2010. március 2., kedd

Belleville

Voilà, ma itt jártam!!- épp sikerült az első tavszi napsütéses napok egyikét elcsípni. De... nem voltam egyedül. Elkezdtek kattogni a kis fogaskerekek, hogyan tanulhatnék minél többet franciául, illetve minél autentikusabb forrásból- mert a Cité U-ben főként külföldi diákok laknak...
Persze egy kis brainstorming után kitaláltam, hogy majd keresek én beszélgetőpartnert! Pesten is láttam könyvtárakban hasonló felhívást, itt viszont ez már közismert lehetőség a nyelvtudás fejlesztésére. So, írtam pár franciának és németnek, hátha bejön és ma találkoztam is az egyikükkel.
Cyril, 32 éves, vállalati tanácsadó, civilben megszállott hegymászó és mellesleg tehetséges idegenvezető gondoskodott a délutánomról. Igazából nem volt kicsit sem furcsa a helyzet, megszoktam már a hasonló beszélgetéseket, hiszen itt hetente kötök új ismeretségeket.
Belleville-ben, a 19. kerületben találkoztunk és tettünk egy jó nagy sétát a környéken, ami nagyon egzotikus helynek mondható! Egymást érik a kínai és indiai boltok és éttermek, rengeteg érdekes dolog vár felfedezésre, itt egy egész napot is el lehet tölteni. Rengeteg különleges fűszert és gyümölcsöt, zöldséget láttam -mást úgysem eszem:P-, biztosan kísérletezem majd néhány recept alapján indiai ételek elkészítésével, mert ezek között sok a vegán étrend szerint fogyasztható. Igazából már kaptam ígéretet arra, hogy elmegyünk az indiai barátaimmal a Gare du Nord környékére alapanyagokért, utána pedig megtanítanak néhány fortélyra- már alig várom! Ma még azzal az elismerő megjegyzéssel is illették az ebédemet, hogy egész indiai kinézete van.. micsoda bók:) Pedig saját recept: hagymás-gombás-paradicsomos dinsztelt, fűszerezett alaphoz adtam paradicsomszószt, lencsét és quinoát. Ennyi, a lencse főzési idejét leszámítva 20 perc alatt kész.
Ugye, mire is nevel az élet- mindennap főzök! Kénytelen vagyok, mert csak így jutok hozzá olyan tápanyagokhoz, amik kompenzálják az állati eredetű fehérjék mellőzését. De ez az egyik legjobb dolog a világon -főzni, barátokat hívni, együtt vacsizni, közben beszélgetni.. tökéletes közösségformáló erővel bír. Az ember ilyenkor lebontja a maga köré emelt korlátokat, elkezd mosolyogni, figyelni a többiekre. Igazán szép közös élményekben van ilyenkor részünk.
Tehát titkos lelőhelyek felkutatva; tartalmas volt a séta és a beszélgetés újdonsült ismerősömmel- megbeszéltük, hogy találkozunk még, de előbb elmegy Barcelonába maratont futni és majd jelentkezik, ha túlélte:) Vicces..
Az estém sem telt viszont eseménytelenül- persze, ha az ember eltervezi, hogy végre nekiáll tanulni, behozza az elmúlt napok lemaradását, megjelenik Pablo! Szintén barát, Chiléből, és kiváló érzékkel hív vagy hívatja meg magát teázni, amikor épp nem lenne alkalmas... Legutóbb a hétvégén, amikor egy túl jól sikerült buli után egy teljes napig az ágyat nyomtam. Szintén teázni invitált, majd miután még a számítógépen két szónál többet sem voltam képes válaszolni, elkezdett faggatni, hogy haragszom-e rá, erre utolsó erőmmel röviden felvázoltam a helyzetet, hogy nem épp a legjobb formámban talált meg. Mindennek a tetejébe még át is akart jönni ápolni, de ez volt az utolsó dolog, amire abban az állapotban vágytam...
De ő ettől Pablo, én pedig még mindig nem tudok nemet mondani:P

2010. február 11., csütörtök

Még várat..

A szobámban ülve élvezem az egyre több napfényt, ami lassan a föld mellett a lelkeket is felmelegíti. Kijelentésem azonban, miszerint 'itt a tavasz', kissé elhamarkodottnak bizonyult, tekintve, hogy két napja megint esik a hó. Rájöttem, hogy nem szeretem a túlzott hóesést, mert nem tudok kimenni a szabadba, kitárni az ablakokat, egyszóval elszigetelődöm kissé..
Pedig sokat vagyok friss levegőn, annak ellenére, hogy hideg van: esténként futok- még mindig, egyre nagyobb lelkesedéssel. Kezd a dolog meditációvá válni, mert 50 perc után azon kapom magam, hogy lefutottam a napi adagomat, de még mindig nem 'oldottam meg' magamban mindent. Következésképp többet kell futni:P Persze, amint az idő is jobbra fordul..

Naponta próbálom magamban mentálisan leküzdeni a kollégium és az egyetem közti távolságot, mert nem kis lelki konfliktust okoz számomra 1-1 órát az oda- és visszaúttal tölteni. Totális időpocsékolásnak tűnik, ezért választottam most olyan órákat, amelyek tényleg lekötnek, hogy valóban megérje bemenni értük. És persze elengedhetetlen 2-3féle olvasmány- hol német nyelvkönyv, hol francia újság, hol egy kis szépirodalom. Bár jelenlegi kincsem, Szepes Máriától a Mágiák könyve szigorúan csak itthoni, nyugodt, felfrissült szellemi állapotban fogyasztásra szánt olvasmány. Egyrészt nem vinném a 'koszos' metróra, másrészt pedig olyan intenzív, hogy nem lehet csak úgy bármikor előkapni. Na jó, ez volt a reklám helye.. szánt szándékkal.
Azért mégiscsak kitartok a blogírás mellett, mert amit lejegyzek, azt már kívülről tudom szemlélni, ez segít eligazodni a mostani mozgalmas időszakban. Folyamatos (ki)hívások várnak, amelyekkel szembe kell néznem, de a tevékeny, hasznos munkával töltött jóleső fáradtsághoz a nap végén azért ezernyi kérdés is társul.
Ilyenkor jön segítségül szelepként a művészet, az írás, zenehallgatás és néhány kiállítás, ami feltölt.

Reggel előadáson voltam az egyetemen, majd úgy döntöttem, hogy hazajövök pihenni, mert csak kora este lesz nyelvórám. A metrón aztán a hideg, a szürkeség és a sok unott tekintet megint elszomorított- miért nem lehet a jó dolgokat nézni, valami örömöt keresni az életben, ahelyett, hogy mindenki előkapja az ipodját és a bömbölő zenét hallgatva kiüresedett tekintettel mered maga elé??
Amikor leszálltam az RER-ről, már szinte folytogatott ez a 'hangulat', de valami megérintette a homlokomat és ismét kinyitottam a szememet. Új értelmet találtam ismét- naponta átélem, de az ilyen sejtelem csak a pillanat töredékéig tart. Most viszont leírtam:

A metróról leszállva az alagút mélyére tekintettem. Szomorú voltam e pillanatban; a sötétségben próbáltam kiutat keresni. Ahogy a távolba meredtem, feltűnt, milyen erősen esik már a hó. Érdekes hóesés volt, varázslatos. Nem szél hordta a pelyheket, felülírva ezzel személyes sorsukat, hanem mintha a hópihék maguktól, mint megannyi fénylő pont, önálló életre kelve, autonóm módon járták volna saját maguk által választott pályájuk ívét.
Mindezt azonban csak úgy volt módom látni, hogy az alagút sötétjét fürkésztem. Hirtelen megint úgy éreztem, velem van a szeretet, az óvó, nevelő erő, mely e pillanatban megmutatta hópelyhek formájában az élet csodálatos misztériumát- miként az apró fehér pontok gyönyörű násztáncot járnak a fényben, mielőtt végleg eltűnnek. E tánc azonban csak a sötétség, a halál misztikus árnyékának kontrasztjában válik láthatóvá, s nyeri el igazi értékét.
Minden, ami értékes, mulandó. Illékony varázslat az emberi élet, mely annál gyönyörűbb, minél tragikusabb színben látja végtáncának közeledtét. Ez a tánc a legszebb, mert a pillanatban kell kiforrnia; az élet lobogó csókja és a halál dermesztő perzselése hatja át.
S a táncos az álom és ébredés között tátongó szakadék peremén mutatja be a kűrt.

2010. február 6., szombat

Élek és virulok

Ez a bejegyzés már lehet, hogy csak saját szórakozásomra szolgál, olyan régen írtam, hogy reményem sincs arra, hogy valaki még rápillant e sorokra:P
Azért teszek egy próbát. Ismét Párizsban vagyok, számtalan vizsgával a hátam mögött, újult erővel és ötletekkel.
Az idő kellemes, melegebb van, mint otthon- nem nehéz túlszárnyalni azt a hideget, de szerencsére itt már kezdődik a tavasz. Egyre többen bújnak elő a szobák mélyéről a könyveket hátrahagyva, így programokban sincs hiány.
A héten jártam az Orsayben, James Ensor munkásságának hódolva- igazán emlékezetes tárlat volt. És mindig kellemes meglepetéssel tölt el, hogy diákként még az időszaki kiállításokra sem kell belépőt fizetni.
Tegnap az indiai barátaim főztek, végigkóstoltam szinte az összes, fűszerektől pompázó ételt, mert nem volt benne hús, de azért, hogy ne legyen tökéletesen példás az életmódom, kevertünk néhány koktélt, ittunk pezsgőt, úgyhogy a végére mindenkinek megeredt a nyelve és kezdődtek az ideológiai viták:P Oh, mellesleg kaptam egy italt, ami vörösborból, gyümölcsízű vodkából és perrierből állt, mentalevéllel megszórva, ráadásul el kellett neveznem: pink mint dream- nek kereszteltem, nem túl fantáziadús, de szorult helyzetemben nem jutott eszembe más.
Holnap este az alagsori bárban ünnepeljük a vietnámi újévet, úgyhogy a mai nap a tanulás jegyében telik, mert úgysem úszom meg az itteni szerveződést.

2009. december 4., péntek

Chopin és én

Miután több kérés/kérdés érkezett afelől, hogy vagyok-e még valahol az éterben, illetve, hogy mi lesz a blogom sorsa, most időt szakítok rá és megpróbálom összefoglalni az elmúlt hetek történéseit.

Mint mindig, most is nagy munkában vagyok, mert beadandó esszéket írok az otthoni tárgyaim teljesítésének feltételeként- mondtam már, hogy az 'erasmus' státusz nemhogy nem jár kiváltságokal, de időnként még meg is nehezíti a dolgokat?!

Sebaj, most már nem féltem magam, a fontossági sorrend kezd összeállni a fejemben, ezen belül az egyetem a mérsékelt figyelmet élvező dolgok táborába tartozik, mert nem hagyom, hogy ez az öt év úgy teljen el, hogy idegileg megvisel és miatta lemaradok érdekes és jó dolgokról. Sokan esnek nálunk ebbe a hibába, persze a végén derül csak ki, hogy kinek volt igaza, de a magam részéről egyelőre tartom ezt az álláspontot:P

Közben otthon is jártam két vizsga miatt, visszafelé pedig a szüleimmel jöttem, így az elmúlt hét közös városnézéssel telt. Részben élveztem, mert együtt voltunk, részben pedig már listáztam a decemberi-januári teendőimet a fejemben, mert ez az időszak most tényleg nem a lazulásról szól majd. Azért a párizsi látványosságokon kívül elmentünk Versailles-ba és a Disneyland-be is, és mindkettőt nagyon élveztem:) Versailles őszi hangulata különösen megfogott, kedvem lenne visszamenni és csak beülni a parkban található kávéházba; nézni az ablakokon keresztül a természetet téli kopárságra vetkőztető idő múlását, fél füllel a körülöttem ülők beszélgetését hallgatva, de leginkább kifelé, a természetbe vágyódva. Közelebb kerültem most hozzá, mint otthon; Budapesten az embernek hiányérzete támad, mert a körút üzleteinek, a kávé- és teaházak forgatagának közepén nincs egy kis park, ahol nyugodtan le lehet ülni egy padra és hallgatni, megérteni a hétköznapi üzenetek jelentését.

