2011. június 21., kedd

Marseille, Marseille

Hát ezzel úgy két hónapja adós vagyok- egészen pontosan április 29-én jártam ott és teljesen elvarázsolt a hely! Ezért megyünk oda nyaralni:) Mellette megnéztem Aix-en-Provenceot is- nem rossz teljesítmény egy nap alatt:)
Album!

L'esprit parisien

Ezeket a sorokat éppen a Fête de la musique fellépőit hallgatva írom, ugyanis új lakóhelyem a rue Saint-Denis-n van. Itt most tényleg a város kellős közepén érzem magam, közel mindenhez, a kávézók finom zajához; a macskaköveket koptató, munkába siető párizsiak hangja bekúszik az ablakokon keresztül.
Épp egy lány énekel csilingelő hangon szerelmes dalokat, mert ma ezt is szabad, éjfélkor, az utca kellős közepén. Megkaptam tehát, amire annyira vágytam, a párizsi forgatag központjában vagyok és most először érzem úgy, hogy a város valós arcát látom. Két hét alatt kétszer kellett költöznöm; a jelenlegi lakóhelyemtől azt várom, hogy egy időre nyugvópontra térek majd, mert már nagyon szükségem van rá.
Átmeneti még minden- az egyik lakótársam szobájában lakom, miközben ő nyaral, arra várva, hogy az én szobám napokon belül felszabaduljon. Közben minden nap dolgozom, takarítok itthon, és miközben a türelmem végére érnék, mindig ér valami tapasztalás, ami átlendít a mélyponton. Olyan ez, mint amikor egy durcás kisgyereket engesztel végül az anyukája egy cukorkával, amikor látja, hogy a helyzet menthetetlen és mindjárt sírás lesz. Engem is kényeztet időnként a sors olyan pillanatokkal, amikért már önmagukban érdemes élni- de persze maradnak a hétköznapok is, amikor korántsem könnyű megállni a saját lábamon.
Ami jó, az az, hogy most szó szerint tíz percre lakom a Louvretól, öt percre a Chateletől és ebben a környezetben az ember jobban elhiszi, hogy tényleg bármi lehetséges- futni járok a Tuilériák kertjébe, vélibbel közlekedem, a házból kilépve minden egy karnyújtásnyira van.
De valahogy a város összes terhe is rám nehezedik, a nyüzsgés nem áll meg, ezen a környéken pedig pláne nem, kevésbé pihentető az itthon töltött idő, sokkal erősebbnek és tudatosabbnak kell lennem, mint eddig bármikor. Azon kaptam magam, hogy már szinte a napom valamennyi perce felett kontrollt gyakorlok, csak ritkán engedem meg magamnak, hogy elgyengüljek valamilyen értelemben, teljes ellenőrzés alatt tartom magam, mert tudom, hogy nem hagyhatom, hogy valami ledöntsön a lábamról. Persze ledönt akkor is, ha nem akarom! Ez így működik, viszont már jobban tudom, hogy mikor jön el ez a pont, és mikor kell lassítani. Jövő hétfőn például megint elutazom egy napra Normandiába, mert bár a nyaralás augusztusra le lett szervezve, de hetek óta a tenger jár a fejemben, tudom, hogy megint ez fog feltölteni- nekem igazság szerint minden vasárnapomat a tenger mellett kellene töltenem, akkor tutira soha semmi problémám nem lenne:)
A hétvégén volt nálunk egy kisebb összejövetel vagy tizenöt emberrel -az, hogy mi szokott lenni nagyobb összejöveteleknél, bele sem merek gondolni:P- és nagyon jól éreztem magam, mert rajtam és egy amerikai lányon kívül mindenki francia volt, mégis a társaság részének éreztem magam és meglepődtem, hogy mennyire természetes volt a többiek számára is a jelenlétem, teljesen közülük valóként kezeltek, jó érzés volt:)
Rövidtávú tervek: sok munka, d.munka-írás/befejezés, nyaralás, sok-sok kiállítás és zene, színek, tenger, tenger, tenger!!

2011. június 16., csütörtök

Párizsban az élet..

.. mozgalmas! Hetek óta nem volt egy teljesen pihenéssel töltött napom, de élek és virulok, szerencsére most már rendeződtek a dolgok. //Adós vagyok egy úti beszámolóval és egy 'fiktív' történettel az albérlet keresés buktatóiról..//
Tehát hol is tartok? Berendezkedni készülök hosszabb távra, mert a jövő évet az egyetemen innen szeretném elvégezni. Vicces, hogy az előbbi mondat annyi teendőt és munkát takar, amihez valóban egy évre lesz szükség.
Korábban még tragédiaként éltem volna meg, ha valaki azt mondja, hogy egy évig nem vágok bele új dologba, de most szükségem van erre az időre, hogy eldöntsem végre, mit szeretnék később kezdeni az életemmel. Ma eszembe jutott ez a kérdés és hirtelen két tábort láttam sátrat verni a fejemben- ott vannak az utilitaristák, akik szerint mindegy, hogy mit, csak most már legyen egy terv (persze a jog a legkézenfekvőbb)... És ott egy pici hang, aki még mindig azt súgja, hogy 'legyél tolmács'.. Ez nem is két tábor, hanem az egóm sürgetése és vele szemben valahol a lelkem mélyén a vágyaim megszólalása :))
Nem tehetek róla, még mindig felvillanyozódom a gondolattól is, hogy igen, én meg akarok tanulni spanyolul, japánul, olaszul és ki tudja még milyen más nyelveken, még az arab is érdekel. Akkor most vagy nagyon sürgősen nekiállok mindezeknek, vagy baj lesz, mert ez még jó néhány életre elegendő karmát fog nekem teremteni :P

2011. június 14., kedd

Sunshine inside

Another short note..
I found peace at last, time heals scars and the wind of the night blew a kiss on my lashes..
Familiar noises from the street sing me a lullaby.. and I'm home in my dreams.

2011. május 16., hétfő

Negyedik hónap

Mindig tudtam, hogy gyorsan telik az idő, de itt szinte villám sebességgel. Minden napnak örülök, ami itt köszönt rám és végre a hangulatom is jobb, köszönhetően annak, hogy változtattam a hozzáállásomon. Az elmúlt hónapok nehézségeinek eredményeként most könnyűnek érzem magam, azt hiszem sok félelmemtől és ragaszkodásomtól szabadultam meg.
Hírek: az egyetem idén sem fog elindulni számomra- ettől még pár hónapja a padlóra kerültem volna, de most tele vagyok új tervekkel és motivációval és legfőképp örülök, hogy kezdenek egyébként rendeződni a dolgaim. Megtanultam egy nagyon fontos leckét: sohasem szabad elsőre ítélni! Ennek köszönhetem, hogy most elmondhatom, hogy találtam egy szuper albérletet szuper albérlőtársakkal. Két francia fiúval lakom majd együtt egy tágas lakásban Párizs egyik külvárosi részén, olyan helyen, amit szinte nekem találtak ki. Lesz saját szobám, ahol kiélhetem a lányos hóbortjaimat, egyébként pedig a lakás szerencsés elrendezésének köszönhetően együtt tudok majd tanulni a többiekkel vagy csupán beszélgetni. Pont pár hete vettem egy spanyol, egy olasz és egy japán nyelvkönyvet, a következő tízéves tervem részeként, az egyik lakótársam pedig félig spanyol, így már el lehet indulni ezen a vonalon is:)
Elsőre persze nem hittem volna, hogy ez ilyen jó lesz, féltem még elmenni megnézni is a lakást, mondván, hogy ahol három pasi lakik, ott minden van csak rend nincs. De rosszul gondoltam. Teljesen rendben volt minden, tisztaság volt és a srácokkal is a beszélgetés során jobban megismerkedtem. Azóta is sokat segítenek a szervezésben, szereztek nekem ágyat, hétvégén pedig átjönnek és elköltöztetnek- kívánhatok ennél többet??
A munkámmal is rendeződött a viszonyom, egy darabig az az elmélet keringett a fejemben, hogy nekem már most valami komolyabb felelősségteljesebb dolgot kéne csinálnom, de aztán belegondoltam: 'ember! 23 éves vagy, erre még ráérsz!!'- és azóta minden rendben, mert ahhoz, hogy az otthoni dolgaimat lezárjam ennyi is elég, mellesleg emellett lesz még időm bulizni, szórakozni, amiben tényleg régóta nem volt részem.
Éééés végre egy jó nyárnak nézek elébe- augusztusra vonat-, és hotelfoglalás megtörtént, irány vissza Marseille és még pár másik hely, de ez még szervezés alatt áll.
Tehát bár csak az az egy dolog nem sikerült, amiért igazából jöttem, sok más történt, én pedig kész vagyok elfogadni azokat a nem várt lehetőségeket is, amiket most az élet kínál:)

2011. április 27., szerda

Sweetheart

Rövid lábjegyzet ínséges időkre: ma Versaillesban minden eddiginél jobban éreztem magamat. Lehet, hogy az elmúlt pihenéssel töltött napok hatása, de úgy éreztem, mintha mágnes lennék, mert akivel csak beszéltem, mosolygott rám, megfogta a kezem, megsimította a karom vagy a vállam- tényleg nem tudom mi történt:) Az igaz, hogy végre rendesen meditáltam és ismét éreztem, hogy megtaláltam a kapcsolatot önmagammal, de hihetetlenül vicces és meglepő érzés, amikor a többi emberen keresztül is visszaigazolást kapok erről. A legemlékezetesebb egy amerikai nő megjegyzése: you're a beautiful lady, sweetheart.. Nos, ezek után reggel már tényleg ezzel kell indítanom a napomat, amikor a tükörbe nézek :D

