Ez mostanában egyébként is gyakori, rengeteg inger, élmény ér, de az itteni kultúrához érzelmileg is alkalmazkodni kell, hiszen a belső világomat a környezet is maghatározza.
Ennek kibontakoztatására ezért most épp David Bowie-t hallgatok és Radnóti verseket olvasgatok- bizarr párosítás, de hangulatot teremt:)
Folyamatosan érnek megpróbáló helyzetek, legutóbb csütörtökön, amikor is, mondhatnám, tragikus volt minden. Letört cipősaroktól az egyetemen a tehetetlenségtől folytogató sírógörcsig történt minden, ennek tetejébe még egy találkozót is lekéstem, illetve elkerültem- szökőévente egyszer hagyom otthon a telefonomat, nos ez is aznap következett be.
Mit is lehet erre mondani- kiakasztó élményekben volt részem, de próbáltam úrrá lenni rajtuk.
Úgy éreztem, próbára van téve a türelmem, így azért sem engedtem a haragnak, próbáltam mindent megoldani- az erasmusos találkozóra ugyan késve érkeztem, de a körbeadott szóróanyagra begyűjtöttem néhány nevet elérhetőséggel, remélve, hogy talán vannak nálam felkészültebb emberek és útbaigazítanak.
A cipősarkon nem lehetett segíteni, de 10 euroért vettem egy fekete balerinacipőt- úgy láttam, még idén is divat…
Szegény Anne-Calire és a találkozás a Concorde-on, nos az sem volt mentes izgalmaktól. Nem volt nálam a telefon és esélyem sem volt egy, a Hősök terénél kb. 4x nagyobb téren megtalálnom őt. Nagyon elszomorodtam, végre, mikor már egy embert sikerült találnom, aki szívesen eljön velem sétálni és elviseli a rettenetes, agyontördelt akcentusomat, elvesztettem a tömegben- azon gondolkodtam, vajon mennyire akadhatott ki ezen, és bevallom, fogalmam sem volt, mert rettentően bosszantó helyzet volt, az tény.
Végül egy kósza ötlettől vezérelten hazafelé bementem a helyi pékségbe és vettem neki egy sütit- nagyon szép, eprekkel kirakott, olyan csajos nyalánkságot. És sikerült megtalálnom a lakásukat- múltkor, még a sörözés után kísértük őt haza a nővérével és sikerült visszatalálnom, majd körbecsengetve, végül a harmadik emeleten ő nyitott nekem ajtót.
Hihetetlen, de ez mind egy napba sűrítve azért sok volt.
Itthon az ágyon megtaláltam a telefont és az mp3 lejátszómat, amit nyomban el is kezdtem hallgatni megrendült lelki békém helyrebillentése céljából- a kedvenc számaim vannak rajta, sok nehéz pillanaton átsegítettek már, ekkor is...
Pénteken szintén egyetem volt a program délelőtt, itt találkoztam Louizával, egyik erasmusos diákommal, és nagyon jó érzéssel töltött el, hogy ő is ugyanígy örült nekem- egy kis beszélgetés után ki-ki ment ügyet intézni- péntek lévén nem sok sikerrel.
A hétvégét itthon, nyugisan töltöttük, sétáltunk a közeli erdőben, futottam a fiúkkal, olvastam, írogattam jegyzeteket spontán megrohanó érzelmeimről és kísérletet tettünk bulizásra, ami nem igazán jött össze, de legalább gazdagabb lettem két éjszakai városnézéssel (Eiffel-torony kivilágítva, Concorde, Bastille, meg minden:)).
Jött egy vendég is, ahol tudtam, besegítettem a készülődésben, igyekszem ellesni a jó ötleteket a konyhában:) Újabb érdekes előételt ismertem meg- grépfrút húsa tonhallal és majonézes szósszal keverve; enyhén fanyar íze van, de finom! Majd írok le recepteket, hátha érdekel valakit:)
Nos, ilyenek is történnek a jó dolgok mellett, de jól vagyok, végül is így, megpróbáltatásokkal teljes minden:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése