2009. október 30., péntek
Csütörtök
Kivételes volt a tegnapi nap, ismét sok szépséget tartogatott a számomra:)
Munka előtt az RER-rel a Saint-Michel - Notre Dame-ig mentem csak, mert a Boulevard Saint-Germain-en van az az óriási, négyemeletes könyvesbolt, ahová a spanyol könyvemért mentem.
Újabb értékes felfedezés ez a hely, annyi jó könyv van, hogy igencsak vissza kellett fognom magamat, hogy ne csapjon át a dolog nagybevásárlásba, de idővel majd biztosan visszamegyek kincset keresni.
Kiérve lesétáltam a Szajna-partig, ahol a Quai des Grands Augustins-en mentem tovább a Louvre felé.
A reggeli fényben varázslatosnak tűnt a látvány. A Notre Dame tornyai, a távolban pedig a Louvre épületének kontrasztja nyújtották a tájékozódási pontokat.
Mélyeket sóhajtottam a friss levegőből és ismét hagytam, hogy a látvány magával ragadjon. Szoknyában és az új cipőmben a pillanat örömétől megkönnyebülten haladtam utamon az étterem felé és azt a 20 percnyi időt, ami rendelkezésemre állt, hogy beérjek, szinte másodpercről másodpercre éltem meg.
Picit kiléptem az idő kereteiből- belefeledkeztem az elszáradt levelek csodálásába amint törékeny bronzos csipkeként ékesítik az utcát. Ahogy haladtam előre a Pont des Arts híd felé, egyre kevesebben jöttek velem szembe- és valahogy megint csak a város maradt, benne pedig én.
A hídon leálltam beszélgetni egy művésszel, aki rézszínű drótokból hajlított szobrokat és ékszereket árult.
Nekem is próbált belőle eladni, de mivel érzékeny a bőröm, azt mondtam, átgondolom, mert bármikor visszamehetek. Sőt, szeretnék alkalmat találni arra, hogy visszamehessek. Ugyanoda, ugyanakkor.
De a tegnapi reggel élménye örökké az enyém marad, amit ezentúl bármikor felidézhetek.
Délután és este szintén nem tétlenkedtem- kényszermunkára lettem ítélve a Magyar Intézet által- jó, hát van abban kivetni való, hogy a kollégiumi szobáért cserébe néha ingyen dolgoztatnak?:P
Egy magyar kiállítást kellett őrizni 1945 és '48 közötti festményekből és szobrokból, de 1-2 látogató kivételével meglehetősen tétlenül töltött idő volt, a végére már kezdett volna elfogyni a türelmem, de ekkor zongoraszó törte meg a monoton csendet. Lágy, ringató, a képzeletnek szárnyakat adó dallamokat dallamot hallottam- pont olyat, amit nagyon szeretek, mert megnyit bennem egy kis kaput, amin keresztül rengeteg érzelmet és gondolatot kapok.
Egy ideig nem figyeltem rá, kellemes alapzajnak tűnt. De ahogy egyre elcsigázottaban ültem a székben és a perceket számláltam, hirtelen erősödött a dallam és már nem tudtam nem odafigyelni rá.
A Vasarely Galériával, a múzeum kiállítótermével szemben nyílik az ajtó a koncertteremre.
Annyira megérintett a zene és a zongorista játékának szenvedélye, hogy oda kellett mennem kinyitni az ajtót, hogy megnézzem, ki játszik bent.
Meglepetésemre egy idős, 80 év körüli nénit találtam a zongora mögött, a kottáról leolvastam, hogy Chopin egyik darabját játszotta. Ott maradtam, néztem az arcát, miközben a zenét hallgattam. Megbabonázva álltam az ajtóban, mert lebilincselt a teremből sugárzó szenvedély és életerő.
Íme -gondoltam-, itt a bizonyíték a szellem halhatatlanságára. Hogy egy törékeny test ilyen csodákra képes, ez az energia a matérián túlról, egy kiapadhatatlan forrásból érkezik- újabb nem várt meglepetés, egy kisebb komolyzenei koncert részese voltam.
Ezek után nem csoda, hogy megvártam, míg a próbának vége. A teremből csupán hárman távoztak- 2 fiú és Lívi néni, aki a mesterkurzust rartotta. Rögtön megkérdeztem, hogy mikor hallhatom őt megint játszani és azt mondták, hogy hétfőn lesz a kurzust záró koncert, amit én is megtekinthetek:)
A hétvége nyugalmasan telt- futottam sokat és elmentem halloweenezni egy másik házba, ma azonban sajnos esett az eső, ezért nem csináltam semmi különöset- illetve blogot írtam:)
2009. október 25., vasárnap
Hétvégi hangulat
Tegnap például piacozás és egy kis shopping- kényes téma, majd virágnyelven fogalmazok egyik kedves rendszeres olvasóm miatt:D
Lassan két hónapja vagyok kint és ez már kritikus időintervallum, már ami a vásárlási mániámat illeti. Jó, mániának még nem nevezném, de jócskán benne vagyunk már az őszi szezonban, ilyenkor azért kell egy kis gardróbfrissítés- igaz??
Meg hát amióta kiérkeztem ért pár apró baleset, aminek köszönhetően egy-egy pár papucs és cipő, a napszemüvegem és legutóbb az övem került a veszteséglistára. Utóbbinak elég érezhető volt a hiánya, már ami a folyamatosan lecsúszófélben lévő nadrágomat illeti. Sürgető volt hát, akárhogy is nézem, hogy a tettek mezejére lépjek.
Tegnap munka előtt kimentem a piacra a Porte de Clignancourt mellett és szerencsére találtam is övet, mindjárt hármat 3-3 euróért. Igen, azért akadnak itt is olcsó dolgok, ráadásul a minőségük is jó. Másik szerzeményem ugyaninnen egy hosszú fazonú tunika, amit kerek 4 euróért sikerült vennem- egyet lealkudtam, mert nem tudtam felpróbálni, illetve nem volt kedvem beszállni a próbafülkének kinevezett furgonba, lévén, hogy egyedül voltam...
Több dologra is szükségem lett volna, de be kellett mennem az étterembe, ezért némileg már kielégülve visszaindultam:)
Délután viszont éreztem ismét, hogy van még valami, amire rá kell találnom, mert nem élet az élet nélküle- és így is lett, a Bata-nál épp leárazás volt és vettem egy szép pár cipőt:) Tényleg szükségem volt rá, este fel is avattam az egyik szoknyámmal. És vettem még két leggingst, mert azok meg a hosszú fazonú pulcsijaimhoz lesznek majd jók csizmával- remélhetőleg így megállítom a nem túl gazdaságos egy nap-egy harisnya katasztrófahullámot...:)
Este pedig két magyar lánnyal, Annával és Angival beültünk egy bárba beszélgetni a Panthéon mögött. Olyan szép volt Párizs éjjel! A Notre Dame-mal szemben találkoztunk, de az egész sétány nagyon szép fényekben pompázott, tetszett a hangulat, nem voltak túl sokan, szinte most először sétáltam úgy az utcán, hogy nem nyomorogtam egy csomó turista miatt.
A közlekedés nagyon jó, kb. 20 perc alatt haza is értünk még RER-rel (hajnali 1 körül áll le).
Ma pedig -végre 10 óra alvás után- próbáltam vizsgára készülős hangulatot teremteni, ami azért nem nehéz, mert itt sokan vannak kint olyan ösztöndíjakkal, amelyek rendszeres készüléssel és számonkéréssel járnak- én a kis erasmusommal a 'semmittevők' táborát erősítem, de inkább csak papírforma szerint:)
És újabb álmom megvalósításának rögös útjára léptem- ma volt az első spanyol órám:)) Egy chilei srác, Pablo tanít, én pedig őt angolra, úgyhogy nem adtam fel teljesen a 'múltamat':D Ma egyből eljutottam a személyes névmások és pár ige jelen idejű ragozásáig, aztán majd meglátjuk, hogy meddig tart a lelkesedés és persze az idő minderre. A nyelvtan könnyűnek tűnik, de furcsa, hogy mire kezdem megszokni a francia nyelv sajátosságait, itt ismét ki kell ejteni a szóvégeket. Mindegy, meggyőződésem, hogy a magyar nyelv a lehető legjobb alap az idegennyelvek elsajátításához, mert kiejtésben és nyelvtanban is nyitottá tesz a többi nyelv rendszerének és logikájának megértésére.
Az napomat pedig egy kis futással zártam- elég nagy terület áll hozzá rendelkezésre és inspriáló az is, hogy sokan futnak még rajtam kívül, bár én kivárom az estét, amikor nincs senki, csak a csillagok és én:D Lehet, hogy csinálok majd néhány képet a látványról, mert azért aztán tényleg érdemes róni a köröket, hogy gyönyörködhessek benne:)
Szép hetet mindenkinek!
2009. október 13., kedd
Párizs reggel-délben-este
2009. október 7., szerda
Október
2009. október 2., péntek
Bonne nuit!
Az első benyomások az új, immár végleges szállásról: a falon keresztül indiai zene, nevetés és a padlón guruló sörösüvegek hangja hallatszik át, a konyhából párolt rizs illata kavarog a levegőben- ezen most ki kéne akadni, de ennél megkönnyebbültebben régen éreztem már magam. Van társaságom, a kihalt folyosó lassan megtelik élettel, ahogy figyelek, kezdem észrevenni magam körül az embereket, de ennyire még talán soha nem éleztem ki minden érzékemet arra, hogy megismerjem a környezetemben lévőket.
A tegnapi nap nem várt 'krízist' tartogatott a számomra. Beköltöztem a CIUP-ba, nagyon szép környezetbe tele parkokkal és hangulatos épületekkel egy meglehetősen kozmopolitának mondható városrészben. A külsőségek mellett azonban szembesülnöm kellett azzal, hogy a dolgok a valóságban ismét máshogy alakulnak, mint ahogy azt a 'kis világomban' el szoktam képzelni.
Azt hittem, egy pezsgő közegbe csöppenek majd klubhelyiséggel, fotelekkel, tele fiatallal, akik majd nyomban maguk közé fogadnak és azután közösen főzőcskézünk és csevegünk a lépcsőfordulóban- utóbbiban volt már részem, életem eddigi legjobb éve során a Zrínyi-koliban-, de be kellett látnom, hogy nem várhatom el, hogy minden az én elképzeléseim szerint alakuljon- amelyek elég naivak helyenként...
Tegnap ezért elveszettnek éreztem magam, a házban sehol egy árva lélek és a parkban idejüket töltő baráti társaságok is már összeszokott bandáknak tűntek. Alig bírtam aludni, lepergett előttem az egész év ahogyan magányosan ülök a szobámban, csöndben, internet nélkül, "de legalább tanulásra jut időm", gondoltam. Régóta észrevettem, hogy a körülöttem lévő környezet a saját lelkiállapotom letükröződése, és valóban, a két bőrönd kiterítve, egymásra omló ruhákkal, cipőkkel és könyvekkel nem akaródzott a helyére kerülni- nem is bírtam kipakolni, de közben tudtam, hogy idővel minden megoldódik, ezen csak gyorsít az, ha alkalmazkodom a helyzetekhez.
Megfogadtam -sokadszorra-, hogy nem agyalok annyit, összeállítottam fejben a mai programomat és erősen fohászkodtam, hogy reggel higgadtabban tudom elkezdeni a berendezkedést.
Ma felkelés után felkerekedtem kisebb raktárnyi tisztító- és mosószerért; elvileg háromnaponta takarítanak a szobákban, de egy kis törölgetéssel és a polcok lemosásával egészen látványos változást tudtam produkálni:) Mosószert pedig a mosodához vettem- nagyon szimpi, alagsori helyiség, pénzbedobós rendszerű, de legalább új gépekkel...
A jelenlegi berendezettségi állapot 80%, az apróságok kicsomagolása idegesít, majd használat közben kialakul:P, addig a kartondobozomban tárolom őket:D
Azt is eldöntöttem, hogy erőt veszek magamon és átveszem a kezdeményezést, hogy ismerősöket, barátokat szerezzek. Erre az első kísérletet délben tettem, amikor az étteremben leültem egy leányzó asztalához, de látva, milyen kiéhezve ette a pizzáját, nem mertem zavarni...:P
Délután-este azonban külön mutatványszámba megy, ahogy az emberek az épületek előtt keringenek kezükben a laptopjaikal egy kósza jelet keresve, így volt alkalmam segítséget kérni és beszélgetni is, ami folytatódott a szomszédaimmal, akik indiaiak- innen a zene és a párolt rizs, és akik kezdetnek picit fura, de vicces társaságot nyújtanak.
És a közel egyórás beszélgetés után a gép elé leülve újabb meglepetés várt, egy üzenet az egyik német lánytól -az egyetemi erasmusos csoportból, akiket megpróbáltam facebookon verbuválni, mivel nem szerveztek számunkra közös programot-, hogy találkozzunk a városban éjjel a Nuit Blanche-on (komment később), vele és a többiekkel. Azt hiszem, a 'Secret' című könyvet lassan fölöslegessé válik elolvasnom:P
2009. szeptember 24., csütörtök
Musée d'Orsay
Az impresszionisták gyűjteménye ismét levett a lábamról- de ahol külön-külön terem jut Monet, Manet, Van Gogh és Toulouse-Lautrec műveinek, ott az ember rendesen elfelejt maga körül mindent és csak arra törekszik, hogy minél többet magával vigyen a szépségből, amit lát.
Belefeledkeztem a színekbe- ezek a képek tényleg olyan érzelmi állapotba tudnak hozni, ami felér egy terápiával. Lenyűgöző élmény az előtt a kép előtt állni, melyet az az ember festett, akit gyerekkorom óta csodálok a művészetéért, akinek ugyanazon képét lemásolva tanulgattam festeni otthon. Elvesztem az ecsetvonások közti tér végtelenségében- közelebb hajolva látható, hogy nincsenek kontúrok, csak egymáshoz viszonyuló színek, olyan csodálatosan élő színek, melyek azt a hangulatot kölcsönzik a képeknek, mintha aznap délelőtt készültek volna.
Talán azért is különleges ezeket a festményeket Párizsban látni, mert itt a képek témájául szolgáló helyszínek is megtalálhatók. Onnan, ahol most lakom a Saint-Lazare pályaudvaron keresztül érek a belvárosba. Számos ismert tájkép készült a közeli Argenteuil-ben vagy Auvres-ban, a Montmartre-ról nem is beszélve. A hasonló témájú képek nagyon jó alkalmat adtak rá, hogy lássam, ugyanazon táj hogyan jelenik meg különböző művészek vásznain. Na és Lautrec, kétségtelen, hogy kevés festő tud(ott) rajta kívül három ecsetvonásból valóságos jellemrajzokat alkotni, ami a portrékat illeti.
A tegnapi nap is különleges volt, mert elmentem a Cité Universitaire-be -jövő héttől itt lakom majd- körülnézni. Azt kell mondanom, leesett az állam, olyan gyönyörű és hangulatos! A ’harry potter’ (vagy Lillám szavaival élve ’old school’)-stílus gondolom elég meggyőzően hangzik. Mindenhol külföldiek, az angol a prioritást élvező nyelv, tele van sportpályával és még egy szuper étterem is van diákokra szabott áron.
Kedvem lett volna tovább időzni, de el kellett mennem a Gallienire az (első) csomagomért! A szüleim felpakoltak mindent, amiből az elmúlt hetekben kifogytam, és kaptam könyveket, amiket már alig vártam, tekintve, hogy továbbra is napi 25-30 megállót utazom oda-vissza az egyetemre menet… Oh és egy kis hazai almát, ami kritikussá növelte a pakk súlyát, úgyhogy alaposan megszenvedtem érte, mire kibonthattam.
Nagyon örültem az apróságoknak, azóta észrevettem, hogy kincsesládaként tekintek rá, melynek mélyén sok hasznos dolog lapul és bármikor nyúlok bele, mindig más akad a kezembe:D
Ma a sport volt a nap jelszava, délután elmentünk egy újonnan épült uszodába és leesett az állam, olyan színvonalú konditerem és szaunák voltak a medencék mellett, mindez 2,5 euróért diákoknak! Sikerült jólesően kifárasztanom magam az úszással, így picit megint szebbnek tűnt a világ, mint azelőtt:D
A hétvégére városnézést tervezek, és járni fogom az éttermeket állás ügyben, egy kis pozitív megerősítést szívesen fogadok gondolatban!:))
Képek: http://www.facebook.com/album.php?aid=324382&id=665435121&l=b67c9e106c
2009. szeptember 20., vasárnap
Ilyen is van...