2011. április 24., vasárnap

Dzsungel

Még hogy a nyugati embernek nincs meg a lehetősége a szellemi fejlődésre?! Nos, a saját bőrömön tapasztalom, hogy igen. Na persze nem tartok még a Buddha szinten, de az önállóság olyan sok sallangot kisajtol belőlem, hogy már nem is tudom mi marad.. 
A lényeg, hogy lehet az ember remete egy nagy város kellős közepén is, nyöszöröghet, kapkodhat levegő után, a tér akkor is megüresedik körülötte, mert akkor és ott úgy kell lennie. Néha úgy érzem, hogy a legszerencsésebb érzelmi beállítottsággal rendelkezem, máskor ez átok. Ahogy a csillagjegyemet két, ellenkező irányba úszó hal szimbolizálja, úgy a szívem is szétszakad a két tér között -ITThon és OTThon. Minden szeretett embert hátrahagytam azért, hogy itt élhessek, és a hiányuk sokszor akkora szomjat okoz bennem, mintha egy sivatag közepén lennék. Az elmúlt napokban így is éltem. Jártam az utcákat és kutattam az ismeretlen után, hazatérve a szobám csöndjébe burkolózva vártam a gondolatot, a szikrát, ami értelmet ad annak, hogy itt vagyok most. Jó, azért nem mondom, hogy nem jött egy-két szikra..:) De ez egy másik lapra tartozik.  
Pár napja össze akartam csomagolni és hazamenni, mert kikészültem a bizonytalanságtól. Pedig az egész élet bizonytalan. Sőt, akár minden nap felkelve már azért hálát kellene mondanunk, hogy még létezünk. Olyan törékeny az ember, egyetlen apró porszem a gépezet végleges leállását jelentheti; ennek tudatában pedig hogyan is lehetne egyáltalán bizonyosságról beszélni.. Biztos az, ami van, vagy ami már elmúlt. De nyilván nem mondtam ezzel újat.
A csomagolási hévet viszont megfékezte valami. Az, hogy végiggondoltam, hogy otthon mihez kezdenék, hogyan élnék és belém hasított a felismerés, hogy nem, én itt akarok élni, bárhogy is alakuljanak a dolgok. Persze nem tudom megmondani mi fog következni, csak azt tudom, hogy az eddigi álláspontomat készülök feladni, miszerint nekem minél hamarabb kezdenem kell valamit az életemmel. Rá kellett jönnöm, hogy az eddigi 'produktív' éveim nem jelentenek annyit, mint amennyit akkor gondoltam, hogy érni fognak. Más a mérce. Eddig gyűjtöttem a 'papírokat', nyelveket tanultam de sokszor máig úgy érzem, hogy mégsincs a kezemben semmi. Mert ami hiányzik, azt nem az egyetemen tanítják. Nem tanulni, hanem felismerni akarok dolgokat, mert a felismerés tapasztalatát soha nem felejti el az ember.
Tegnap egy nagyon mély élményben volt részem: elmentem sétálni a Quartier Latin környékére, fényképezni. De este a tömegben hirtelen szédülni kezdtem- egyedül voltam és mégsem, rengeteg ember volt az utcán, a hidak mentén ki volt világítva a Szajna-part, a sétahajók egymást érték, a hidakon és hajókon ácsorgó turisták pedig egymást fényképezték és integettek, mosolyogtak. Ismeretlen emberek tekintetei találkoztak százával és mindenki örült a saját és a másik ember boldogságának. Persze, ez inkább egy kimerevített pillanatkép, mert a hömpölygő tömeg szinte percenként más arcot öltött. Elmentem a Notre Dameba is, ahol meglepetésemre -mert nem tartom számon- épp húsvéti mise volt. Tele volt a székesegyház, egy talpalatnyi hely is alig akadt, de mégsem volt fullasztó a légkör, mert az emberek nyugalommal és türelmesen álltak és énekeltek a kórussal, gyertyával világítva meg a kottákat. Próbáltam én is a lehető legtovább maradni és elmélyülni ebben az együtt létezésben, de végül tennem kellett pár lépést oldalra és a főhajó mellett balra egy oszlopnak dőltem, megérintettem, majd néhány hasonlóan fáradt látogató példáját követve leültem a tövébe. Nekisimult az oldalam és a hátam, a hideg kő lehűtötte a fülledt levegőtől felhevült bőrömet és azon kaptam magam, hogy olyan nyugalommal ülök ott, annak az oszlopnak a tövében, mintha a szobám falának vagy magának a világtengelynek támaszkodtam volna. Annyira örültem, hogy képes vagyok otthon érezni magam, hogy mindennél nagyobb szeretetet, nyugalmat és biztonságot érzek, hogy eldöntöttem, ezt a pillanatot állítom a tudatom középpontjába, hogy soha ne felejtsem el, csak a saját felfogásomon múlik, hogyan érzem magam.
Ehhez társult még egy élmény: a Luxembourg-kert kerítésén szokás szerint most is van egy fotókiállítás és az aktuális téma a 'Les femmes éternelles', vagyis az örök nő témája.
Majd egy órán keresztül csodáltam a képeket, annyira meghatott, hogy milyen sokszínű a világ, ugyanakkor mennyire nehéz körülmények között és képesek az emberek boldogan mosolyogni a kamerába. A kerítés rácsain keresztül pedig a kertet kémleltem, amit éjszakára bezárnak- éjjel a sötétben ez a hely maga a dzsungel Párizs kellős közepén. A dús növényzet olyan élettel teli, hogy az ember tényleg azt várja, hogy legalább valami apró állatka megrebbentse a leveleket. Épp öntözés volt- napközben fel sem tűnt még soha, hogy a füves-bokros területeket végig csőrendszer veszi körül, amit ezek szerint éjjelente beindítanak.. hahá, azért akkor mégsem a francia klíma miatt olyan híresen szép a Luxembourg-kert! Még nekik is rá kell segíteniük:D

2011. április 15., péntek

A gift to transformation

After having been down for the day I felt like writing something unconventional to this blog to remind myself of the fact that I still have hidden sources. So is the way I feel when I write in English. Sometimes it is the way to express my honest feelings, sometimes the contrary. This time rather something honest that reassures me that I can be free to say what I need to. I'll keep the reason for that to myself.
I hope that even the hard moments can help me find the thing for which I've come. I wouldn't say that I know what it is. I've realized that all the time I've had the expectations of discovering things in the world but now I must say that most of this discovery has been inside. And yet, every day there's something new to come. While having only myself to turn to I need to face the thoughest emotional challenges ever. No parents, no friends involved. But will it ever make sense?
Before my journey I had been told that among my missions in life I'll have to help and heal people and this is the true thing that I want. But sometimes I need help, too. Every time when I meet someone I feel like I have something to give. But where is the hidden source from which all this comes? Is it possible at all to help others while I feel helpless? Or is it only my mind that tricks me by making me believe that I'm helpless? At least, every crisis helps me to ask myself questions that wouldn't be asked otherwise. And in every question there is also a statement..

2011. április 14., csütörtök

Cipővilág

A holdfényhez és macskakőhöz szokott, a frivol, a praktikus, a felfedező, a biztonságot kereső- mindegyik a helyét keresi és indulna már. Eltűnnek, majd felbukkannak ismét, előmerészkednek a szekrény mélyéről, majd mint a kismacskák, egymás hegyén-hátán játékosan várják, mikor vetül rájuk a figyelem. Egy lépést előre, még egyet, s már a szoba közepén folytatódik a móka. Az est leszáll, hazaérve a fenti látvány fogad- no lám melyiket is válasszam kísérőmnek.. A többi pedig rögvest vissza a helyére, hadd kezdődjön minden megint előlről...

2011. április 11., hétfő

Miért?

Miért hord az ember sapkát trikóval?
Miért tudom, hogy tíz perc múlva leöntenek kávéval és nem teszek ellene semmit?
Miért nincsen tökéletesen kényelmes női cipő?
Miért van az, hogy ott akarok lenni, ahol nincsenek azok, akikkel lenni akarok?
Miért tartok ki még a látszólag lehetetlen dolgok mellett is?
Miért érzem, hogy sosem fogok nyugvópontra jutni?
És mégis miért látom gyönyörűnek ezt a szent káoszt ami bennem uralkodik és körülvesz?

2011. április 9., szombat

Lebegés

Hetek óta nem volt időm írni, pedig az élet nem állt meg közben és én is rengeteget dolgoztam és tettem azért, hogy kialakítsam a környezetemet hossszabb távra. Újabb terveim vannak munka téren és sajnos új albérlet után is néznem kell, mert a jelenlegi csak májusig lett megbeszélve- ezért bárki, akár még ismeretlenül is írjon nyugodtan, ha van tippje!:D
Egyébként változatlanul imádok itt lenni, minden napért hálát adok a sorsnak és minden szépségre újdonságként tudok rácsodálkozni. Az egyetemen a szervezés még mindig nem tökéletes, júliusig biztosan nem tudok majd többet arról, hogy mi lesz. Azt viszont már tudom, hogy ösztöndíj nem lesz. Nem kaptam. De nem érdekel. Korábban úgy reagáltam volna erre a hírre, hogy itt akkor mindennek vége, de már hiszek magamban és amíg az élet dobja a lehetőségeket, addig örömmel megdolgozom minden egyes lépésért. Figyelek magamra és a hozzáállásomra és rájöttem, hogy az eddigi nehéz periódusaim sem abból adódtak, mert valóban olyan nehéz lett volna bármi, hanem mert mániákus boldogsághajhász vagyok! Tragikusan élek meg minden napot, ami nem úgy telik, hogy öröm és szeretet van a szívemben. De mivel ezeket a dolgokat én magam szabályozom, ezért ha öröm nem is mindig, de szeretet van a szívemben. 
A kirándulásom Normandiába jól sikerült! Csak egy napra utaztam el Dieppebe, de megjött a folytatáshoz a kedvem. 
Képek:
Már le is foglaltam a következő utamat Aix-en-Provenceba április végén. Talán Marseille is belefér, még nem jutott időm oda is jegyet váltani, de bíztatóan hangzik, hogy a TGV 10 perc alatt odaér:D És akkor megint láthatok tengert! Annyira dominál bennem a víz elem, hogy le sem tagadhatnám- a napi 3-4 liter víztől, amit megiszom, a személyiségi jegyeimen át mindenben ott van. De persze kedvezőtlen oldala is van ennek, ezért a tetteimmel ellensúlyozom:) Gondolom, sok ember számára ez az utóbbi pár mondat nagyon érthetően hangzott:)...
Szóval most itt tartok- sok ötlet, még több szándék, idő és energia kell a megvalósításhoz, de miért ne sikerülne? Megízleltem a teljes szabadság és függetlenség ízét, elszabadulnak a kötelek és szárnyalni fogok:)

2011. március 25., péntek

Tükör

Sokan mondják, hogy az ember másokon keresztül tudja igazolni önmaga létezését, de szerintem azt is lehet befolyásolni, hogy mit gondoljon rólunk a környezetünk..
Talán ma megfejtettem egy kódot ehhez a leckéhez. Végre sikerült legyűrnöm a félelmeimet és kibontani a valódi tudásomat:) Szerencsére pont a legjobb helyen, az egyetemen. Végre olyan visszajelzéseket kaptam, amire vártam, erősebbnek érzem magam és megismertem pár kedves koreai leányzót, akikkel remélem a jövőben is találkozunk. És persze megint érzem, hogy képes vagyok arra, amit elterveztem.
Igaz, hogy a többiek tartják elénk a tükröt, de rajtunk is múlik, hogy mit akarunk látni benne.

2011. március 15., kedd

Majd' elfelejtem..:D

http://www.youtube.com/watch?v=Z4a8QtvOkBQ

Amiért érdemes élni

Félve indítottam a mai napot, mert tudtam, hogy estig nem lesz megállás.. De végül kiderült, hogy érdemes volt felkelni:)
Délelőtt Versaillesban kezdtem, most épp számlálást (bizonyos jegyek számlálását) kellett csinálni- nekem ilyen munkám még nem volt! Alig volt dolgom, közben beszélgettem a személyzettel, szimpatikus turistákkal találkoztam és rengeteget mosolyogtam az élményeken. A kastéllyal nem tudok betelni, gondolom nem a jelenlegi munkám lesz 'karrierem' csúcsa, de lássuk be, kevesen mondhatják el magukról, hogy Versaillesban dolgozhatnak!- ott ahol, mindenki tátott szájjal nézi a sok csodát:)
Közben pedig emberek hada mindenütt a világ minden pontjáról- hangos-napszemüveges-tréningruhás amerikaiak, yumpy britek, morcos spanyolok, kicsi kínaiak, és az újdonsült kedvenceim, a japánok! Annyira megszerettem a távol-keleti embereket, hihetetlenül tisztelettudóak, ugyanakkor sugárzik belőlük az emberi tartás, olyanok mint a nagy gyerekek! Óriási élmény ennyi emberrel kontaktust teremteni, érezhető az a folyamat, ahogy egy-egy tekintetben elrévedve az ember egy teljesen más szellemiséget, egy távoli kultúra magját véli felfedezni. És aki azt gondolja, hogy ennyi idő után mindezt lehetetlen érzékelni, az téved! Szinte hullámzottak bennem a hangulatok, ahogy egymást váltották a csoportok.
De a nap legviccesebb élménye is ehhez kapcsolódik- amikor egy kinézetre tizenöt évesnek tűnő holland srác a haverjai és a tanárok körében a rám nézett és elkurjantotta magát -"beautiful eyes!"- és persze a csoport fele nevetett, a tanárok meg leginkább ott sem lettek volna..:P De talán én lepődtem meg a legjobban, annyira pimasz, ugyanakkor vicces is volt a helyzet..:)
Ééés.. munka után felültem a kisvonatra:D Ez is menő dolog ám, de a dolgozói belépőmmel nekem ezt is szabad:) És a park megint annyira szép volt! Bekapcsolták már a szökőkutakat, és üzemelnek a kávézók, palacsintázók, gyümölcsárusok- elmentem a kedvenc kávézóm, a La Flottille mellett és eszembe jutott, ahogy tavaly télen bentről csodáltam a táj szépségét és akkor is örültem a pillanatnak, hogy ott lehetek. Olyan vagyok, mint egy boldogságmérő műszer, Versaillesban pedig kiakad a mutató a maximumnál:)
Délután pedig Lucára vigyáztam és egyéni rekordot döntöttem Super Marioban- legalább három percig bírtam, mielőtt kiestem:P Jó, a Wiivel kapcsolatban mindig szembesülnöm kell azzal, hogy mi már szinte eltérő generáció vagyunk, mert nem látom be, hogy mi ezen olyan menő, viszont némi gyakorlással bele lehet jönni:) Volt megint ezerféle játék, jó értelemben ez számomra kényszerpihenő, mert egyébként nem bírok nem értelmes dolgokat csinálni, és Lucával viszont mindig rádöbbenek, hogy ez is jó:) Este hét felé viszont úgy éreztem, hogy menten elalszom, de szerencsére a rám meredő szempár is egyre nagyobbakat pislogott, úgyhogy megnyugodtam, hogy nem csak én fáradtam el.  
A nap végére pedig könnyítés: a fél kilences angolt áttettük Angelával csütörtökre, így nem kellett automata üzemmódra átváltanom és remélhetőleg csütörtökön nagyobb hasznára válok majd:) -bár.. reggelre így is van egy különleges programom, utána pedig megint munka.. Sebaj, hamar vége lesz a hétnek és megyek Normandiába:) <3