Számomra ez nagyon fontos, és örülök, hogy ebben a környezetben lehetőségem van ennek a megélésére. Az egyre hidegebbre forduló idő ennek persze kevésbé kedvez, de enyhébb napokon teszek egy kis sétát, este elmegyek futni, és ahogy a fűben nyújtó gyakorlatokat végzek, közben szinte kézzelfoghatóan közel érzem magamhoz a Föld lüktetését. A futás is akkor megy jobban, ha megérzem a külső ritmust, amihez hozzáigazítom a sajátomat.

Az időhiány miatt jobban be kell osztanom a napomat, múzeumozás most ebbe nem fér bele, de azért a kezembe veszem az új könyveimet, amelyeket otthonról hoztam. Előre megajándékoztam magam velük, mert szinte kenyérként vágytam arra, hogy olvashassak a jelenleg érdeklődésemet kiváltó dolgokról- vettem Coelhot, Oshotól két könyvet és szép számban ezotériával foglalkozókat. Általában arra törekszem, hogy ne ragaszkodjak tárgyakhoz, de a könyv más; amint kinyitom, megnyílik előttem egy új világ, felfedezek magamban érzéseket, gondolatokat, ezért a könyvek értéke számomra felbecsülhetetlen:)

Tegnap ismét áldoztam a kultúra oltárán, aki olvasgatja a blogot, hamar kitalálja, hogy ismét koncerten jártam- ezúttal a mexikói házban. Egy fiatal marokkói lány Chopin, Albeniz és Falla darabokat játszott, méghozzá kotta nélkül! Leültem vele szemben úgy, hogy a kezét lássam, mert számomra mindig megfoghatatlan, hogyan képes az ember olyan tökéletes zenét előadni, mint Chopintől a Waltz. Most sem derült fény a titokra, mert ahogy leült a székre, ahogy az ujjával az első billentyűt megérintette, már nem tisztán csak ő és a közönség volt jelen a teremben. Varázslatos légkör fogott körbe bennünket, ellazító, gyógyító energia járta át a testem- a tudatára ébredtem, milyen görcsösek az izmaim a hétköznapi stressz miatt, így a következő pillanatban kioldottam a feszültséget, egy lépéssel közelebb kerültem a zene világához, amely időnként összeolvadt az enyémmel. Mostanában el is kényeztettem magam, mert a bulik egyre kevésbé érdekelnek, inkább azon kapom magam, hogy a faliújságot böngészve koncertekről, kiállításokról informálódom; ami érdekel, azt egyből fel is írom a határidőnaplómba.

A tegnapi program több szempontból is érdekes volt, mert olyan Chopin darabokat hallottam, amelyeket már jól ismertem, és eszembe juttattak kellemes-kellemetlen történeteket, eseményeket az életemből- mégsem mondanám az ilyen emlékeket terhesnek, mert azt jelzik, hogy mindaz, ami volt, már múlt idő, a jelenben pedig tiszta lappal, új döntésekkel alakítom az életemet- Osho után szabadon, le sem tagadhatnám:) Az Intimitás c. könyvet kezdtem olvasni a héten és már az első pár oldalon olyan megállapításokat tesz, amelyek alapjaiban rengethetik meg az ember önmagáról alkotott képét, ha nem tett még elegendő lépést sajátmaga megismerésének útján. Ebben többek között azt is leírja, hogy csak az éli hitelesen az életét, aki nem bánkódik a múlt, és nem aggódik a jövő miatt. Csak a jelen számít. És szerintem nagyon is igaza van, persze amilyen egyszerűen hangzik, olyan nehéz megvalósítani.

Egy másik fontos kérdés a külvilág előtti kitárulkozás, ami szerinte egy ponton túl megöli az intimitást, egyben az ember lelkét is. Ezt viszont szerintem az egyéni mérce alapján kell alkalmazni, mert részemről például ez a blog nagy segítség abban, hogy picit jobban megnyíljak mások előtt- tényleg nagy lépésnek érzem, hogy írni kezdtem, de azért megnyugtatok minden aggódót, hogy bőven akadnak felfedetlen dolgok az itteni élményeim nyomán- ezeket talán majd egyszer, más formában fogom közzétenni.

Oh, még egy érdekes dolog: múlt pénteken lengyel erasmusos csoporttársak hívtak meg a kollégiumukba, mert aznap épp egy nemzeti ünnepük volt, amikor a hagyomány szerint összejönnek ismerősök és 'jósolnak' egymásnak- erre kíváncsi voltam:P A technika abból áll, hogy gyertyaviaszt kell felolvasztani, majd egy kulcs fején keresztül hideg vízbe önteni, az így kapott formáról pedig a jelenlévők döntenek, hogy mi is valójában, ennek pedig szimbolikus jelentése van a következő évre nézve. Azért ezt inkább játékként könyvelném el, tekintve, hogy a szavazás alapján az én figurám dinoszaurusz, illetve Pán Péter formájúra sikerült:))

És egy utolsó információ: otthagyom az éttermi munkát- az elkövetkezendő közel két hónap oda-vissza utazgatás és tanulás mellett ez már nem fér bele... Na jó, más oka is van: igazából tapasztalatszerzésnek ennyi elég volt és már nem elégít ki a dolog- ha pedig már nem élvezem, amit csinálok, akkor azt csak teherként élem meg és már nincs rám építő hatással. Most azt tervezem -igen, leírom, mert valóságot teremtek számára-, hogy szakmai gyakorlatot pályázok meg január-februártól. Azért a jogi tanulmányaim negyedik évében már egyre jobban érzek rá késztetést, hogy végre foglalkozzam azzal, amivé válni fogok remélhetőleg- ha a polgár tanszéken is úgy akarják... De nem zárom ki a más, szakmailag közeli terület adta lehetőséget, így több helyre küldözgetem a motivációs leveleimet:)

Megvan már a jegyem hazafelé karácsonyra- dec. 11, mert lesz még három vizsgám; de hamarosan nézek visszaútra is, mert Párizst csak így tudom nyugodt szívvel elhagyni. Hűnek érzem magam a blog címéhez, jó választás volt:)

Képek: http://www.facebook.com/album.php?aid=352937&id=665435121&l=680a9a208a

2009. november 21., szombat

Gondolat

Van egy füzetem- egy műanyag kötésű, vidám színekkel borított jegyzettömb.
Ebbe írtam ma egy újabb gondolatot:

'Minden nyertes pozíció felelősséggel jár- valaki elől elveszem a lehetőséget; miattam egy ember csalódik. Nekem tehát maximálisan élnem kell a kedvezménnyel, ezzel tisztelem meg a veszteseket.'

Ahogy befejeztem az írást, végiglapoztam, megszámláltam a teleírt oldalakat- mindössze pár lap, tíznél nem több, de ebben van egy rövid novella, angolul és franciául lejegyzett benyomások, talán versek is.
A füzetet nagyjából egy éve vettem- akkor még nem sejtettem, csupán reméltem, hogy itt és most Párizsban leszek és egy másik életet fogok élni.
Akkor még nem sejtettem, hogy ez milyen megpróbáltatások árán sikerül majd, és arról sem volt fogalmam, hogy az akkori albérletem kulcsait a szívem neki szentelt darabjával adom vissza annak a rokonomnak, aki saját elhatározásából kilépett a családunk életéből. Akkor azt hittem, ez majd örökre meghatározó élmény lesz az életemben, de a naponta kötött új barátságok és ismeretségek, idegen emberek szeretetteljes gesztusai megértették velem, hogy a rokoni szálak semmivel sem jelentenek többet ezeknél a kapcsolatoknál. A lényeg a szívek egymásra hangolódása, belső világaink feltárása -ha ez megtörténik, akkor elmosódik a határ, az 'én' feloldódik a másik személyiségében és viszont. Akinek volt már része ilyen kellemes találkozásban, akár egy egyszerű beszélgetésben őszintén, nevetve, az pontosan tudja, milyen érzés ez...
Most a szobámban vagyok- körülnézek és ámulatba esem: a falon egy kép, amit pár napja festettem (valamiért kötődöm hozzá, azelőtt nem tartottam meg a 'műveimet', számomra az alkotás maga jelentette a kielégülést, a végtermék már nem szolgált jelentőséggel), néhány berendezési tárgy, a polcokon valamiféle körvonalazódni látszó rendszer a könyvek között, és... maga a hely, az életterem. Nem járt alanyi jogon a szállás, mint mindenért, magamnak kellett megküzdenem érte, és lám, most itt vagyok nyugalomban -Debussy Cair de lune-jét hallgatva azért nem csoda-, megelégedettséggel a szívemben.
Na és egy 'másik élet'? Inkább másik én. A helyszín csupán lehetőség önmagam kibontakoztatására- külső változást vártam és most belülről utazok fényéveket csodálatos magaslatok és mélységek között, mely tapasztalatok minden pillanatáért hálás vagyok a sorsnak.
Csupán a magam teremtette szabályok szerint élek, így valóban alkalmam adódik önmagamat meglátni a cselekedeteimben.
Most az alázatot tanulom- elfogadni azt, hogy a tetteim mögött mekkora erők munkálkodnak; érzékelni a kegyelmet, amely ezt a nyugalmat itt és most lehetővé teszi a számomra. Mint mindig, most is tele vagyok szép tervekkel, de már mások az elvárásaim- picit már tudok bízni, hinni abban, hogy bármi is történik, annak célja van, így nincsen jó vagy rossz döntés, csak egyik vagy másik út.

2009. november 19., csütörtök

Vizsgára készülés

A cím alapján ez a bejegyzés rövid lesz, mert az elmúlt 1-2 hétben sajnos nem volt alkalmam nagy felfedezéseket tenni- hacsak nem a szellemi alkotások joga, vagy az öröklési jog terén...

Igen, beköszöntöttek a hétköznapok- szürkének azért nem nevezném őket, mert nekem elég egy pillantás az égre, a fákra vagy épp a Notre Dame-ra, hogy megkapjam a napi szeretetcsomagomat:)

Fárasztó a felkészülés: a munka után mire hazaérek már délután négy óra van, és mire kifújom magam picit, máris este, szóval mostanában hajnali 3-4-ig tanulok, de nem sajnálom az időt, mert fontos, hogy sikerüljenek a vizsgák- kettő is lesz, jövő hét hétfőn és kedden.

A gépem vasárnap indul haza, de szerdán már fordulok is, mert az itteni teendőimet sem hanyagolhatom el- velem tartanak majd azonban a szüleim, úgyhogy már várom a jövő hetet, remélhetőleg sok szép élményben lesz részünk együtt.

A vizsga előtti stresszt némiképp oldja a tudat, hogy rendeltem magamnak könyveket a bookline-on, amikért majd beszaladok egyik nap. Épp ma kaptam meg az e-mailt, hogy már átvehetőek, nagyon boldog vagyok, mert csupa érdekes olvasnivalót választottam:)) Itt kint egyáltalán nem nézek tv-t, moziban sem voltam még, de van több jó film is, amit mos tmár megnéznék, az egyik Sophie Marceau-val és Christopher Lambert-tel a L'Homme de chevet, egy romantikus dráma, de az előzetesből ítélve tele lesz nagyon szép képekkel és párbeszédekkel.