Ez mostanában egyébként is gyakori, rengeteg inger, élmény ér, de az itteni kultúrához érzelmileg is alkalmazkodni kell, hiszen a belső világomat a környezet is maghatározza.
Ennek kibontakoztatására ezért most épp David Bowie-t hallgatok és Radnóti verseket olvasgatok- bizarr párosítás, de hangulatot teremt:)
Folyamatosan érnek megpróbáló helyzetek, legutóbb csütörtökön, amikor is, mondhatnám, tragikus volt minden. Letört cipősaroktól az egyetemen a tehetetlenségtől folytogató sírógörcsig történt minden, ennek tetejébe még egy találkozót is lekéstem, illetve elkerültem- szökőévente egyszer hagyom otthon a telefonomat, nos ez is aznap következett be.
Mit is lehet erre mondani- kiakasztó élményekben volt részem, de próbáltam úrrá lenni rajtuk.
Úgy éreztem, próbára van téve a türelmem, így azért sem engedtem a haragnak, próbáltam mindent megoldani- az erasmusos találkozóra ugyan késve érkeztem, de a körbeadott szóróanyagra begyűjtöttem néhány nevet elérhetőséggel, remélve, hogy talán vannak nálam felkészültebb emberek és útbaigazítanak.
A cipősarkon nem lehetett segíteni, de 10 euroért vettem egy fekete balerinacipőt- úgy láttam, még idén is divat…
Szegény Anne-Calire és a találkozás a Concorde-on, nos az sem volt mentes izgalmaktól. Nem volt nálam a telefon és esélyem sem volt egy, a Hősök terénél kb. 4x nagyobb téren megtalálnom őt. Nagyon elszomorodtam, végre, mikor már egy embert sikerült találnom, aki szívesen eljön velem sétálni és elviseli a rettenetes, agyontördelt akcentusomat, elvesztettem a tömegben- azon gondolkodtam, vajon mennyire akadhatott ki ezen, és bevallom, fogalmam sem volt, mert rettentően bosszantó helyzet volt, az tény.
Végül egy kósza ötlettől vezérelten hazafelé bementem a helyi pékségbe és vettem neki egy sütit- nagyon szép, eprekkel kirakott, olyan csajos nyalánkságot. És sikerült megtalálnom a lakásukat- múltkor, még a sörözés után kísértük őt haza a nővérével és sikerült visszatalálnom, majd körbecsengetve, végül a harmadik emeleten ő nyitott nekem ajtót.
Hihetetlen, de ez mind egy napba sűrítve azért sok volt.
Itthon az ágyon megtaláltam a telefont és az mp3 lejátszómat, amit nyomban el is kezdtem hallgatni megrendült lelki békém helyrebillentése céljából- a kedvenc számaim vannak rajta, sok nehéz pillanaton átsegítettek már, ekkor is...
Pénteken szintén egyetem volt a program délelőtt, itt találkoztam Louizával, egyik erasmusos diákommal, és nagyon jó érzéssel töltött el, hogy ő is ugyanígy örült nekem- egy kis beszélgetés után ki-ki ment ügyet intézni- péntek lévén nem sok sikerrel.
A hétvégét itthon, nyugisan töltöttük, sétáltunk a közeli erdőben, futottam a fiúkkal, olvastam, írogattam jegyzeteket spontán megrohanó érzelmeimről és kísérletet tettünk bulizásra, ami nem igazán jött össze, de legalább gazdagabb lettem két éjszakai városnézéssel (Eiffel-torony kivilágítva, Concorde, Bastille, meg minden:)).
Jött egy vendég is, ahol tudtam, besegítettem a készülődésben, igyekszem ellesni a jó ötleteket a konyhában:) Újabb érdekes előételt ismertem meg- grépfrút húsa tonhallal és majonézes szósszal keverve; enyhén fanyar íze van, de finom! Majd írok le recepteket, hátha érdekel valakit:)
Nos, ilyenek is történnek a jó dolgok mellett, de jól vagyok, végül is így, megpróbáltatásokkal teljes minden:)