2011. március 13., vasárnap

Dimanche

A mai napba sikerült jó sok élményt belesűrítenem, ami egyensúlyba hozza a heti mérleget:D Eddig főleg a meditatív dolgoknak szenteltem időt, szó szerint -sokat voltam itthon, meditáltam, elmélkedtem az aktuális kérdéshalmazon a fejemben és elég sok választ sikerült is találnom. Nem volt kedvem kimozdulni a napi sétáimon kívül, nem éreztem erőt, hogy másokkal legyek. Ez egyébként nem rossz dolog, csupán szántam néhány napot kizárólag magamra.
Persze a heti piac megvolt, így kibontakoztathattam a főzőtudományomat: csőben sült brokkolit készítettem és várakozáson felüli eredménnyel jártam! Azért némi iróniával megjegyzem, hogy eddig a növényeket nem ültettem, csak megettem, ez számukra nem túl kedvező tendencia, de a közelben nem találtam olyan virágárust, ahol magok vagy hagymák is vannak.
Na de legyen szó a máról- elmentem délután a Porte de Champerret környékén található kiállítási csarnokban rendezett szalonra, ahol a tenger és a borászat kapcsán lehetett megint kóstolni és vásárolni. Hasonló volt ez az expó is a múltkorihoz, de kevésbé tetszett, mert túl sokan voltak és túl sok volt a húsból készült étel, amik közül több még látványra sem fogott meg.. Végül vettem kézi készítésű desszertekből pár szemet- ami persze nem kapcsolódik sem a borokhoz, sem a tengerhez, dehát ez az én formám. Megállapítottam, hogy ez volt számomra az egész kiállítás fénypontja és eljöttem- volt még időm másfelé is menni.
Következő állomás az Opera, gondoltam onnan majd teszek egy sétát a populárisabb helyeken. De ott is ragadtam jó tizenöt percre, mert egy fiatal zenészekből álló csoport -gondolom hagyományos módon- a Garnier Palota lépcsőjén tartott rögtönzött bemutatót rézfúvós hangszerekkel nyolcvanas évekbeli dalokat előadva és nagyon klassz volt! Rögtön egy utcával odébb egy brocanteba botlottam, ott is tettem egy kitérőt, majd egészen a Louvreig sétáltam, és bementem a Carrousel du Louvreba picit pihenni- ittam egy finom kávét és majdnem elaludtam egy kényelmes fotelban a látogatókat figyelve:) Igen, vicces, hogy a kávé rám ellenkező hatást fejt ki, nem is lesz ebből ismét rászokás..
Élveztem nagyon a délutánt, megint megállapítottam, mennyire szeretek itt lenni:) De azért már várom, hogy két hét múlva hazalátogassak pár napra! Nagyon hiányzik Ádi, rengetegszer eszembe jut, mert az elmúlt nyáron mialatt itt volt két héten keresztül, sok helyre közösen mentünk és hiányoznak azok a vidám napok. Alapvetően sok barátomat hiányolom, mindenkit, mert mindenki eszembe jut a város valamely pontján vagy valamilyen esemény alkalmából, amikor tudom, hogy az illetőt biztosan érdekelné az, amit én is átélek. Ez picit furcsa érzés, mert szeretném másokkal is megosztani mindazt a jót és szépséget, amivel itt találkozom:) De gondolatban mindig küldöm nekik az élményeket, remélem, érzik:)

2011. március 9., szerda

Kikelet hava

Végre jó idő van! Elért ide is a tavaszhullám, gyönyörű rügyekbe kezdenek borulni a fák és már napközben sem a hideg, hanem az egyre erősödő napfény lehel pírt az arcomra:)
Márciussal kezdődik a kedvenc hónapjaim sorozata, ami kb. addig tart, amíg elfogadható hőmérsékelt és napfény van a nap túlnyomó részében. De egyértelműen a március a kedvenc hónapom:)
Már csak egy hétig leszek huszonkét éves, úgyhogy itt az ideje az elmúlt év mérlegének az elkészítésére- idén kivételesen ezt egy-két gondolatban össze tudnám foglalni- nyelvtanulás és felvételire készülés.. sajnos vagy nem, de ez töltötte ki a legtöbb időmet, meglepő mennyire lemondóan tudtam ennek alárendelni minden mást. Ez néhány hónapig még biztosan így lesz, de azért vannak terveim, hogy mi mást csináljak még. El szeretnék utazni a tengerpartra! Mondjuk északra, csak pár napra, ezt is már egy éve tervezem:) Most már biztosan kerítek rá alkalmat.
Ma is dolgoztam és nagyon jó volt, mert rengeteg emberrel beszéltem és ilyenkor mindig jobban érzem magam:) Na és tegnap este tartottam először angolórát egy olasz leányzónak- nagyon élveztem, mert szeretek tanítani, legfőképp angolt bármilyen nyelven, franciául meg még viccesebb. Azon meg külön nevettem magamban, hogy abban a pár percben, amíg megkértem Angelát, hogy tegyen fel nekem kérdéseket és mutatkozzunk be egymásnak, az első három kérdésében szerepelt a 'mi a kedvenc ételem', ez pedig annyira az olaszokra vall:D! Ha nem ezt kérdeznék meg, akkor pedig a 'tudok-e főzni' lenne a soros a tapasztalatok alapján. Hiába, a fontossági sorrendet tartani kell, de még most is mosolygok rajta, mert ez nálam lehet, hogy még az első ötven kérdésem között sem lenne, előbb faggatnám ki az illetőt a világnézetét érintő összes vonatkozásban. Örültem, hogy ismért egy kedves emberrel hozott össze a sors, erre mindig nyitott szemmel vadászom.
Nem tudok betelni a hétköznapok nyújtotta szépségekkel- a házak, a város összképe, a nevezetességek mindennap újdonságként hatnak, igazán képes vagyok mindezt értékelni. Tegnap megint piacoztam, a következő napokban kibontakoztatom a főzőtudományom. És napozni fogok.:) Oh és virágot ültetni, mert megüresedett néhány műanyag poharam, nekem pedig annyira hiányzik már egy élőlény, amiről gondoskodhatom, hogy újra megpróbálom a virágültetést- a múltat félretéve, remélem ezúttal hosszabb életűek lesznek:D!