Ismét meg kell említenem, hogy nagyon hiányzik mindenki, rengeteget gondolok az angolosaimra, a barátaimra, az ismerőseimre az egyetemről, ezért akinek van egy kis ideje, az esetleg e-mailben írhatna pár sort magáról, nagyon örülnék neki:)

Képek most nincsenek, az összkép rólam amúgy is kaotikus, valahogy úgy kell elképzelni, hogy sportnaciban törökülésben ülök a szoba közepén, mellettem zöld tea folyamatos utántöltésben, körülöttem sugárirányban könyvek, a hajamban pedig piros pánt és csatok, hogy ne lógjon a szemembe- szóval tipikus vizsgaidőszakot idéző hangulat...

2009. november 12., csütörtök

Édes november

Így hétvége felé közeledve ideje beszámolni az előző hétvégémről:P

Ahogy azt előre jeleztem, igyekeztem a tanulás mellett magamra is időt szánni, jobban mondva a kedvteléseimnek élni. Ezen leginkább olvasást, álmodozást, sportolást és zenehallgatást na és persze múzeumlátogatást kell érteni.

Egy barátom instpirációjának hatására ismét ecsetet ragadtam és nekiálltam festeni. A szobámban a fehér falak szinte kiáltanak valami dekorációért és mostanában én is úgy éreztem, hogy ki kell festenem magamból képeket, érzéseket. Hm, ez picit összetett dolog, mert rendszeresen lejegyzem a gondolataimat -nem csak a blogban-, de emellett más módjait is keresem az önkifejezésnek- ismét furcsa megfigyelés miközben tovább menetelek a jogi pályámon:P Nade nincsenek lezárt utak, mindennek meg kell adni a lehetőségét:D

Ahogy felidézem, múlt héten volt egy buli is, ami volt is meg nem is, mert az történt, hogy picit késve ugyan -előtte edzenem kellett- megérkeztem egy másik magyar lány, Barbi szobájába, ahol őt és kedves barátnőjét már igencsak jókedvűen találtam- erre ők, hogy oldják az állapotunk közötti különbséget, felbontották az üveg bort amit vittem és jóformán megitatták velem. Ezek után nem volt túl sok erőm elindulni a Bastille-hoz egy szórakozóhelyre, de szerencsémre nekik sem...

Másnap viszonylag hamar a tettek mezejére léptem- kellett is, hiszen dolgoztam. Ez szombaton volt, délutánra pedig egy ikeázást terveztem, mert bár apró dolgokra volt csak szükségem, ezek hiánya picit kényelmetlenné tette a mindennapi életet, arról nem is beszélve, hogy az Ikeában kb. negyedáron megtaláltam mindent, ami Párizsban sokkal drágábban szintén rendelkezésre állt. Megérdeklődtem tehát, hogy melyik RER-rel és hogyan jutok ki a városból, de -minden segítség ellenére- ezalkalommal eltévedtem. Szerencsére nem volt vészes a dolog, de persze a négyféle vonalból rosszat választottam és a vonat nem állt meg ott, ahol kellett volna. Eddig is tudtam, hogy ez az RER nem a barátom, de így már teljesen bizonyossá is vált -erre csak habként jön, hogy a héten a sztrájk miatt szintén nem járt szerelvény azon a vonalon, ahogy a munkába megyek, szóval sikerült is picit elkésnem, mivel áttereltek a metróra...

Egyébként az Ikeába menet a többi tapasztalatom kellemesnek mondható, mert sok segítőkész emberrel találkoztam, egy társaság még a buszhoz is elkísért, amire át kellett szállnom.

