is van: igazából tapasztalatszerzésnek ennyi elég volt és már nem elégít ki a dolog- ha pedig már nem élvezem, amit csinálok, akkor azt csak teherként élem meg és már nincs rám építő hatással. Most azt tervezem -igen, leírom, mert valóságot teremtek számára-, hogy szakmai gyakorlatot pályázok meg január-februártól. Azért a jogi tanulmányaim negyedik évében már egyre jobban érzek rá késztetést, hogy végre foglalkozzam azzal, amivé válni fogok remélhetőleg- ha a polgár tanszéken is úgy akarják... De nem zárom ki a más, szakmailag közeli terület adta lehetőséget, így több helyre küldözgetem a motivációs leveleimet:)

Megvan már a jegyem hazafelé karácsonyra- dec. 11, mert lesz még három vizsgám; de hamarosan nézek visszaútra is, mert Párizst csak így tudom nyugodt szívvel elhagyni. Hűnek érzem magam a blog címéhez, jó választás volt:)

Képek: http://www.facebook.com/album.php?aid=352937&id=665435121&l=680a9a208a