2011. március 5., szombat

Nounou

Megint a könyveimet bújom- adhatnának valami diplomát a nyelvtanulásra, mert abban jó vagyok és fáradhatatlan. És legalább tudnám mit fogok csinálni mondjuk öt év múlva.
Néha a mániám a tervezés, ugyanakkor igaz az is, hogy a világ egy nap hatszor fordulhat úgy, hogy az összes számításomat keresztülhúzza.
Tegnap volt egy-két rossz órám, mert otthoni dolgokat próbáltam intézni, de a másik fél nem volt ebben partner- csak tudnám akkor miért dolgozik ott, ahol..
Ennyit az értelmetlen filozófiák gyártásáról- mozgalmasan telt a hét, sokat dolgoztam, hétfőn múzeumoztam mint látogató:), csütörtökön pedig bevetésen voltam- először mentem bébiszitterkedni egy magyar kislány mellé. Nem kerestem eredetileg ilyen munkát, nem is támasztottam különösebb elvárásokat az egésszel kapcsolatban, de végül nagyon élveztem! Megint volt alkalmam festeni úgy mint régen és még lelkes közönségem is volt, aki hasonló érdeklődésű, mint én:)
Jólesett itt a nagyvárosi forgatagban pár órát nyugodtan eltölteni Lucával- megszűnt az idő és minden más, csak a babaház és a lakói élveztek kitüntetett figyelmet.
Holnap lesz az a karnevál, amire egy éve is elmentem- azt tervezem, hogy most is így lesz.
A hét címszavakban: napfény Versaillesban, kávé munka előtt (két év kihagyás után), piacozás-főzés, U2, David Bowie, tanulás végre a fűben, sok elküldött e-mail válaszra várva, sírás-nevetés, szemek, Nap- néha szívet melegítő, néha perzselőbb mint egy sivatagban, keresés- nem tudni mit vagy kit, megpróbálni a mának élni, álláskeresés Balin:D

2011. február 28., hétfő

Február

Nem mintha számolnám a hónapokat.. de egy hónapot már túléltem a saját lábamon!
Ennek örömére itt egy nem reprezentatív album:
http://www.facebook.com/album.php?aid=633628&id=665435121&l=04643dc769
Ma különösen jó hangulatom van, mert kezdem érezni az élet spontaneitásának örömét- na jó, ehhez kell az a körülmény, hogy az ember gondol egyet és besétál a Louvreba és elandalog pár órán keresztül délután:) De ma így történt és nagyon jó volt- találkoztam több csoporttal, akik tanulni mentek és az egyik különösen profinak tűnt- francia tiniknek magyarázott egy tanárnő vagy 6-7 percen keresztül egy római márványból kifaragott fejről, ami nekem semmilyen albumból nem volt ismerős- mennyi ideig tarthat nekik az egész ókort átvenni!?
Az idő viszont továbbra is télvégi- nem emlékszem, hogy tavaly is ilyen lett volna a február, akkor még a havon is futottam, bár lehet, hogy csak én lettem érzékenyebb. De tény, hogy a napfény ritkán tör át a felhőkön és bár szeretem a francia eget a maga felhőivel bámulni -mert mindig az impresszionistákat juttatják az eszembe-, némi napfényre üzemanyag gyanánt szükségem lenne. Bár az otthoni viszonyokhoz képest nem panaszkodom, a hétvégén már kiültem egy órára a fűbe és ez volt a legjobb érzés!
Holnap munka és előtte piac Bellevilleben:) Nem tehetek róla, rákaptam a gesztenyére! Na és persze sok más finom zöldségre és gyümölcsre. Fel kell hoznom magam a tavalyi év szintjére, akkor szinte minden nap összedobtam valamit fél óra alatt!
Vajon mit tartogat számomra a március??

2011. február 24., csütörtök

A, B, C terv..