Több áruház is van Párizs környékén, én délre mentem, mert az közelebb volt, de rátaláltam egy óriási bevásárlóközpontra. Nem igazán tudom leírni, az Ikea mellett a Decathlontól a moziig volt minden, azt monodták, hogy Európa legnagyobb shopping centrumában jártam- bár érdekes módon több ország is dicsekszik hasonló jelzőt használva az övével. Azért a hely szuper, volt minden, ami szem-szájnak ingere, picit elcsábultam egy kozmetikai bolt irányába, aztán feladtam, mert az idő hiánya és a boltok méretei nyilvánvalóvá tették, hogy képtelenség végigjárni... vissza kel menni és több időt rászánni:P

Hm, lássuk, mi is történt még- igen, a vasárnap! Nos vasárnapra múzeumozást terveztem, de immár másodszorra fürödtem be ezzel az ötlettel: Párizsban nem lehet hétvégén múzeumot látogatni!! Illetve kötélidegzetűek előnyben, akkora sorok vannak, hogy azt képtelenség kivárni- ez történt most is... A holland festők kiállítását akartam megnézni a Pinacothéque-ben, de a sor körbefogta a háztömböt, amitől kis híján rosszul lettem. De aztán feltaláltam magam- a Madeleine metrómegálló nem véletlenül kapta a nevét, mert itt található egy gyönyörű dóm, szóval bementem és körülnéztem. Jobban mondva leültem az oltár elé és hagytam, hogy a gondolataim picit beússzanak a tudatomba:) Igen megindító volt, jó negyven percet töltöttem ott, az oltár előtt, szótlanul, kezemben a naplómmal és tollal, buzgón lejegyzetelve kérdéseket válaszokkal, tapasztalásokat, érzéseket... Ismét utaztam anélkül, hogy elmozdultam volna a helyemről, valahogy mindig sikerül megtalálnom helyeket, amelyek ilyen hatással vannak rám:)

A nap folytatásaként a Musée Carnavalet-be mentem Annával és meghallgattunk egy kellemes koncertet- négy fiatal énekelt középkori énekeket. Picit karácsonyi hangulatot idézett, ehhez persze a hely varázsa is hozzájárult- a nyugodt vasárnapi délután az épület koncerttermébe beúszó tiszta, friss fény ünnepivé tette az alkalmat. Elég volt csak végigtekinteni a kárpittal borított falakon, vagy épp kipillantani a kertre a borostyánnal szegélyezett ablakon keresztül. Ezután a St Eustache templomba mentünk, mert ott is van vasárnap esténként koncert- ez kevésbé volt szerencsés választás, mert kortárs zenét játszottak orgonán, ami egyáltalán nem illett a hely hangulatához, picit az volt a benyomásom, mintha erőszakot vennének a templom szellemén- azért mindennek megvan a maga helye, de nem ott...

Most épp csütörtök este van -még fél órán keresztül:P- a hét nyugalmasnak mondható, szerdán munkaszüneti nap volt, de nem úsztam meg ennyivel, mert pont aznapra voltam berendelve a Magyar Intézetbe kiállítást őrizni- megint. Viszont legalább a képek tetszenek -na jó, tisztes távolságból-, de azért a négyórányi egy helyben ücsörgést nem nekem találták ki.

Ma este a College d'Espagne-ban voltam- ismét koncerten, de ha egyszer olyan szép zenét hallhat az ember... Volt a repertoárban Mozart, Brahms, Tschaikovsky, Ravel, de számomra kevésbé ismert spanyol zeneszerzők munkái, mint de Falla, és elhangzott Vittorio Monti híres csárdása is:) Nagyon tetszettek de Falla spanyol énekei és a Spanyol tánc is, igazán kellemes hangulatot teremtettek- de valahogy egyébként is húz a szívem a spanyolokhoz, látszik rajtuk, hogy nagyon barátságosak és közvetlenek- ismét megjegyzem, hogy reggelizni is jó náluk:P Eljha, így átgondolva, tényleg 'kihasználom' őket... de persze minden rendezvény nyitva áll az érdeklődők előtt, igazából nekik ez még jó is a házuk népszerűsítésére- na ezzel most megnyugtattam magam:)


És még egy kis souvenir: http://www.youtube.com/results?search_query=csillagpor+bori&search_type=&aq=o