Ismét bebizonyosodni látszik mekkora idealista vagyok és akkor még finoman fogalmaztam.
A helyzet az, hogy nem várt senki tárt karokkal, nem volt welcome party, csak a ráeszmélés, hogy megérkeztem.
Igazából minden nap újra és újra rádöbbenek, hogy itt vagyok- akkora vágyam teljesült be, amit tényleg nehéz csak kinyújtott marokkal elfogadni és zsebre vágni; tényleg több napra, hétre volt szükségem, hogy igazából a tudatában legyek.
Na de akkor lássuk a konkrétumokat- egy héttel azután, hogy megérkeztem, megtudtam, hogy nem indul az a képzés, amire egy éve készültem.. illetve magyaroknak nem.. Hát ez hidegzuhany a javából, annyira, hogy ki sem akadtam rajta! :)
Újratervezés.. B terv: akkor dolgozzunk! Bár egy jogi diplomának a küszöbén állok, az én világom nem olyan egyszínű, hogy beérjem ennyivel, ezért nem is szeretnék emellett elköteleződni.. Szóval munkakeresés van/volt most ezerrel- szerencsémre már otthon kaptam egy tippet merre induljak, így mostanra elmondhatom, hogy van egy részmunkaidős munkám- kérdőívezek majd múzeumoknál, mint a Louvre vagy az Orsay, egyelőre viszont jelenleg Versaillesban a kastélynál- annak ellenére, hogy ez nyilván nem a sárgaköves út vége, de talán még az eleje sem, számomra nagyon nagy dolog! Tavaly az itt tett látogatásaim során álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer majd itt lesz alkalmam dolgozni is! Ez a jó a döntésemben, hogy visszajöttem: olyan dolgok történnek velem, amik nem hétköznapiak, meg tudom különböztetni egyik napot vagy hetet a másiktól, számomra ez sokkal inkább élet, mint valami flancos irodában 'menedzserkedni'- akkor már inkább kis kosarakat megyek fonni egy tengerpart mellé és hagyni, hogy a nap meleg fénye csokibarnára süsse a bőrömet és a hajam sós tengeri levegő illatú legyen:) Úgy legyen!
Szeretem Párizst! Sokaknak egyet jelent a divattal, valami emelkedett környezettel, számomra viszont sokkal inkább időutazás egy-kétszáz évvel ezelőttig, vagy tovább. Nagyon sok régi épület van, galériák, pékségek, olyan képet mutatva, mintha generációk óta ugyanabban a tempóban ugyanazt a tevékenységet szolgálnák.. talán elfogult is vagyok, de akkor is, ez is olyan hely, ahol minden lehetséges. A minigarzonoktól kezdve, amikre ma már építési engedélyt sem adnának, mégis 6-800 eurós bérleti áron találnak gazdára, egészen a hihetetlenül extravagáns életstílusig, amit itt sokan megengedhetnek maguknak.
Mindazonáltal nehéz egyfolytában ilyen lelkiállapotban megélni mindezt- sokszor vagyok bizonytalan, hogy mi lesz egy, két, hat hónap múlva, hogyan fogom megoldani a problémákat, de nagyon elszánt vagyok, ez már fél siker:)
És persze az is motivál, hogy negyedórányira lakom mindentől, ami számít- múzeumok, sugárutak és az utcán heverő kalandok azért igazán jól ellensúlyozzák a nehéz pillanatokat.
Próbálok minél gyakrabban sportolni is, mert az is levezeti a feszültséget- na indulok futni, senki ne nézzen az órájára!

2011. február 3., csütörtök

Vissza Párizsba


Mint ahogyan a cím is mutatja, sikerült!:) Fél évvel hazautazásom után ismét itt vagyok és az elmúlt másfél év tervezgetésének köszönhetően talán tartok is valamerre.

Sokat dolgoztam és tanultam, hogy megteremtsem a lehetőségét a visszatérésnek, és az elmúlt 180 nap szinte egyenkénti visszaszámolással telt, nagyon nem bírtam már a várakozást.

Viszont amióta tegnap leszállt a gépem és visszatértem pontosan oda, ahol minden kezdődött és júliusban a végére ért, folyamatos zavarodottság van bennem jó értelemben. Nagyon vártam már, hogy itt legyek, de számomra ez a környezet és minden olyan természetesnek hat, mintha mindig is biztos lett volna, hogy visszatérek, vagy mintha az elmúlt hat hónap csupán egy hét lett volna. Azóta is ezen filózom, hogy miért van így, de eddig csak annyita jutottam, hogy:

1., Biztosan szeretek itt lenni és így a jó,

2., Annyira nem tudtam ráhangolódni az otthoni dolgokra, hogy a lelkem egy jól elmenekített része mindvégig itt volt és várt rám- ez a lehetőség legalább megmagyarázza az elmúlt időszak zaklatott, önsajnálattal teli, lelkileg instabil voltát.

3., Talán tavaly óta fejlődtem annyit, hogy nem helyekhez vagy más külső körülményhez igazítom a hangulataimat. Mindenesetre ahogy ma kicsit körbejártam a kedvenc helyeimet, biztonságot éreztem, azt, hogy bárhol legyek is, én már meg tudom védeni magamat vagy épp bárhol újra és újra képes vagyok berendezni az életemet.

Na ennyit erről, majd kiderül, hol az igazság.

Más: sikeresen beköltöztem a szobámba, nagyon szép, tiszta hangulata van és a kilátás fantasztikus! Vicces ugyanakkor, hogy igazán azóta hiszem el, hogy tényleg itt vagyok és ez így is lesz még egy darabig, amióta ma reggel megvettem a Navigo Découverte közlekedési bérletemet:D -ez egyébként nem olyan, mint a sima bérlet, bár ugyanannyiba kerül, de az a különbség, hogy ennél nem kell igazolni a lakcímet és semmi mást, csak a fényképemet kellett ráragasztanom meg aláírnom. Egyébként pont az én helyzetemre találták ki, a tavalyi papírhegyek után ez meglepő gyorsasággal elkészült:) Oh és persze készült rólam ennek kapcsán egy 'fényképsorozat' stílusosan a legvörösebb rúzsommal, ami otthon napközben furcsán hathat, de itt már reggel nyolckor is teljesen természetes képet nyújt:P

Egyébként nem előre kitervelt szándékkal álltam neki blogozni, csak éreztem, hogy megint ördöglakat készült ráülni a lelkemre, mert épp nincs még munkám.. Persze maximalista vagyok, számomra az ideális helyzet az lenne, hogy tegnap repülővel érkezem, ma már kezdek az új helyemen- hát erre még várni kell. Viszont ki fogom alakítani, hogy mivel is teljenek majd itt a napjaim- szeretnék sokat futni és jógázni és valahogy megint társaságot kell gyűjtenem magam köré...........